Hétköznapi pszichológia…

(Halmazrímes)
Ebből csak egy és egyfajta van… mi maga a remény,
A baj, hogy a sorsa is egy… az embernek, mi kemény.
Még jó, hogy néha a meggyötört… már fáradó testem az enyém,
De jó lelkem lapáttal hányja ki… rímek sokaságát, mi biz’ enyém.
Fontos leszögezni, rímeim működnek… a lelkem és az esze együtt működnek.
Reményem nem elveszett, bennem van, segítve előre lökdös… mily’ helyesek.

Ne hidd, hogy csak múltad van… a jelened is tiéd,
S bár vihar marcangolt, még áll a hű remény, mi véd.
Lásd, minden ránc egy történet… nem a vég, csak jel,
Hogy éltél, küzdöttél, s a szíved még mindig figyel.
*
Remény nem kiált, de ott él egy mosolyban... versbe rejtőzik, s csendesen megcsillan.
**

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, duó)
Tény, hogy már elmúltam én hetvenhét… aszta reménységét.
Tény, hogy még írom szép rímek egységét… meg mennyiségét…
Tény, hogy már elmúltam én hetvenhét… aszta reménységét!

Lágy, langymeleg szél,
Finomas nyárról mesél…
Lágy, langymeleg szél.
*
Tény, hogy a kor csak szám… de a lélek örök vándor,
S míg verset írsz, a szív még dalol, nem csupán páncél és por.
Tény, hogy rímek közt jársz… s még mindig tudsz vetni... lám!
Szavakat, melyek szirmot bontanak, nem is akárhogy, bíz’ ám!
*
Bölcs derű éltet, léted a fénybe hajlik, rím, ha zenél a remény sose múlik.
**

(Bokorrímes trió)
Bennem én meg helyes… bennem rögzíti,
Érzem egy kicsit olyan… mint jövő életúti.
Nyárelőben a szelecske… csak lágyan, szeretettel simogat,
Nyáreleji ez a szelecske… arcom, nyakam, körbe simítgat.

Olcsón és gyorsan robog velem az életvonat,
Érzem mindent megtesz, hogy nője haragomat.
Mintha fej felőli jégpáncél alatt lennék,
Egy kis szabadságért bármi megtennék.

Még igazán boldog sem voltam, nem adta sors,
Még igazán boldog sem voltam, nem adta sors…
*
Simogat a szél, mint emlék, mit jó szívvel idézel,
Az út néha nehéz, benned a dallam még énekel.
Nem volt mindig könnyű, de lehet más, tudod már,
Tűz benned is él, nem csak kívül a napsugár.
*
Hív a derűs láng, széllel ébred az álmod, benne a holnap tiéd, s vezet a vágyad.
**

(HIQ közös duó pár)
Én remény
Velem együtt él.
Bízzak… kér!
*
A remény,
Veled együtt él!
Mindig bízz!
**

Vecsés, 2025. május 25. – Siófok, 2025. június 5. -Kustra Ferenc József- írtuk két szerzősnek alloiostrofikus versformában, Gránicz Éva poéta-, és szerzőtársammal.

Messze idegenbe hóbortos célokért,
Vesztél el annyiszor szeretett földedért,
Ragyogó szebb jövőt boldogan remélve,
Hazád széjjel tépve, s nemzeted leverve.

A Magyar nem volt még soha íly átkozott,
Hogy saját vérében legyen így kárhozott!
De hiszem, hogy Istennek jobbján lel helyet,
S nem hiába tette le itt örök fekvőhelyed.

Utánatok megyünk őseink nem sokára,
Együtt kérjük Istent most még utoljára,
Adjon igaz békét végre valahára,
S ne zúdítson több vészt szép Magyar Hazára!

Mindig piti, senki emberektől
Függött sorsom. Nekem bizony ettől
Nem sikerült soha szabadulnom
Így mindig kísértett a rossz sorsom.

Alkoholisták voltak, én meg nem.
Így aztán választásom nem volt, sem
Jó kitörési lehetőségem,
Hogy kamatoztassam tehetségem.

Ez van, mert az idő nagy kerekét
Visszafordítani, vagy szellemét
Megváltoztatni most már nem lehet,
Így marad minden… bevégeztetett.

Budapest, 2000. július 4. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás

Volt itt egy zápor, az mosta egy kicsit a ráncosan öreg arcomat,
És mivel hosszan esett, az esővíz jól beáztatta öreges ráncomat…
Volt itt egy zápor, az mosta egy kicsit a ráncosan öreg arcomat.

Volt egy zápor, simított arcon,
Ráncaim mélyén csend lett nagyon.
*
Mikor elállt, az esővíz pára, meg a sóhajaim szinte köddé váltak,
Kabátom öreg zsebei meg likasok, hittem, hogy láncaim elhulltak…
Mikor elállt, az esővíz pára, meg a sóhajaim szinte köddé váltak.

Eső elállt, sóhajom vele szállt,
Zsebemből minden terhem... s láncom hullt.
*
Nagy hó volt már, bakancsom már majd’ talp nélküli, el ne hagyjam,
Gondoltam is valahogy lezárom, de még nem most jaj, el ne hagyjam…
Nagy hó volt már, bakancsom már majd’ talp nélküli, el ne hagyjam.

Nagy hóban járok, bakancsom foszlik,
Talpam alól… út is kopik.
*

Vecsés. 2024. október 23. – Siófok, 2025. július 2. Kustra Ferenc József- írtuk: két szerzősnek alloiostrofikus versformában, Gránicz Éva szerző-, és poétatársammal.

Látunk egy régi háborút és fölütötte a fejét a majdnem háborús világhelyzet…

Kínai: „Vágyódás délre”: 27 szótag „Yijiangnan” 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa (x = végtelen)
Volt idő,
Házunkban csend ült.
A régről mesélt apám,
Anyám almát hámozott.
Ég is velünk volt.
*
Gőz lebeg,
Leves illat szállt.
Gyerekzsivaj mindenhol.
Az élet még szelíd volt,
És béke honolt.
*

(Leoninus duó)
Gazdagok már a háború közepén osztozkodnak. Hogy halálokért felelősek… nem foglalkoznak!
Gazdagok ugyan mit osztanak el? Az újjáépítést, hogy sokkal jobban gazdagodjanak el?
Értem én őket, de mi lesz a rengeteg árvával? Ugyan mi lesz a magára maradt sok anyával?
Mi lesz az egyedüli, férfi nélkül élni kénytelen nőkkel? Hogy győzik le magukat lelki betegséggel?

Mindennap, minden TV mutatja a háborút és vannak szakértők, akik kínosan elmagyarázzák borút!
Mindennap szakértők is sajnálkoznak, de mint hozzáértők megoldást ők sem javallanak…
Ja! És mi van, mi lesz azokkal, kik földönfutók lettek, aki Európa páriái lettek…
A háború folyik, felelősök bele sem gondolnak, még hányan halnak meg, míg vége a harcoknak…
*

Kínai „(erős)vágyakozás” „Ku- xiangsi” – 7, 3, 3, 4, 5, 7, 3, 3 Rímképlet = axaxaxxa (x = végtelen)
Szétlőtt ház... bőg egy baba.
Némaság,
Csend arra.
Csak szél felel,
Anyja is néma...
Katona térdig vérben.
Otthon... hol?
Mi sorsa?
*
Ablak mögött asszony sír.
Nincs kinek,
Szólna már.
Fia múltját,
Zúzza szét a kor.
Csatát túlélte egy test.
Sírna ő,
De nem mer.

Vecsés, 2023. július 5. – Siófok, 2025. június 11. -Kustra Ferenc József– íródott: kétszerzősként a világ, az emberiség jelen történelmi -háborús- helyzetéről. A leoninust én írtam, a kínait: szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta.