Szófelhő » Voltunk
« Első oldal
1
...
of
6
Idő    Értékelés
Tavaszodik
hajnalban
kék nárcisz bont
virágot
arcomon hűvös
a harmat
forró öledbe
rejteném !
Hiányzol !

Ma éjjel újra
álmodtam rólad
csak ketten voltunk
te meg én
szemedben
vágyakozó tüzek
gyúltak
s összeolvadtunk
zihálva
mint
a föld s az ég.
Beküldő: Sz.Vili
Heten voltunk cigány szülőktől testvérek anyám előrehaladott rákos beteg volt.
Egy napon kenyeret mentünk venni,
tolókocsiba vittük fel a boltba mert már nem tudott járni szegény.
Hogy levegőzzön és utolsó napjaiban lássa az utcát,azokat az embereket akikkel egészséges korában nap mint nap mosolyogva vidáman beszélgettek.
Mind kicsik voltunk,anyám után mint a kotló után a kis csirkék, úgy mentünk kézen fogva.
Fel sem tudtuk fogni,hogy néhány hét múlva árvák leszünk,
nem lesz nekünk édesanyánk.
Nagyon szegényesen,rongyos öltözetben.
Mert a kevéske fizetését szegény apám az orvosok zsebébe nyomta,hogy mentsék meg nekünk édesanyánkat.
A magyar emberek akik mindig mosolyogtak ránk most furcsán néztek minket az utcán.
Haldokló beteg jó anyámnak aki tele volt morfium fájdalom csillapítóval azt mondták,
..Minek kellett neked ez a sok gyerek..?
Nem szeretnék a szüleim helyett nyilatkozni,
de nem éreztem magunkat szülői tévedésnek.
Viszont nagyon furcsálltam ezt a kérdést egy értelmes magyar édesanyától,
aki több gyereknek adott már életet.
Hiszen mi mind a heten élni szerettünk volna,
éppen úgy mint neki az öt gyereke.
És megköszönni az istennek, szüleinknek,hogy megszülettünk.
Nem tehettünk arról,hogy édesanyánk fiatalon rákos beteg lett.
Mi is boldog életről álmodoztunk,tanulásról,munkáról,
szép házról és gyönyörű jövőről.
Pont olyanról álmodozunk mint mások.
Sajnos a betegség nem válogat megtámadja a sok gyerekes cigány édesanyákat,
is és a más származású kedves édesanyákat,
akiknek bele egyezésük nélkül meg kell halni,
itt kell hagyni a gyereküket,akik miatt talán a mennyországban sem tudnak boldogok lenni soha.
Beküldő: Debreceni Zoltán



Végtelen lett a pillanat mikor megláttalak.
Szemedben fénylő csillagok ragyogtak,
s íriszed tiszta mélye tükrözte arcomat.
Ekkor már tudtam: megtaláltalak.

Álltál a szélben, s ruhád fodrait néztem. Derekad áttetsző ívét sohasem feledtem, kender szőkeséged áthatotta lényem.

Ifjak voltunk mint két nyíló vadvirág,
Kiket a teremészet egymáshoz verbuvált.
Ekkor már tudtam: nem megyek tovább.

Az első csókot, mely örök az emlékek között,
Az idő fonalán őrzöm mint gyöngyöt.
Csak csillan, s lelkünk száll a rónákon át,
Lelék a helyt hol e pillanat végtelenné vált.

Messzire mentem érted, sokáig kerestelek,
Köszönöm néked, hogy meglelhettelek.



Beküldő: Lupták Gyula
Felültem motoromra,
Ő ott állt a hársfa alatt
Nézte, hogy elmegyek
Sok idő eltelt,talán több óra
Amikor megérkeztem ,Ő ott várt
A hársfa alatt , aggódott értem
Az Édesanyám

Ha bármi nyomta lelkemet
Tőle segítséget, tanácsot kaptam
Rá mindig,mindenkor számíthattam
Sohasem volt, hogy majd később
Most nem érek rá, nincs időm
Számára mi voltunk az elsők
Az Édesanyámnak

Gyermekeim még kicsik,
Őrá akkor is volt időm, olykor
Csak néhány percet, kicsit,hogy
Lássam, megnyugtassam viszont
Jól esett nekem is tudni,Ő jól van
Sokat játszott velük, lányommal
Adrival, fiam, Attilával
Előttem van, hogy imádta őket!
Az Édesanyám

Egészsége egyszer, rosszra fordult
Aggodva vittem orvoshoz, kórházba
Reménykedve, hogy állapota javul
Fiam, még apró gyermekként
Húzta,vonta maga után a szatyrot
Melybe ruháit készítette
Könny szökött szemébe
Kicsi fiam kedvesen?Mamikám!Drága! Meggyógyulni viszünk a kórházba?!
Ő még apró, nem tudja mit jelent
Könnyes szemmel, szeretettel nézett rá,
Az Édesanyám

Figyelemmel kísértük állapotát
Ott voltunk mind. Én,
A három lány testvér, és az unokák
Ő most is, mint mindig, vidám
Két hét telt el, kaptuk a hírt
Szíve többet nem bírt, ELMENT!
És még is, itt van ! Velünk! Ő!
Az Édesanyám


Beküldő: Dér istván
Tekintgetünk a múltba?Minek?
Magyar abból sem okulna
Nem szabad mélyre ásni
Abból nem tudunk kimászni
Kár azzal foglalkozni, régen
Hogyan kellett volna hadakozni
Százötven évig úr lett a török
Abból is lett majdnem örök
Akkor sem fogott össze a magyar
Egymás ellen ment az acsar

Ha? Szapolyai akkor kitart
Török nem győzi le a magyart
Ütőképes volt a sereg
Töröknek itt nem volt helye
Kár lenne sorolni, jött a Habsburg
Magyar nem volt összetartó
Hosszan lett ő a helytartó
Kevés volt ki Kossuth hangját itta
Elesett a Haza, osztrák
A vérünket tovább szívta

Porba hullt sok magyar feje
Elveszett az ország több mint fele
Alig maradt hazánk fia
Azt sem tudjuk már,hogy ki az
Csapolják a határt, folyik
Elárulják egyre bomlik
Ne azon sírj, mi lett volna ,.ha?
Birodalom voltunk összeomlott
Magyar menekült hanyatt-homlok
Nekiestek az országnak, mint tortának
Magyar meg egymás torkának
Benyalták mint tortáról a habot
Népünk belőle alig kapott

Pecsét került sorsunkra
Béklyó meg a lábunkra
Kisem hevertük a szenvedést
Jött az orosz sínylődés, iga
Mi lettünk a málenkiak
Lett olyan ki ezért vigad
Nem feledjük a harcok nyomát
Felosztják a magyar honát
Ölik egymás vérét szívják
A népet össze uszítják
Gyerekekre nincsen áldás
Csak a múltat sírják
Így ássák meg a Magyar sírját.

Beküldő: Dér István
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák