Idő 
Értékelés 
Értékelés A nagy gondolkodókról már régen is azt tartották, hogy egyetemes,
De ő meg a gondolatával együtt is csak egy ember, aki személyes…
A legbiztosabb jele annak, hogy létezik intelligens élet a Földön
Kívül az, hogy nem próbáltak kapcsolatot keresni... kör a gabonaföldön?
Lett egy korszakos alkotó ötletem,
Terjesztem is mindenkinek… kinek nem…
Figyelem és látom, hevesen terjed, mint tűzvész a záporban,
Figyelem, nem tudom megfejteni, mért élek lelki nyomorban?
A jövendőbeli jogász most vizsgázik, az államvizsgán.
- Mi a bigámia büntetése? - kérdi tőle a bíró.
- Két anyós, kik söprűn versenyeznek, egymást folyvást lehagyván...
A fiú átöleli a lányt a parkban, és a fülébe súgja:
- Drágám, mondj legalább két szót, ami örökre összeköt bennünket!
- Terhes vagyok... kiabálja sírva-ordítva!
Sokakkal előfordul, hogy valaki fontosnak, oly' sikeresnek érzi magát,
Közben kicsinyes érdekei uralják... szerencséje adja ennek látszatát..
A munka élteti az embert, egyet nem... a lógós senkit,
A pihenés meg nem ölt még meg, bármennyit döglött is... senkit!
Most nem is tudom eldönteni, hogy az élet ezért rossz-e, mert rövid
Vagy azért mert nagyon rossz, egész életemben a jó csak ultrarövid...
Kezdetben vala volt a semmi. Majd az Úr mondá: "Legyen világosság!"
Továbbra is vala semmi, de az én Uram... immár az iszákosság.
Ha a papok hisznek Istenben, akkor miért van templomokon több villámhárító?
A hit ereje, mindenható, de a villámnak, templom belecsapásra csábító?
A hisztéria kínos, alattomos és elterjed, főleg női betegség!
A nő kapja meg és a férfi hal bele! Vagy életbe lép a megszökésség...
A munka azoknak való, akik nem tudnak horgászni.
De ott büntetlenül lehet sörözni és szunyókálni...
Vecsés, 2020. december 16. – Kustra Ferenc József - íródott oximoron csokorban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szókombináció, ám, nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Egyszer majd…
Egyszer majd megbabonázva nézlek,
Egyszer majd bódult fejeink összeérnek.
Egyszer majd csodás érzés járja át testem,
Egyszer majd ébredezik halódó lelkem.
Egyszer majd kihűlt szívem is újra él,
Egyszer majd bensőm pillangókkal zenél.
Egyszer majd elém tárod boldogan nevetve,
Egyszer majd beleveszek a mindenségbe.
Egyszer majd felpezsdíted sivár életem,
Egyszer majd újraíródik élettörténetem.
Egyszer majd ez a lét lesz varázslatosan szép,
Nem is történhet ez majd másképp.
Aztán…
Megbabonázva nézlek,
Bódult fejeink összeérnek.
Csodás érzés járja át testem,
Ébredezik halódó lelkem.
Kihűlt szívem is újra él,
Bensőm pillangókkal zenél.
Elém tárod boldogan nevetve,
Beleveszek a mindenségbe.
Felpezsdíted sivár életem,
Újraíródik élettörténetem.
Ez a lét varázslatosan szép,
Miért is volt eddig másképp.
2021. április
Egyszer majd megbabonázva nézlek,
Egyszer majd bódult fejeink összeérnek.
Egyszer majd csodás érzés járja át testem,
Egyszer majd ébredezik halódó lelkem.
Egyszer majd kihűlt szívem is újra él,
Egyszer majd bensőm pillangókkal zenél.
Egyszer majd elém tárod boldogan nevetve,
Egyszer majd beleveszek a mindenségbe.
Egyszer majd felpezsdíted sivár életem,
Egyszer majd újraíródik élettörténetem.
Egyszer majd ez a lét lesz varázslatosan szép,
Nem is történhet ez majd másképp.
Aztán…
Megbabonázva nézlek,
Bódult fejeink összeérnek.
Csodás érzés járja át testem,
Ébredezik halódó lelkem.
Kihűlt szívem is újra él,
Bensőm pillangókkal zenél.
Elém tárod boldogan nevetve,
Beleveszek a mindenségbe.
Felpezsdíted sivár életem,
Újraíródik élettörténetem.
Ez a lét varázslatosan szép,
Miért is volt eddig másképp.
2021. április
És a lova?
A harcost ledobta a
Lova, úgy megijedt kígyótól.
De csak odébb ment.
*
Várta a gazdáját, ki
Csak feküdt a mező füvében.
Visszaoldalgott.
*
Szagolta, nyalogatta
Arcát, közben többször is prüszkölt.
Vitéz feléledt.
*
Lova örömnyerítést
Hallatott és ugrált pár nagyot.
Gazdi csodálta.
*
Pedig ismerte, évek
Alatt nőttek össze? együvé!
Szerették egymást.
*
Harcos a fegyvereit
Összeszedte, kicsit még szédült.
Hat év együttlét?
*
Lova nem messzi legelt
Hagyta, a pára hadd lakjon jól.
Halkan füttyentett?
*
Csata volt csata hátán,
Így aztán egy jó csapat voltak.
Becsülték egymást.
*
Nagyon bíztak egymásba,
Együtt értették szakmájukat.
Ló, már jóllakott.
*
Visszajött a gazdihoz,
Akinek eléggé fájt feje.
Ló menni akart.
*
Odafeküdt gazdihoz,
Horkantgatott, biztatásképen.
Üljön már nyeregbe?
*
Harcos feje csak romlott,
Már fellépett látászavar is.
Ló, csak biztatta.
*
Nagy nehezen fölmászott,
Ló, igen óvatosan állt föl.
Kocogni kezdett.
*
Harcos próbálta magát?
Rosszulléte egyre jobban nőtt!
Látása romlott.
*
Elértek egy folyóhoz,
Keskeny volt, mély, sebes sodrású.
Gyeplőt nem fogta.
*
Itt már többször átúszták,
De lova jól irányított volt.
Áradó folyó.
*
Középen a víz tarolt,
Lovat irányítani kellett?
Gazdi nem látott.
*
Még érzékelte forgást,
Mibe az áradás sodorta.
Még jobban szédült.
*
Ló érezte a veszélyt,
Többször fájdalmasan nyerített.
Gazdi dülöngélt.
*
Ló csak egyedül küzdött,
Gazdája terhével a hátán.
Becsatlakozás?
*
A kicsi folyóka is
Áradt, lett nagy örvény, szívással.
Gazdi már vak volt.
*
Az örvény berántotta
Nyeregből, nehéz fegyverekkel?
Gyors szívóhatás!
*
Kettőjüket beszívta?
Többet, senki nem látta őket.
Egy kobra miatt?
Vecsés, 2021. január 4. ? Kustra Ferenc József - a harcosról a mese: senrjon csokorban íródott!
A harcost ledobta a
Lova, úgy megijedt kígyótól.
De csak odébb ment.
*
Várta a gazdáját, ki
Csak feküdt a mező füvében.
Visszaoldalgott.
*
Szagolta, nyalogatta
Arcát, közben többször is prüszkölt.
Vitéz feléledt.
*
Lova örömnyerítést
Hallatott és ugrált pár nagyot.
Gazdi csodálta.
*
Pedig ismerte, évek
Alatt nőttek össze? együvé!
Szerették egymást.
*
Harcos a fegyvereit
Összeszedte, kicsit még szédült.
Hat év együttlét?
*
Lova nem messzi legelt
Hagyta, a pára hadd lakjon jól.
Halkan füttyentett?
*
Csata volt csata hátán,
Így aztán egy jó csapat voltak.
Becsülték egymást.
*
Nagyon bíztak egymásba,
Együtt értették szakmájukat.
Ló, már jóllakott.
*
Visszajött a gazdihoz,
Akinek eléggé fájt feje.
Ló menni akart.
*
Odafeküdt gazdihoz,
Horkantgatott, biztatásképen.
Üljön már nyeregbe?
*
Harcos feje csak romlott,
Már fellépett látászavar is.
Ló, csak biztatta.
*
Nagy nehezen fölmászott,
Ló, igen óvatosan állt föl.
Kocogni kezdett.
*
Harcos próbálta magát?
Rosszulléte egyre jobban nőtt!
Látása romlott.
*
Elértek egy folyóhoz,
Keskeny volt, mély, sebes sodrású.
Gyeplőt nem fogta.
*
Itt már többször átúszták,
De lova jól irányított volt.
Áradó folyó.
*
Középen a víz tarolt,
Lovat irányítani kellett?
Gazdi nem látott.
*
Még érzékelte forgást,
Mibe az áradás sodorta.
Még jobban szédült.
*
Ló érezte a veszélyt,
Többször fájdalmasan nyerített.
Gazdi dülöngélt.
*
Ló csak egyedül küzdött,
Gazdája terhével a hátán.
Becsatlakozás?
*
A kicsi folyóka is
Áradt, lett nagy örvény, szívással.
Gazdi már vak volt.
*
Az örvény berántotta
Nyeregből, nehéz fegyverekkel?
Gyors szívóhatás!
*
Kettőjüket beszívta?
Többet, senki nem látta őket.
Egy kobra miatt?
Vecsés, 2021. január 4. ? Kustra Ferenc József - a harcosról a mese: senrjon csokorban íródott!
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 482
A nappal gyönyörű volt, az ég felhőtlen és valószínűtlen kék,
A forró és aranyló sugarak testünket, lelkünket ölelték...
Tombolt a hőség, homlokunkon ott voltak az izzadtság gyöngyöcskék.
Ez ritka pihenő napunk volt, túráztunk fent a hegyekben,
És csak átadtuk magunkat… csak elvoltunk… a természetben…
Fenyőillat, bogárzümmögés, szellő… pókháló, lengésben.
*
Természet és mi.
Bóklászás a fák között.
Átlényegülés.
*
Zöld változatok…
Különleges kavalkád.
Szemkápráztató.
*
Fűben ültünk, természetben és úgy ebédeltünk,
Falatoztunk, különféle szendvicseket ettünk…
Eközben múlhatatlanul káprázott a lelkünk.
A nap gyorsan elmúlt, a jóleső fáradtság uralkodott!
Hegyről lefelé hazaindultunk, est kéjesen támadott…
Holdfény, ezüstben átvette a terepet, hatalmaskodott.
Vecsés, 2015. október 23. – Kustra Ferenc – íródott: Versben és senrjú -ban…
A forró és aranyló sugarak testünket, lelkünket ölelték...
Tombolt a hőség, homlokunkon ott voltak az izzadtság gyöngyöcskék.
Ez ritka pihenő napunk volt, túráztunk fent a hegyekben,
És csak átadtuk magunkat… csak elvoltunk… a természetben…
Fenyőillat, bogárzümmögés, szellő… pókháló, lengésben.
*
Természet és mi.
Bóklászás a fák között.
Átlényegülés.
*
Zöld változatok…
Különleges kavalkád.
Szemkápráztató.
*
Fűben ültünk, természetben és úgy ebédeltünk,
Falatoztunk, különféle szendvicseket ettünk…
Eközben múlhatatlanul káprázott a lelkünk.
A nap gyorsan elmúlt, a jóleső fáradtság uralkodott!
Hegyről lefelé hazaindultunk, est kéjesen támadott…
Holdfény, ezüstben átvette a terepet, hatalmaskodott.
Vecsés, 2015. október 23. – Kustra Ferenc – íródott: Versben és senrjú -ban…
A csendben, halkan hulló esőnél nem protestáltam,
A csendben halkan hulló eső ellen nem ágáltam…
Egyszerűen nagyszerű, fantasztikus élmény volt,
A béke és én beteljesedtünk, akkor és ott.
No, de most! Zúg a vihar, és tombol a szél,
Japán akácfánk a békességről regél,
De vihart ez nem hatja meg,
Csak támad, közben nem piheg.
Nem becsültem a szépen hulló cseppeket,
Most itt van és átölel ez a szörnyeteg
És nincsen tőle merre menekülésem
Tűrnöm kell… vaduló, kéretlen vendégem.
Beállok én a szép kis japán akácunk alá,
Vele szolidarizálok, toporgok fel-alá
És együtt ázunk-, fázunk, álljuk a vihart
Mit nekünk a természet, bosszúból kavart.
Mi ketten voltunk erősebbek... Múlt a vihar
És kivártuk a szép időt, szél már nem kavar…
Volt bennünk kis optimizmus, éltünk hát vele,
Most száradunk én és japánakác levele.
2011. december 16. – Kustra Ferenc József
A csendben halkan hulló eső ellen nem ágáltam…
Egyszerűen nagyszerű, fantasztikus élmény volt,
A béke és én beteljesedtünk, akkor és ott.
No, de most! Zúg a vihar, és tombol a szél,
Japán akácfánk a békességről regél,
De vihart ez nem hatja meg,
Csak támad, közben nem piheg.
Nem becsültem a szépen hulló cseppeket,
Most itt van és átölel ez a szörnyeteg
És nincsen tőle merre menekülésem
Tűrnöm kell… vaduló, kéretlen vendégem.
Beállok én a szép kis japán akácunk alá,
Vele szolidarizálok, toporgok fel-alá
És együtt ázunk-, fázunk, álljuk a vihart
Mit nekünk a természet, bosszúból kavart.
Mi ketten voltunk erősebbek... Múlt a vihar
És kivártuk a szép időt, szél már nem kavar…
Volt bennünk kis optimizmus, éltünk hát vele,
Most száradunk én és japánakác levele.
2011. december 16. – Kustra Ferenc József
