Végtelen mezőben komor embertömeg.
Asszonyok, férfiak, fiatal és öreg.
Hatalmas áradat szótlan szempártenger.
Jobb sorsra érdemes több milliárd ember.
Eljöttek, itt vannak. Az okát ki tudja.
Válaszként; nehezül a csend ólomsúlya.
Középen csupasz kör, karéjba azt állják.
Ahogy a nézők az előadást várják.
Alázattal teli szent visszafogottság.
Itt valami készül- szinte bizonyosság.

Hatalmas dörrenés törte meg a csendet.
A porond izzani, púposodni kezdett.
Rövid hatásszünet, majd alakot öltött:
A kör közepében megjelent az ördög.
Újabb dörej hallik, gyomorba markoló.
Az égbolt kigyullad, alján egy tűzgolyó.
Aláereszkedik, szelídül, földet ér.
A fényliftajtóból előlép a tündér.
Pillantáscseréjük néma vérszerződés.
Ugyanazért jöttek: A földet megmentsék.
A legördögibb ördög, s a legtündérebb tündér
Nekilátott helyrehozni sok évszázad bűnét.
Minden helyrekerül, nekik ez apróság.
Varázs ellen nem ellenszer a gyarlóság.
Epilógvillanás, s eltűnt a jelenés.
A bús embertenger egy néma döbbenés.
Nyugalmas békesség szállta meg a földet.
Életkedv töltött meg több milliárd lelket.
E perctől számítva már törvényerejű:
Az ember-fogalom csak csupa nagybetű.

Éppen erre járó titkos idegen.
Te, ki áthajózol évezredeken.
Láttál-e már ilyet útjaid során?
Épült már göröngyből buja kánaán?
Ugye jösz még erre, érdekel jövőnk?
Mi lesz ha már nem lesz bűvös jótevőnk?
Megéri vajon az épp hozzánk szabott
Bolygóhajékunk a jövő századot?

Kabát, cipő még rajta a lányon.
Ruhástól terül el a díványon.
Könnyes a szeme, nagyon szomorú.
Lezajlott az utolsó randevú.

A szakítás derült égből érte.
A srác akivel a jövőt remélte,
Felrúgta vele a kapcsolatot.
Magyarázatot is alig adott.

Hitte a másik viszont szerelmét,
Hite most darabjaira hullt szét.
A szerelem, mit öröknek gondolt,
A mai randi porig lerombolt.

Mamája csendben hagyja hadd sírjon.
Tudja, hogy ez most enyhít a kínon.
Emlékszik még egy ősrégi bálra,
Úgy került haza, mint most a lánya.

Akkor is könnyes volt a kispárna,
Ő is dühös volt a fiújára.
Visszagondolva nem nagy esemény.
Túltette magát, jött az új legény.

Lánya magát már álomba sírta,
A takaróját megigazítja.
Könnyen túléli, olyan fiatal.
Apró csalódás még nem hattyúdal.

A napsugár szórta a meleget.
Aztán felhő takarta az eget.
Megduzzadt és kiszakadt a felhő.
Eleredt a langyos nyári eső.

Csöpi az esőcsepp útnak eredt.
Millió társa közt ő is esett.
Felgyorsulva a föld felé hatolt.
Ő is az esőfüggöny része volt.

Ezt az utat már sokszor megtette.
A zuhanást mindig is szerette.
Aztán dobpergéskén földet érni.
Remek dolog esőcseppként élni.

Most is hamar földet értek sorban.
Csöpi viszont egy patakba csobbant.
Társai is szép számmal követték.
A patakot kiszélesítették.

Fürödtek és utaztak az árral.
Összecsillantak a napsugárral.
Megcsiklandozták a kishalakat.
Csöpiék jól érezték magukat.

A patak folyóvá szélesedett.
Gyors folyása lelassult lomhább lett.
A parton ivott egy marhacsorda.
Csöpi nem került tehéngyomorba.

A halak egyre nagyobbak lettek.
Csónakok helyett is hajók jöttek.
Miközben a hömpölygést folytatták,
A nagy hajókat meghintáztatták.

A folyó belefolyt a tengerbe.
Csöpi csapatával egyetembe.
A habok közt kicsit megpihentek.
Kipihenten újra útra keltek.

Feljött Csöpi a víz felszínére.
Napmeleget gyűjtött vízszívébe.
Könnyű párává változott teste.
Felemelkedett vissza a mennybe.

Oly fiatal voltam még
az ifjúság olyan szép
nem volt bánat
nem volt bú
csak egy szerelmes fiú
Falu szélén kicsi ház
ott lakott a nagyapám
nagyanyó is vele élt
boldogságunk idején.
ott bújtunk el te meg én
szerelmünknek éjjelén.
Az emlék most
vissza tért
régi fakult ,de
szép kép.

Ne keresd ,ne sirasd a régit
ami elmúlt,feledni kell
tudom most mondanád
de könnyű,te sem látsz
át a könnyeken
te is várod léptét
hallgatnád a szavát
bírnád ölelését
csókolnád a száját
néznél kék szemébe
vágyat úgy kutatva
túrnál ősz hajába
boldogan,sikongva
álmodnád az álmot
élnéd bár titokba
de ha egyszer elmúlt
nem jön vissza soha
ne keresd a régit
csak gondoljál arra
ami olyan szép volt
s azt ne feledd el soha.