Én mindig mertem,
és sosem veszítettem.
Mert az egyenes út,
az tetszett nekem.
Egyenes úton haladtam,
emelt fővel ragyogtam.
De lelkem árva volt,
egy társra vágyott.
Utamba kerültél,
lelki társam lettél.
Utamról letértem,
TE lettél a VÉGZETEM.
Most egymást imádjuk,
a mennyországot járjuk....
De én nem egyenes úton járok már,
göröngyösön...s nagyon fáj.
Mert a göröngyösön félre lépek,
s sebek kínjai közt élek.
Sántán, sebzetten toporgok,
azt sem tudom hova haladok.
Egyenes útra visszatérnék,
de már nem a régi lennék.
Lehajtott fővel haladni,
nem lehet ragyogni...
Már semmit sem merek,
félek hogy veszítek...
...mert göröngyös úton járok,
s az egyenesre vágyok...

Öblös partjainál szerelem szigetének,
Tiszta forrásba rejted arcodat.
Valahol a szívedben felhangzik egy ének.
Elhalkul a szél s hallom hangodat.
Nem könnyű habok közt már túl az élet felén.
Ötvenöt éve úszol az élet tengerén.
Téged találtalak meg magányos sziklán.
És úgy látszott te már tudod az élet titkát.
Vagy még csak kutatod a fénylő csillagokban?

Ötvenöt év nem elég lelni a titokra?
Tiszta pirosra festetted az átlátszót.
Vérzett a lelked mégis adtál pár jó szót.
Elillan életünk, elillan ötvenöt év.
Nekem legszebb az volt, amikor megszerettél.
Ölelnek a lángok, amiket gyújtottál.
Tán, tested izzó parazsán olvadok.
És hála Istennek tegnap felém futottál.
Végre tudom, hogy életben vagyok!

Birtoklok én valami szépet,
Csak el ne veszítselek téged.
Sok rossz dolgon keresztül mentem,
El se tudod képzelni mit tettem.
Rossz belegondolni hogy elmész,
De hidd el meg kell gondolni és kész.
Birtokolni szeretnélek téged,
Megtennék mindent érted.
Volt sok jó is az egészben,
De hiába ezt megértem.
Veled szeretnék lenni,
Elmenni veled és boldogan élni.
Hidd el nagyon szeretném,
Kérlek hozd vissza ami az enyém.
Bárcsak újra itt lennél,
Újra meg Újra? Biztos megtennéd?

Ahogy lépsz, nevető nyitott szád, a mozdulásod...üvöltve vergődik fogsorom mögött a vágy...

Kisfiú voltam álmomban, átöleltem nyakad. Közelről csodálatos szép volt az arcod. Nagyon boldog voltam.