Drága Földem, én világom,
Te vagy nekem igaz álmom.
Édes álom, mely valóság,
Isten teremtette világ.

Megölellek, szeretgetlek,
mindenedben társad leszek.
Leszek eső, ha Te föld vagy,
langyos esőm szomjan nem hagy.

Leszek testvér, kezed fogom,
csókodat érzem arcomon.
Leszek virág, én díszítlek,
illatommal Neked élek.

Leszek hó az alvó tájon,
hegyet, völgyet betakarom.
Leszek mosoly az arcodon,
ha kell viszlek, a hátamon.

Leszek Hozzád az, ki igaz,
hűn szerető, lelki támasz.
Éljél soká egészségben,
embert éltess békességben.

A Hála a Szeretet egy olyan formája,
mely szíveket lángra gyújt, s nincsen Neki párja.
Meleg vizű forrás, ez a Szeretet kútja,
hálával telt szíveknek szomjúságát oltja.

Hála a lelkeket is magával ragadja,
nektár édes gyümölcsét önzetlenül adja.
Érzésétől kivirul, kinyílik a szíved,
mint egy ki rózsabimbó, szirmát bontva ébred.

Kinyílt szívedben az öröm fénye világít,
új szíveket talál, testet, lelket melegít.
A Hála erejétől a szív könnye kicsordul,
tárd ki szíved a világnak, s minden jobbra fordul.

Mint virágnak a méhek,
Mint fáknak a fények.
Mint az olvadó hó
az őszi vetésnek.

Mint anyának a gyermek,
Mint friss harmat a kertnek.
Mint embernek a barátja,
hogy ne éljünk hiába.

Mint egy falat kenyér az éhezőnek,
mint egy kis apró, az utcán ébredőnek.
Mint egy pár kedves szó,
a szívedhez közel lévőnek.

Mint éjszakának a hold, s csillagok,
mint nappalnak a ragyogó szép napok.
Mint kedvesedtől aprócska szavak,
mellyel jelzi neki csak te vagy.

Mint száraz földnek a megváltó eső,
mint tikkadt nyájnak a kövér legelő.
Mint madárnak a kedves etető,
melyből falatozva megjön a friss erő.

Mint hajósnak a jó szerencse,
mint vándornak a vastag kelme,
hogy ne fázzon a hidegbe.
Ennyire hiányzol, TE.

Oly sok minden csodás és szép,
kéklő égbolt, falon egy kép.
Folyók, erdők, fák és bokrok,
s a ránk mosolygó csillagok.

Rétet borító virágok,
színpompában úszó álmok,
embereknek sokasága,
Isten teremtett világa.

E csodáktól eláll szavam,
lelkem sosem boldogtalan,
magamat erősnek érzem,
mégis könnyes az én szívem.

Szépségüktől meghatódom,
mindenükben Istent látom.

Bánatban megtört szívem
Belekiált az éjszakába
Fel az Égre a csillagokra
Miért hagytál el, gyere vissza!

Úgy várok Rád éjjel-nappal
Mint virág a lágy esőt,
Hogy magamba szívjam szerelmed,
Amit adtál, még nem régen.

Nem tettem én ellenedre,
Mért hallgatsz rossz emberekre,
Akik Téged nem szeretnek,
Csupán bánatba kergetnek.

Meg írtad már és mondtad is,
Hogy mellettem a Te helyed,
És én ezt el is hittem,
Sajnos csalódás lett a vesztem.