Nagyon jó volt boldognak lenni,
Volt értelme élni, remélni,
Most meg üres minden,
Unalmas, fájó, boldogtalan.

Csak soha ne jutnál az eszembe,
A csókod íze se lenne
Emlékeim gyöngyszeme,
Nem tehetek róla, szenvedek.

El kellene mennem innen,
Messzire, ahol senki sem ismer
És lesz talán aki igazán szeretne
Talán nekem is jobb lenne.

Édes az emlék,
Keserű a bánat,
Amit régóta érzek,
Úgy mennék utánad.

Miért hallgatsz másra,
Mért nem a szívedre,
Ami hozzám húz,
Érzem én ne feledd el!

Milyen boldog és őrült
Volt utolsó napunk,
Mikor nálam voltál,
Ugye jól tudod?

Azután jött a villám
És közénk csapott,
Azóta mindennek vége,
Nem látlak, hallak sehol.

Kell nekem szerelmünk,
Mely nélkül élni nem tudok,

Éjszaka nézem a csillagokat
Nélküled, aludni sem akarok,

Keresem azt, amit együtt választottunk,
Oly rég, hogy már nem tudom melyik volt,

Elvitte az idő és már Te sem vagy sehol
Annyira hiányzol, hogy ez fáj nekem, nagyon,

Kell nekem szerelmünk,
Mert Nélküled élni nem tudok,

Szeress Te is engem, megbánni nem fogod,
Forró csókjaimat, százszor visszaadod.

Ó ,mily gyorsan telik az idő, az élet,
Alig kezdtük, s immár elhagytunk négy évet
És most megrendülve, meghatva itt állunk
Jó tanitó néni tőled el kell válnunk.

Mily sokat fáradtál, s vesződtél mivelünk
El nem feledhetjük, soha amíg élünk,
Hálával gondolunk az elmúlt négy évre
Miként gondolunk az elmúlt négy évre
Miként tanítottál az első betűre.

Mi tudjuk ,hogy te is szerettel bennunket
Valami ugy hozzad kototte szivunket,
S, most szakad e kotel,s kis szivek vereznek
S,o, mikor a sziv faj, a szemek konnyeznek.

Bucsúzunk, s átadjuk hálánk szép virágát,
S megköszöjük négy év minden fáradságát,
Ha rosszak voltunk, bocsánatot kérünk
És most legyen béke teveled és velünk.

Oly csönd hang hallatszik
S már ez is elmúlik
Csak már a lépések hallatszanak
A várfal kopog lábaik alatt
S a távolban hasonló hang
Mely valahányszor fel-fel cseng
A hegyek falairól visszhangzik
S a széllel fent a magasban játszik
Hallani hogy kopog a katonák páncélján
Az eső mely beszél a véres halál helyén
És igazat mond ez az átok
Távolban nem kívánt látottak
Oly sereg az mely félelmetes
Páncéljaik csörögnek véres
Lábnyomokat hurcolnak magukkal
Tompítja lépteiket foltokkal
Hirtelen megállottak
A sereg nem lép sokat
Ott a távolban kéz mozzanatok
Hátra tegezük felé nyúlnak
Majd felhúzzák nyilaik
S hirtelen elengedik
Hangjuk valami ciripelés
És eleik sajnos végzetes
Minden ember búj a falak
Védelmező árnyéka
Mögé hol nem éri gond
Jaj! annak ki még kinn volt
Mert lezúdult a sötét ég
Közöttük még rengeteg ég
Majd hirtelen csatakiáltás
Oly távoli végzetes hangzás
Karddal, dárdákkal rohannak
Most már végszó lesz veletek
Mert már mi zúdítunk rátok
Nektek nyilaink átok
De a mieink elvesztek
Páncélok hadai mellett
Majd ők jöttek támadással
A katapultok hadával
S a csatának már vége
Lelkek elvesztek véle
Oly csend lett hirtelen
Hangok elveszettek
Ahol régen vár állott
Most pusztult romhalom
Melyben vérfolyó volt
S benne rengeteg holt.