A naplementéről…

Ajtófélfán a
Bíborszín tükröződik.
Sötét éj… terül.
*
Alkony, bódító,
Ég meg skarlátvöröses.
Láthatár lángol.
*
Esti lángolás
Vörösre festi eget.
Felhők színesek.
*
Vörös áhítat
Borítja, meleg estet.
Sötét békesség.
*
Ha estefele
Megjön, lehuppan a csend.
Bíbor ég, szépség.
*
Naplemente, ég
Vöröses bársonyában.
Éjjel, nesztelen.
*
Ha alkonyodik,
Nap is elvonul, humni.
Bíbor ég alatt.
*
Zenitnek szélét,
Nap, megcélozta! Megy is.
Bíborból, éjbe.
*
A nap, bénán megy,
A horizont-semmibe.
Bíbor, éjbe csap.
*
Alkony már leszállt
Ég láng piros, majd, éj-kék.
Láthatár, sötét.
*
Alkonyi estben,
Holdsarló bíborban ül.
Az éjben kaszál.
*
Fekete sötét,
Magában, pasztellt mutat.
Este volt bíbor.

Vecsés, 2017. március 11. – Kustra Ferenc József- eredeti Baso féle stílusú haikuban…

Hold-varázs ragyog
Sápadt csillagok között.
Kerekded élmény!
Felhőtlen a fényözön,
Hatásában nincs közöny.

Telihold-szépség,
Éji égen gömb mosoly.
Fotogén-arcú.
Sok szem most eget figyel,
Alvást csak hajnal hoz el.

Félénk egy állat,
Szalad, mint a fürge nyúl...
Hangradar füles.
A terep bunda rejti,
Iszkol ha veszélyt sejti.

Állatnak nem árt,
Zamatos zöldet kedvel.
Rágcsáló fajta.
Ha kertedbe beszalad,
Zöldség ott ép nem marad.

Tavaszt híresztel,
Gyarapodás jelképe.
Szapora...mint nyúl.
Kurta farkú kis tüzes,
Hol a tojás nyúlfüles.

Fény cikázik a fák lombjai között.
Már ősz van, a sok gólya elköltözött.
A medvék téli nyughelyet keresnek,
A vaddisznók még makkért verekszenek.

A pókok meg kövérek, jól megnőttek,
Szakadt a hálójuk, ujjat nem szőnek.
Cseresznyefánk levele rozsdásodik,
Sőt, mi több már el is kezdte és hullik.

Minden elmúlás, új élet kezdete,
Mindennek van talán saját gyereke.
Elmúlt a nyár és itt van, megjött az ősz,
Hamar támad a tél… ő itt lesz és bősz.

Vecsés, 1999. szeptember 25. – Kustra Ferenc József

Esti számadás…

A lélekben is vannak csiszolatlan, jaj, zordon gránitkövek,
Én, mint a rabszolgám, ennek csak hátsó lépcsőjére léphetek.

Mérleg nyelve billeg, hol erre, hol arra,
Részben, rajtad múlik, milyen a tartalma.
Hogy miként látod visszanézve, magadba.

Ami elmúlt, az már elmúlt, az maga a történelem,
Hogy most mit gondolsz a voltodról, csak maga a vélelem.
Az esti lámpafénynél, az értékelő feladat adott,
Számítgassál, emlékekkel, hogy élet milyen volt, mit adott.

A lemenő Nap, bíboros szép fényében.
A vöröslő és alaktalan felhőben
Csodálkozva, mit írsz a számvetésedben?

Este valahogy tán' könnyebb visszaemlékezni,
Nem látsz mindent, ezért, így a múltba elmerülni.
Sikerült-e mérleg nyelvét egyensúlyba hozni?

Tudjad, hogy a saját főkönyvi összeged, neked már megmarad,
Bár még kutya is ugat, a tevekaraván… már, lassan halad.

Vecsés, 2015. július 27. – Kustra Ferenc József