Akarod -e az ölelésem?
akarod ?e érezni a testem
akarod- e érezni lüktetésem
összezárt gyönyörű tenyeredben

Akarod-e inni a csókomat ?
érezni szívem lázas dobolását
ahogy átüt bőrömön
ahogy átütnek rád a vágyak

Akarod-e hallani ágyunk muzsikáját
hűs érintését gyűrt lepedőnknek
hívsz-e hogy menjek hozzád ?
örök-visszatérő szeretődnek ?

Aki a bűnöm volt
akit dugdostam
magam elől is
akit szűkölve takartam
aki lidérc volt mégis
akit tört rácsok mögött
is akartam
akit szerettem
azzal álmodtam az éjjel

Egyszer már visszajött
hozzám egy lázas
éj sötétjében
egy álom volt csupán
akkor is
szoknyája lobbant
ahogy levetette
én csókoltam őt
kifulladásig
mindenütt
ahogy karjaimba vettem

Megtörtént ami
sohasem
szép asszonyteste
fölém magasodott amikor
vége volt s mielőtt eltünt
még gyönyörködhettem
benne
ujjongó hangjai
lázas ziháló janongásai
mint parázna angyalok
ébredésemig
kószáltak felettem

Bartók Béla emlékére

Édesapám, édesapám,
én kiáltok, a te fiad,
szarvassá változott fiú,
puszta földön állok immár,
testvéreimet megölték,
az erdőt is kiirtották
a külföldi befektető
jól fizetett emberei,
övé minden, amit látok,
betonmederben a forrás,
szemét úszik benne, ahogy
szivárványos halak régen,
erdő helyén luxushotel,
bevásárlóközpont épül,
ha valaki meglát engem,
fényképezőgép után kap,
látványosságnak jó vagyok,
élni talán ezért hagytak
szögesdróttal bekerítve,
biztonsági kamerákkal
figyelik, hogy merre járok,
ha meghalok, kitömnek majd,
betesznek a múzeumba,
édesapám, hol a földünk,
édesapám, hol a házunk,
hogyha meghallod a szavam,
gyere értem, kérve kérlek,
fogadj engem újra vissza,
a te tékozló fiadat,
hazavágyom, édesapám!

Uram
leborulok előtted
leborulok a templomodban
leborulok a porba
leborulok a fagyos
deres földre
és könyörögve kérlek
gyógyítsd meg őt
szépséges unokámat
gyógyítsd meg aki
senkinek nem vétett
adj nekem hitet és
adj neki erőt
hogy az altatásból
felébredjen végre
küldj hozzá angyalt
hogy őrizze őt , ha bármiért félne

NE VEDD EL ŐT ! URAM !

Leborulok előtted
engem sújts ha a bűnös
én vagyok vagy ,ha
nem is de odafönt
és a szívemben már
csonkig égnek a csillagok
Segíts ! Megtérek hozzád
Fogadj vissza !
Könnyeimet : nappal ? a nappal
éjjel: az éjszaka issza
és még mindig nincs
bizonyosság csak remény
tarts meg minket !
csak a benned való
remény tart meg minket!

Uram !
Leborulok előtted !
Imádkozom hozzád !
Segíts !

Addig menj haza, míg van ki haza várjon. Míg könnyes szemmel mondják, örülünk hogy látunk.addig menj haza, míg van kiért visszatérni,míg szerető karjukat, feled tárják ki. Számolj be mindenről, mi utad során történt, legyen az öröm, vagy bánat, remegő szemmel figyelik. Ne búslakodj ha újra el kell menned, de tudd az ördög mindig lesben figyel. Nem tudhatod hogy vissza varnak újra, mert az idő múlik, vele az élet is kialuszik. Nem lesz mindig nyitott ajtó előtted mint régen, nem lesz mar ugyan az a ház, hol életed élted. Addig menj haza, míg mosolyogva várnak, s nyitott szívvel fogadják, minden egyes vágyad. Féltve ölelő karjuk, tudom visszahúz, egy jobb élet reményeben, újra útnak indulsz. Vissza várnak, míg világ a világ, s tudjak jól, hogy haza húz a honvágy. Belepve újra az ajtón, érzed a megszokott illatot, könnybe lábadt szemmel, némán ölelnek a szerető karok. Csak érzed a törődést, nem szegyen a sírás, ki egykor a világra hozott, most újra vállára borulsz. Csak hullanak a könnyek, mert jól esik a viszont látás, nem lehet betelni az érzéssel, mi régen minden nap vart rad.