Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológia
Az élet engem, mint titkos kokottot, folyton kompromittált,
Aztán meg, hogy tegyek, ne tegyek, vagy eltűrjek, még asszisztált.
Így sokat voltam, oly' lélektani helyzetben,
Hogy kintet a saját sorosomból nem leltem.
Élet keményen haladt, csattogott, katona csizma lehet rajta,
Testem, meg csak ment utána, behúzott nyakkal, mintha húzná pányva…
Bizony, hogy, hogy nem volt jó, azt tudom, de nem majd holnap, hanem már ma.
Lélek nélkülinek lenni tán' jobb, mint lelketlennek,
Mert ők csak elfáradt, nemtörődöm, felületesek…
Míg a lelketlenek teljes érzelem nélküliek.
Amerre szögesdrótom szegélyezte utamat, nem mehettem,
Ahol meg nem volt ilyen semmi, arra meg én balga, nem mentem…
Lábam, térdig lejártam, hogy felszálljak… de azt meg nem tehettem.
Ma már a lélektani helyzet biz', sokkal rosszabb, mint valaha,
Életvizem kiapadt, életem, a sors, megfeneklett, hala…
Gyermekkoromban, magamnak jobb sorsot szántam, mások is, vala.
A legfőbb, mai lélektani helyzet,
Egy elfuserált, tárgyi élethelyzet…
Ki ezt előre tudja… kinek kellett?
Lelkem, benne van teljesen a tudatalattimba,
Így én vagyok lelkem sajátos, igavonó barma…
Nyakamra erősítve, lélek, alakított járma.
A jó és rossz egyvelege dallamként zakatol a fülembe,
Ebből a rossz a domináns, ő a földesúr az életembe…
Sőt, az a kis jó is olyan, hogy besodorhat a végveszélybe.
A lélekben, lágyas hullámokat vet, az érzelmek kavalkádja,
Meg jól kileng a tudatalatti, mint meglökött hajóhintája…
A kecskepásztor is kedveli az ürühúst,
Szüret után van, hogy elkészül az édes must…
Lélek meg nem nyugszik, csak gyötri a mustos-húst.
Nekem, mindig katonás, sarkos, kemény, a lélektani helyzet,
És ha kell, levágja a sorsot, mint egy disznót… az élethelyzet…
Hmm… nem csak a régi magyaroknak! Nekem is, jó nagy Mohács kellett?!
Vecsés, 2015. szeptember 15. – Kustra Ferenc József
Az élet engem, mint titkos kokottot, folyton kompromittált,
Aztán meg, hogy tegyek, ne tegyek, vagy eltűrjek, még asszisztált.
Így sokat voltam, oly' lélektani helyzetben,
Hogy kintet a saját sorosomból nem leltem.
Élet keményen haladt, csattogott, katona csizma lehet rajta,
Testem, meg csak ment utána, behúzott nyakkal, mintha húzná pányva…
Bizony, hogy, hogy nem volt jó, azt tudom, de nem majd holnap, hanem már ma.
Lélek nélkülinek lenni tán' jobb, mint lelketlennek,
Mert ők csak elfáradt, nemtörődöm, felületesek…
Míg a lelketlenek teljes érzelem nélküliek.
Amerre szögesdrótom szegélyezte utamat, nem mehettem,
Ahol meg nem volt ilyen semmi, arra meg én balga, nem mentem…
Lábam, térdig lejártam, hogy felszálljak… de azt meg nem tehettem.
Ma már a lélektani helyzet biz', sokkal rosszabb, mint valaha,
Életvizem kiapadt, életem, a sors, megfeneklett, hala…
Gyermekkoromban, magamnak jobb sorsot szántam, mások is, vala.
A legfőbb, mai lélektani helyzet,
Egy elfuserált, tárgyi élethelyzet…
Ki ezt előre tudja… kinek kellett?
Lelkem, benne van teljesen a tudatalattimba,
Így én vagyok lelkem sajátos, igavonó barma…
Nyakamra erősítve, lélek, alakított járma.
A jó és rossz egyvelege dallamként zakatol a fülembe,
Ebből a rossz a domináns, ő a földesúr az életembe…
Sőt, az a kis jó is olyan, hogy besodorhat a végveszélybe.
A lélekben, lágyas hullámokat vet, az érzelmek kavalkádja,
Meg jól kileng a tudatalatti, mint meglökött hajóhintája…
A kecskepásztor is kedveli az ürühúst,
Szüret után van, hogy elkészül az édes must…
Lélek meg nem nyugszik, csak gyötri a mustos-húst.
Nekem, mindig katonás, sarkos, kemény, a lélektani helyzet,
És ha kell, levágja a sorsot, mint egy disznót… az élethelyzet…
Hmm… nem csak a régi magyaroknak! Nekem is, jó nagy Mohács kellett?!
Vecsés, 2015. szeptember 15. – Kustra Ferenc József
Hétköznapi pszichológia…
(Septolet)
Jó lenne…
Nem-csak munka lenne!
Mindenki dolgos lehetne…
Lehetne.
Munka érdekli… kicsit?
Fikarcnyit?
Jottányit?
*
Normális, szokott élet kell neki?
Semmittevő léhaság élteti?
Tehetne hangyányit,
Akármit!
Gyűszűnyit,
Mákszemnyit…
Valódit!
*
(3 soros-zártükrös duó)
Vajon milyen azoknak élete –egyenként-, akik élnek?
Akik csak létszámnövelői az egész emberiségnek…
Vajon milyen azoknak élete –egyenként-, akik élnek?
Már lassan –mindenkinek(!)-csak emlék az ifjúság,
Az élet a vége felé, nem egy nagy mulatság...
Már lassan –mindenkinek(!)-csak emlék az ifjúság.
*
(Bokorrímes)
Vajon milyen emlékek azok, melyek csak úgy a könnyedségről szólnak,
Ha nem volt az ólban disznó, akkor nem is kellett adni a disznónak!
És a munka sem volt szempont, nem is volt meszelése a disznóólnak.
*
(Senrjonix trió)
Mulatság, gondtalanság,
Szórakozás, ingyen vendégség!
Buli meg buli!
Vajh’ biz’ szórakozás az élet?
Van kinek! Normál élet lehet?
*
Ember, nem fáradhat el…
Mutatni; mulat egy magyar úr!
Ráerősítés!
Állandón szórakozó: buta!
Annyira, hogy nem maga ura…
*
Vannak; eszem-iszomok,
Fogy a kávé és a vadkender.
Ez modern élet?
Ez egy nagyon egyirányú lét!
Másra, Te nem hallgatsz biz’ ismét...
*
(3 soros-zárttükrös)
Ha majd végül sok lesz, az eszem- iszom, lesz majd hadd-el hadd,
Bíznod kell abban, hogy egy jövendő életre még marad…
Ha majd végül sok lesz, az eszem- iszom, lesz majd hadd-el hadd.
Vecsés. 2016. március 21. – Kustra Ferenc József - A vers alloiostrofikus versformában íródott.
(Septolet)
Jó lenne…
Nem-csak munka lenne!
Mindenki dolgos lehetne…
Lehetne.
Munka érdekli… kicsit?
Fikarcnyit?
Jottányit?
*
Normális, szokott élet kell neki?
Semmittevő léhaság élteti?
Tehetne hangyányit,
Akármit!
Gyűszűnyit,
Mákszemnyit…
Valódit!
*
(3 soros-zártükrös duó)
Vajon milyen azoknak élete –egyenként-, akik élnek?
Akik csak létszámnövelői az egész emberiségnek…
Vajon milyen azoknak élete –egyenként-, akik élnek?
Már lassan –mindenkinek(!)-csak emlék az ifjúság,
Az élet a vége felé, nem egy nagy mulatság...
Már lassan –mindenkinek(!)-csak emlék az ifjúság.
*
(Bokorrímes)
Vajon milyen emlékek azok, melyek csak úgy a könnyedségről szólnak,
Ha nem volt az ólban disznó, akkor nem is kellett adni a disznónak!
És a munka sem volt szempont, nem is volt meszelése a disznóólnak.
*
(Senrjonix trió)
Mulatság, gondtalanság,
Szórakozás, ingyen vendégség!
Buli meg buli!
Vajh’ biz’ szórakozás az élet?
Van kinek! Normál élet lehet?
*
Ember, nem fáradhat el…
Mutatni; mulat egy magyar úr!
Ráerősítés!
Állandón szórakozó: buta!
Annyira, hogy nem maga ura…
*
Vannak; eszem-iszomok,
Fogy a kávé és a vadkender.
Ez modern élet?
Ez egy nagyon egyirányú lét!
Másra, Te nem hallgatsz biz’ ismét...
*
(3 soros-zárttükrös)
Ha majd végül sok lesz, az eszem- iszom, lesz majd hadd-el hadd,
Bíznod kell abban, hogy egy jövendő életre még marad…
Ha majd végül sok lesz, az eszem- iszom, lesz majd hadd-el hadd.
Vecsés. 2016. március 21. – Kustra Ferenc József - A vers alloiostrofikus versformában íródott.
Hétköznapi pszichológia
A nyereségvágy, az élet garantált elrontója,
Irigység meg a testvére, a torz én mementója.
Ahogy nő a nyereségvágy, vele nő a fukarság,
De, hogy melyik volt előbb? Tudni melyik az igazság?
Ha a módos lelkét eluralja a nyereségvágy,
Akkor az énképe is elromlik! Torz dicsőségvágy…
Ha nő benne a fukarság és ez által is akar még többet,
Torzul a látásmódja, nem akar kiadni, magát üldöztet…
A túlzó irigység bizony okozhat így elmebetegséget!
Az elsatnyult, kicsinyes és szögletessé vált lélek,
Csak folyvást az súgja neki, kiadni nagyon félek!
Még nem is találták ki, hogy fösvénységből lehet meggazdagodni…
A beteg lélek, filléresedésből akar vagyont elrakodni!
Sőt vagyona azért kell, mert másokon ezzel lehet uralkodni!
Azt hiszi a beteg lélek, smucigság maga, eredmény,
Amikor gyarapodik, úgy látja, kevés a keresmény…
Pénzsóvár zsugoriság, krajcároskodás… követelmény!
Nem elég neki az Isten pénze sem, pedig máris sok van,
Csak gyűjti még, minél több legyen a banki ládafiában.
Elkölteni úgysem tudja, mert a fukarsága nem engedi,
Azt hiszi, az övé, és nem használja… magával nem viheti.
Haszonelvű gondolkodás, a cicoma és hivalkodás!
Egyszerű életvitel és nem harácsoló gondolkodás?
Úrhatnámság? Pompa mellőzése, kivagyiság elhagyása?
Ezek biz' nem mennek neki, ezek a természetes...sajátja…
Vecsés, 2015. március 15. – Kustra Ferenc József
A nyereségvágy, az élet garantált elrontója,
Irigység meg a testvére, a torz én mementója.
Ahogy nő a nyereségvágy, vele nő a fukarság,
De, hogy melyik volt előbb? Tudni melyik az igazság?
Ha a módos lelkét eluralja a nyereségvágy,
Akkor az énképe is elromlik! Torz dicsőségvágy…
Ha nő benne a fukarság és ez által is akar még többet,
Torzul a látásmódja, nem akar kiadni, magát üldöztet…
A túlzó irigység bizony okozhat így elmebetegséget!
Az elsatnyult, kicsinyes és szögletessé vált lélek,
Csak folyvást az súgja neki, kiadni nagyon félek!
Még nem is találták ki, hogy fösvénységből lehet meggazdagodni…
A beteg lélek, filléresedésből akar vagyont elrakodni!
Sőt vagyona azért kell, mert másokon ezzel lehet uralkodni!
Azt hiszi a beteg lélek, smucigság maga, eredmény,
Amikor gyarapodik, úgy látja, kevés a keresmény…
Pénzsóvár zsugoriság, krajcároskodás… követelmény!
Nem elég neki az Isten pénze sem, pedig máris sok van,
Csak gyűjti még, minél több legyen a banki ládafiában.
Elkölteni úgysem tudja, mert a fukarsága nem engedi,
Azt hiszi, az övé, és nem használja… magával nem viheti.
Haszonelvű gondolkodás, a cicoma és hivalkodás!
Egyszerű életvitel és nem harácsoló gondolkodás?
Úrhatnámság? Pompa mellőzése, kivagyiság elhagyása?
Ezek biz' nem mennek neki, ezek a természetes...sajátja…
Vecsés, 2015. március 15. – Kustra Ferenc József
De, hogyan tovább…?
(9 soros)
Megszülettünk, ez lét!
Hallgatjuk, szív zörejét,
Meg a test napi neszét.
Megszülettünk, már lét…
Van, kinek ősz lengi… létét,
Berozsdásítja… elméjét.
Megszülettünk, volt lét!
Mindnek kaszás suhintja létét,
Nyitja, túlvilági életét.
***
Életre keltem már.
De a boldogság nem vár
Tárt karokkal sodor ár!
Tudom, szép lehet - bár!
Most valahogy még jót nem áll!
Bú és könny kéz a kézben jár.
Feledni olyan kár!
Cipőm talpához tapad a sár,
Télben ragad, sír a hideg nyár.
***
Túl korán érkeztem,
Hét hónapra születtem,
Ám nem adtam életem!
Életre születtem,
Mindenért kellett küzdenem,
Az élet nem kímélt engem.
Megszülettem, éltem…
Egyszer el kell mennem, nem kétlem.
A halál mondja ki majd: Végem…
Vecsés, 2018. szeptember 13. – Mórahalom, 2019. június 9. – Szabadka, 2019. február 15 – Kustra Ferenc József – az első csokrot én írtam, a 2. –t Farkas Tekla, - a 3. –t Jurisin Szőke Margit, a címe: Egyszer el kell mennem…
(9 soros)
Megszülettünk, ez lét!
Hallgatjuk, szív zörejét,
Meg a test napi neszét.
Megszülettünk, már lét…
Van, kinek ősz lengi… létét,
Berozsdásítja… elméjét.
Megszülettünk, volt lét!
Mindnek kaszás suhintja létét,
Nyitja, túlvilági életét.
***
Életre keltem már.
De a boldogság nem vár
Tárt karokkal sodor ár!
Tudom, szép lehet - bár!
Most valahogy még jót nem áll!
Bú és könny kéz a kézben jár.
Feledni olyan kár!
Cipőm talpához tapad a sár,
Télben ragad, sír a hideg nyár.
***
Túl korán érkeztem,
Hét hónapra születtem,
Ám nem adtam életem!
Életre születtem,
Mindenért kellett küzdenem,
Az élet nem kímélt engem.
Megszülettem, éltem…
Egyszer el kell mennem, nem kétlem.
A halál mondja ki majd: Végem…
Vecsés, 2018. szeptember 13. – Mórahalom, 2019. június 9. – Szabadka, 2019. február 15 – Kustra Ferenc József – az első csokrot én írtam, a 2. –t Farkas Tekla, - a 3. –t Jurisin Szőke Margit, a címe: Egyszer el kell mennem…
A végzetemet sosem akartam úgy átírni,
Hogy végül ezen a nyirkos úton végig kelljen engem kísérni.
Gyakran nem tudtam megbékélni önmagammal,
És sokszor tele voltam sok sötét indulattal.
Kerestem én azt a megoldást, mely nem járt volna kudarccal,
Hol van a sok testvérem, kik egyetértettek a szavammal.
Nem szenvedek hiányt, hisz van elég társam bőven,
De tudom azt, hogy a többiek sincsenek olyan rossz bőrben.
Nem is érdekelne engemet az ő dolguk,
Ha nem érezném azok bánatát, akikkel az életet hajtjuk.
Amíg gondtalanul éltem a valós valótlanságot,
Elrepült felettem az idő, és felfedték előttem a boldog tudatlanságot.
Rájöttem, a vér olykor vízzé válik,
Nincsen másik oldal, melyből több kapu is nyílik.
Elhatároztam, hogy igyekszem cselekedni,
Becsvágyamat nem fojtom és nem fogom befejezni.
Nem félek a bajtól, mely utolér és megpróbál legyőzni,
Nekem szánt hazugságoknak én nem fogok úgysem bedőlni.
Bárki mutathassa magát álszentnek és hitványnak
A báránybőrbe bújt farkas akkor is poklot hoz a birkáknak.
Elkerülhetetlen volt a legsötétebb óra,
Annyi bűnt, amennyit elkövettem ezért, sosem lesz meggyónva.
Hiába, a sok elvesztegetett és csalódott ember,
A lehetetlent megkísérelni egy enervált toxikus rendszer.
Vannak számomra is megoldhatatlan problémák,
Rosszakaró ellenségeim a kultúrámat gyilkolják.
Nem titok az, hogy már késő cselekedni,
Ezt a hatalmas családi köteléket nem lehet helyrehozni.
Találkoztam egyszer szeretett nagyapámmal,
Szavait figyelemmel kísértem, hosszú hallgatással.
Egy tettre kész ember, nem mindenre tud felkészülni,
Majd elmondta nekem, a könnyű úton járó felek sosem fognak kibékülni.
Hogy végül ezen a nyirkos úton végig kelljen engem kísérni.
Gyakran nem tudtam megbékélni önmagammal,
És sokszor tele voltam sok sötét indulattal.
Kerestem én azt a megoldást, mely nem járt volna kudarccal,
Hol van a sok testvérem, kik egyetértettek a szavammal.
Nem szenvedek hiányt, hisz van elég társam bőven,
De tudom azt, hogy a többiek sincsenek olyan rossz bőrben.
Nem is érdekelne engemet az ő dolguk,
Ha nem érezném azok bánatát, akikkel az életet hajtjuk.
Amíg gondtalanul éltem a valós valótlanságot,
Elrepült felettem az idő, és felfedték előttem a boldog tudatlanságot.
Rájöttem, a vér olykor vízzé válik,
Nincsen másik oldal, melyből több kapu is nyílik.
Elhatároztam, hogy igyekszem cselekedni,
Becsvágyamat nem fojtom és nem fogom befejezni.
Nem félek a bajtól, mely utolér és megpróbál legyőzni,
Nekem szánt hazugságoknak én nem fogok úgysem bedőlni.
Bárki mutathassa magát álszentnek és hitványnak
A báránybőrbe bújt farkas akkor is poklot hoz a birkáknak.
Elkerülhetetlen volt a legsötétebb óra,
Annyi bűnt, amennyit elkövettem ezért, sosem lesz meggyónva.
Hiába, a sok elvesztegetett és csalódott ember,
A lehetetlent megkísérelni egy enervált toxikus rendszer.
Vannak számomra is megoldhatatlan problémák,
Rosszakaró ellenségeim a kultúrámat gyilkolják.
Nem titok az, hogy már késő cselekedni,
Ezt a hatalmas családi köteléket nem lehet helyrehozni.
Találkoztam egyszer szeretett nagyapámmal,
Szavait figyelemmel kísértem, hosszú hallgatással.
Egy tettre kész ember, nem mindenre tud felkészülni,
Majd elmondta nekem, a könnyű úton járó felek sosem fognak kibékülni.
