Hulló csillagok könnyei,
mint tengerfenék gyöngyei,
káprázatos, égi látvány,
midőn lejti végső táncát.

Hullámok törnek az égig,
esdve a csillagot kérik,
vágyva a kristályos csodát,
a mélyben imádnák tovább.

Otthona lenne kék mélység,
ragyogna a holdfényénél,
változna fénylő virággá,
örökkévalóság vár rá.

Nem csábítja az öröklét,
vágyak, mik eddig gyötörték,
fénycsóvaként tovasuhan,
szabadként a mélybe zuhan.

Gázláng életem
vibrál a sötétben
nincs is egyebem
csak két kinyújtott
könyörgő tenyerem
teérted

messze vagy

itt tavasz virágok nyílnak
s lázas illatok
száz karú öleléssel
várok rád
s virrasztok érted mint
éjszaka a csillagok

suttogó sóhajaidat
keresem
ne kérdezd hogy
miért akarlak

szívdobogva várom
hogy átölelj, hogy lázas
borzongással húzz magadra

százszor csókolnám
csókjaimat a szádra
szép asszonytested
minden
gyönyörű vonulatára

Jaj ! a sötétlő
hozományra !

Gázláng életem
vibrál a sötétben
nincs is egyebem
csak két kinyújtott
könyörgő tenyerem
teérted

Endrének
hívták aki ma elment

hársfák virágoztak
a búcsúhelyen

édes illatuk
maga volt az élet

a beszéd arról szólt
mi a szeretet

amikor
a Korinthoszi
levélből idézett

s magam is zengő érc
voltam akkor
s pengő cimbalom

Engem ne
égessetek meg
nem akarom

a feltámadást
szeretném megélni

s addig száz ölelő
a feloldozást
szeretnék

száz karral ölelve
esendőként

hitetlen szerető

így vagyok

zengő érced Uram
s pengő cimbalom

Ezen a mámorító
májusi délutánon

amikor hársfák
virágainak
édes illatát
hordja
a szél,

amikor
egész valómmal
vágyom tested
érintését

szét tett gyönyörű
lábadközét

amikor messziről
a képzeletemmel
csókolom
vállaid hajlatát
melled bimbóit

tested buja háromszögét
ott lent a csodát
míg melleidet zihálva
markolja a kezem

ha már valóság volna
ha karjaimban
tarthatnálak
ha engem is
markolna a te kezed

ha megtörténne minden
ami megtörténhet

s meg is halhatnék talán
azt hiszem

Lebegő, vad álmok
vívódnak tépődve,
nyilvános hirdetők
ajzódnak vergődve.

Bájtok forgatagán
virtuális égben,
a kékhalál kiált
mennydörgő kétségben!

Önkéntes rabszolgák
tobzódnak feszengve,
örökbefogadót
kutatnak esengve.

Lázábrándok várnak
kéjre, szeretésre,
tébolyult pszichével
az újrakezdésre.

Téves illúziók
más dimenzióban,
s a maroknyi vétlen,
emésztő hálóban.

Szintetikus szívek,
lélektöredelmek,
külsőségek, álcák,
lefagyott érzelmek.

Mélyre zúdult morál
a végletek pontján,
s hamis fergeteg száll
a vágy horizontján.

2016.