Borult az ég, bús az idő,
Ez az ősz, de tél is eljő.
No, nem baj, lesz még tavasz is,
Kivirul, akkor lelkünk is.

Vecsés, 1998. október 4. – Kustra Ferenc József

A derengés kemény,
Hajnali a napfény!
Vélem, hogy ma tán' újabb világ lesz,
Erre a felhőtlenség jól rátesz.

(Bokorrímes)
Kelni kell most világnak,
Mindenféle állatnak.
Virágbimbók kibújnak,
Levelek lombozódnak…

(apeva)
Kell
Kelni
Világnak.
Derengésben,
Hajnali napfény.

(Senrjon)
A tegnap reményei…
Minek eltemetni? Emlékek…
Újra kel világ!

Vecsés, 2019. szeptember 3. – Kustra Ferenc – íródott; alloiostrofikus versformában.

Minden nap egy fénylő ünnep,
mikor látom mosolyod.
Világ összes szeretetét
a szívedben hordozod.

Hoztam volna virágot is,
de sajnálom letépni.
Adom inkább szerelmemet,
sokkal inkább megéri.

Mára már a mátkám lettél,
gyűrűm csillan ujjadon,
úgy szeretlek én, mint a sót
köszöntelek nőnapon!

Megrágott alma lett a földünk,
sohasem lesz már ép.
Imákat már csak mélybe küldünk,
nap fénye fakult árnykép.

Vetíthetünk mi szebb világot
vágyaink vásznára,
egy bűzlő portalan virágot
törzsből lett szilánkra.

Hittel, tűzzel, vággyal harcolunk
hitetlen ellennel.
Tűzette múlt, hogy mindent tudunk,
veszett, rossz elvekkel.

Képen vágott, arcon köpött
mérget szóró gyilkos jelen.
Megmerítkeztem a múltban,
kérve Istent, hogy más legyen.

Emlékszem egy szebb korra,
mi tán örökre elveszett,
igen, volt egy boldogabb kor,
mit jelen múltja elfedett.

Nagyon ködös még a jövő
telve bújó félelmekkel,
hajlott fejjel áll egy virág,
hittel festett levelekkel.