Higgy bennem, ha fúj a szél,
s én a kabátom alá rejtelek,
higgy ha szakad a tél,
hogy úgy ölelhesselek.
Karomban együtt
várjuk a csodát,
mikor a kikelet még oly messze van,
s ha majd leveti tél hideg zubbonyát,
ne higgy az üres szavakban.
Mások kik tavaszt ígérnek,
jussuk ne légy oly könnyedén,
tudd, hogy mindig itt vagy velem,
a szívem legbelső rejtekén.
Megóvlak örökké,
s féltve őrizem,
perceink minden pillanatát,
ahogy az élet mély gödreiben,
nyertünk meg együtt közös csatát.
Azt is amikor a szél zúgott,
körülöttünk minden elbukott,
s te hittél bennem,
ahogy senki más; úgy ahogy
még senki nem tudott.

Addig szép minden, míg mámorban úszva
száguldasz, mint egy üstökös,
amíg nem borul rád az árnyék,
s nem ül fejedre szürke köd.

Amíg erő van karjaidban
s ölelni bír a két kezed,
addig kell mindent megragadni,
hiszen semmi sem végtelen.

Addig szabadna mást szeretni,
amíg érzed, hogy úgy szeret,
hogy minden hajnali ébredésben
te vagy, kit aggódva keres.

Ameddig minden pillantásban
érzed: te vagy a mindene,
s nem akar mást, csak veled lenni,
akkor érdemli, hogy szeresd.

Amikor nem vonz semmi sem már,
csak a fájdalmas tegnapok
gyűlnek köréd halomba hullva,
s érzed: nincsenek holnapok.

Olyankor kéne elsöpörni
mindent, mi élni sem hagyott,
zúgó szélvészként, mely hörögve
végig süvít a balkonon.

Itt, ahol zúg a négy folyó,
itt élünk már ezer éve,
itt voltunk egyszer gyermekek,
s hallgattunk tündérmeséket.
Itt éltek mind az őseink,
s hittük, hogy egyszer majd végre
nekünk is jut egy földdarab,
hol testünk nyugodni térhet.
verejtékcseppben, izzadón
dolgoztunk mindig keményen,
s mégis: kifosztott szolgaként
itt állunk koldusszegényen.
Éhbérért küzdve estelig
gürcöltünk, s hittük, cserébe
tisztesség övezi vén fejünk,
s nem kaptunk semmit sem érte.
Könnyektől ittas hajnalon
reszketve sír fel a lélek,
de már nem hallja senki sem,
bárhogy száll messze a szélben.
Csak a kegyetlen zsarnokok,
akik most belőlünk élnek,
s gúnyos szavakkal hirtelen
lelkünkbe taposnak mélyen.
Ők élvezik a földi jót,
melyért a te kezed kérges,
és az a zúgó négy folyó
miattuk háborog éppen.
Reszketve, zúgva hömpölyög,
s tarajos hullámszemével
mintha mondaná: Istenem!
Nézz le ránk! Nem bírom én sem.
Ne bántsd a gyöngét, nincstelent!
Szenvedtek eleget éppen!
Arra sújtsd bőszült haragod,
kikért oly koldusszegények.

Hétköznapi pszichológia, hosszabban? versben.

A hazugság, biztosan hazugságot szül,
Ördög meg, somolyogva odatelepül?
Innen már, megállíthatatlan a mókuskerék,
Később, már az igazság kimondása sem csak fék?

Csitt.
Hallgass.
Egy szót se.
Ne hazudjál. -
Igazság is fáj...
*
Hazudik biz? a politikus, a csaló,
És aki lógós, akkor is, ha van meló!

Rest
ne légy.
Dolgozz csak
szépen - csillag.
Becsületed él?
*
Sajna?, még a politikát is, sok hazugok uralják,
Mert saját céljaikat kergetik, ők csak azt akarják!
Ki milyen ember, az még a csúcson is olyan marad,
De a hazugsággal, nem csak hiszi? előre halad!

Te
maradj
őszinte,
hű lélekkel
haladj előre!
*
Van kegyes hazugság is, a másiknak vélt ?érdekében?
De, ezt alkalmazni jó döntés-e, élet mérlegében?

Az
élet
hálás lesz
Neked jóért.
Csodák vannak még?

Vecsés, 2016. augusztus 7. ? Mórahalom, 2018. augusztus 24. ? Kustra Ferenc ? a verset én írtam, alá az apevákat: szerző-, és poéta társam Farkas Tekla.

A hegyi csermely csobogó,
Hangja csilingelve zeng.
Szurdokban zúgó zuhatag,
Morcos moraja reng.

Virág-erdő hegy oldalán,
Erdő alján szétterül,
A kis patak völgy aljáról
Nagy folyóba menekül.

Kicsi csermely összeolvad
A dús áradat vizével,
Dicsekszik majd sós tengernek
Forrásának ízével.

Dunatőkés, 2024.március 3.-Ostrozánsky Gellért - írodott: félrím formában.