Ha Isten itt élne közöttünk, nem vennénk észre.
Nem szórna fényt, nem hordana arany palástot se.
Lehet, hogy épp a boltban sorban állna,
Mögöttünk egy kifliért várva.

Nem lenne glóriája, se komoly hangja,
Mikor kiabálunk, ő csak hallgatna.
És talán akkor is bizakodna,
Ha mi már rég nem hiszünk magunkba?.

Nem tenne csodát, de ott lenne mindenben...
Mosolyban, pillanatban, tettekben...
Egy kézfogásban, egy halk bocsánatban,
Egy padon felejtett meleg kabátban.

Egy kis házban lakna a falu végén,
És dolgozna gondosan a virágos kertjén.
Játszana a gyerekekkel mezítláb a sárban,
Egy padra szívet vésne,
halkan, titokban.

Nem szónokolna, csak lenne egyszerűen,
A mindennapokban, csendben, türelemben.
És észre sem vennénk ha elmenne innen,
Csak éreznénk, hogy valami hiányozna... mélyen, a szívünkben.

Siófok, 2025. április 21. Gránicz Éva: irtam a Húsvét hétfőre.

A nyomorúság színpadán,
A szereplő most én vagyok.
Ismétlődik az előadás,
A néző is mindig én vagyok.

Jön a nagy rendező újra,
Egyik ideg a másikkal játszik.
Ez a küzdelem az idegek harca,
Már nem bírom sokáig...

Nemcsak az idegek, a lélek tusája is.
Magamat nézem, kívülálló vagyok.
Segíteni magamon nem bírok.
Magamon kívül vagyok!

Belülről némán kiáltok!
Az idő megállt, nem halad.
Mozdulatlan vesztegelek.
A cérna nálam elszakad...

Kinézek az ablakomon,
Látom aranyeső virágom.
Most csak ennyi a világom.
Szűnik a fájdalom, s jő a nyugalom...

Siófok, 2025. április 3. -Gránicz Éva-

Augusztus van... nyár lassan búcsút int,
Fák között majd ősz... halkan oson megint.
A Nap aranya tompul, a szél zenél,
És az este hűvös szava messze kél.

Az égbolt is más, mélyebb, mint a nyárban,
Csillagok járnak hűvösebb sugárban.
Olykor hull egy fény-szikra, kívánj gyorsan.
Mert az ezüstpor elszáll, villámgyorsan.

Szeretem figyelni a csillagokat,
Mintha intenének... csodás káprázat.
Kik elmentek már, csillagok közt élnek,
Örökké égnek... onnan visszanéznek.

Fák, virágok susognak csendben, halkan,
Nem vidámság, bú remeg tücsök-dalban.
Augusztus suttogja: "Vége van lassan..."
Tejút porából csillag hull váratlan.

Fekszem a fűben, testem föld öleli,
Az ég palástját lassan rám teríti.
Csillagok súgják: "Maradj még egy percre..."
S este betakar csillagfény-lepelbe.

Siófok, 2025. augusztus 3.

Bennem élsz még.
Te vagy szívemben
a tél.
Mikor itt hagytál,
azt mondtad: te mindig szerettél...
Visszajöttél, nevettél, mondtad:
most is szeretsz, s átöleltél...
Felemeltél, mélybe löktél!
Ma tudom, megint visszajönnél...
Te vagy szívemben a tél... hiszen
megint elmentél.
Lassan elolvadnak a jégvirágok,
kérlek, többé ne, ne keressél.

Avagy az évszakváltás története…

Nos, bizony a mai nap egy nagy vízválasztó,
De ne tévedjetek, mert még ám nem jön a hó…

Egész életemben a mával ért végül is véget a nyár,
Balatoni fürdéseknek vége, igen hűvös a víz már.

A napocska a teljes gőzzel előre… hajókar állásából visszavesz,
De vajon miért teszi ezt, ő már kapcsolatban van az ősszel? Igy ilyet tesz?
Biz' a, igaz a… hogy naptáram is mutatja, csomagol az ősz és jő.
Mi nékünk tetszik vagy sem, igy lesz ez, mert a mai nap, igaz mérföldkő!

A nyári nappalokat a napocska visszaparancsolja,
Nem csak hűlnek nappalok, de rövidülnek, ez a parancsa…
A növényzetek még szépek, klasszul virulók,
Még a gyepek is szép zöldek, még nem száradók…
A lassan besűrűlő esték naponta csökkentik a meleget,
Ekkor már hosszú ujjút kellene felvegyünk… lég hűvösös lehet!

Ha megjönnek az őszi viharok, akkor a Balaton is haragos lesz,
Mert úgy tűnik, ő sem tudja, hogy majd jövőre, a jövő nyáron, mi-hogy lesz!

Már nemsokára az őszi szél zúg, átvág a kerteken,
Ennek nézünk elébe az elkövetkező hetekben.
Esernyőt szerezz be, mert az őszi eső, akaratos,
És a lecsebbenő vízcseppek… orcáról sminket lemos…

Vecsés, 2025. augusztus 20. -Kustra Ferenc József