Tél előn?

Sparherd előtt, régi karosszékben ücsörögtem?
Tél előn, jólesett, melegedtem.
A nyár már jó régen eltávozott,
De jövőre ellep járdát, rolót.

(tanka)
Szemerkél a hó?
Szél fú, földre hull - fagyos -
Zizegő levél.
Röpke emlék - rég volt nyár -
Dalod, szerelmi zsoltár.
**

Az ősz közben eltemette a nagy holt levél, tömeget,
Isteni színesek voltak, de ez nem jelentett eleget?
Sparherd előtt ültem és raktam rá a sok német brikettet,
Amikor meg elfogyott, lapátoltam bele tojásszenet!

(septolet -ek)
Alélt avar
Fák alatt
Vadvirágot takar.

Bokor alatt
Sünlak.
- avarból készült -
Az egész családnak.
*
Ősz temet
Faleveleket,
Színkavalkád odaveszett.

Köd szitál,
Tücsök nem muzsikál.
Egyedül bandukolok,
Betakarnak ködgomolyok.

(3 soros, zárt tükrös)
Ajtódon bekopogok,
Nyílnak emlékdobozok?
Ajtódon bekopogok.
**

Nem volt más tennivalóm, csak ülve melegedtem,
Sparherd előtt, régi karosszékben ücsörögtem?

(senrjú)
Hideg szél süvít,
Kandallómban tűz serceg.
Mélán szendergek.

Vecsés, 2019. augusztus 7. ? Szabadka, 2020. szeptember 18. ? Kustra Ferenc ? Az alapokat én írtam, a kiegészítő tankát, septolet -eket, 3 soros-zárttükrös -t és a senrjú -t, szerző,- és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A mű címe: Egyedül bandukolok

Kellesz nekem, mint kenyér az éhezőnek,
Meleg nyári zápor a szomjazó földnek.
Mint hajnali harmat a nyíló virágnak,
Mint oxigén a lélegző világnak.

Kell nekem az az út, mely Hozzád elvezet.
Kell nekem minden, mi összeköt Veled.
Kell nekem tomboló, tűzforró szerelmed,
Angyaltündér lényed és csábító tested.

Nélküled szárnyaszegett, árva madár lennék,
Kinek nincs ereje, hogy élje életét.
Nélküled az egész mindenség csak fájna.
Vagy az életemet beragyogó fáklya.

Te adsz nekem mindent, erőt, boldogságot,
Az életemet és az egész világot.
Kellesz nekem, mert ha nem lennél, nem élnék,
Ezen a bolygón már csak egy emlék lennék.

(3 soros-zárttükrös)
A csípős októberi reggel, jó nedves ködre virradt,
Látni nem lehetett, a fény-erősödött, Nap is haladt?
A csípős októberi reggel, jó nedves ködre virradt.

(haiku)
A deres tájra,
Ködlepel ereszkedett.
Csípős virradat.
*

A köd remekül eltakarta a kiskert levéltelen bokrait,
Nem látszott, de az ágakról vízcseppek érték a bokrok gallyait?
A köd remekül eltakarta a kiskert levéltelen bokrait.

(septolet)
Ködfoltok,
Szürke pontok,
Idő konok.

Pőre bokrok
Ágai vizesek,
Ám láthatatlanok.
Hallom, huppannak vízcseppek.
*

A kutya sem ugatott, házában nem látta van-e inzultáció,
Az orrát is hátrébb húzta, onnan nézte, hogy ködben nincs látnivaló?
A kutya sem ugatott, házában nem látta van-e inzultáció.

(sedoka)
Álmosan ásít
Házában a vén kutya.
Ő sem lát semmit, - neszez.

Ködös hajnalban
Még a vén kutya se lát.
Ásítva nyújtózkodik.

Vecsés, 2019. szeptember 11. ? Szabadka, 2020. március 20. ? Kustra Ferenc ? a versszakokat én írtam, alájuk a haikut, septoletet, sedoka ?t, szerző és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: Csípős virradat.

A tető megroskadt valaha régen,
peregnek a szétmálló cserepek.
Benéz az este a tátongó résen,
hideg van már, látszik a lehelet.
Ej, mozdulj, öreg, csinálj meleget!

Eszébe jut, még van pár doboz kacat,
mindenféle limlom, rongyos szövet.
Meleget ad belőle néhány rakat.
Újságok, szórólap, papírköteg,
elég a mihaszna irattömeg.

Matat a sötétben, nem ég a villany,
valahol beázott a vezeték.
Nincs baj, ha kiszárad, újra felvillan.
Valahol itt van, ami kéne még...
gyufa kell és egy gyertyaféleség.

Kiégett néhol a rozsdás masina.
Talán megvan már vagy ötven éves,
több helyen repedt az ócska platnija,
szökik a tűz fénye, a lidérces.
Míg lobban a láng, addig hűséges.

Táncot lejt, hol lehullott, lóg a vakolat,
vidítja e szomorkás világot.
Így felhőknek látni a hézagokat,
néhol megmutat egy-egy virágot...
Párja festette azt a világot.

Nefelejcseket vakítón fehérre...
gurult a henger a meszelt falon.
Jó volt az illat, s jó volt élni benne.
Most csak foltok a szürke alapon.
Óriás árnyék ül görnyedt alakon.

Már túl sok a pernye, a kutácsért nyúl,
sámlira ül, kotor a tűztérben.
Jó lesz ez még... míg parázslik, újra gyúl.
Válogat a pislákoló fényben,
sok az emlék a doboz mélyében.

Csinos, kis csomag, rajta piros masni,
hogy szerette ez a levélpapírt.
Ilyenfélét ma már nem lehet kapni...
Lány és egy fiú, ha örült, ha sírt.
Egy kész regény, mit két szerelmes írt.

Átsimogatja, magához öleli.
Elment az asszony, előbb a gyerek.
Nincsen már senki... senki nem keresi.
Egy vén-mogorva, de árva öreg.
Mit érő élet... nem kell senkinek.

Meleg sem kell. Minek? Az ágyhoz ballag,
fájdalmát majd álma feledteti.
Vele sír az ágy, míg fordul a falnak,
ki nem hűlt szeretet... Majd elviszi,
mikor a jó Isten elengedi.

A vers itt marad. Csak én, én múlok el...
Mennybe vágynék, ha kapnék szárnyakat,
de lehet, hogy maga az ördög visz el,
ha bezárul a kéklő árnyalat.
Álmodtam róla, hogy magával cipel.
Úgy hitte, fázom, s jó, hogy rám akadt.
Emlékszem, nem féltem. Az élet ilyen.
Hamisak, igazak... hiszem, nem hiszem.

Alkotott pokol... egyre nő mélysége.
Hajszolt a bűn, ártani szenvedély.
Hogy honnan ered...? Soha nem lesz vége...
gonoszé e kór, egy lélek-fekély.
Fölénnyel csábít gőgje a hűségre.
Eladott lelkekért pazar esély...
Cinkos lehetnék... a vonzását érzem
lehajtott fejjel, rózsafüzér kézen.

Könyörgés fakad, soha nem írt imák,
nincs jegyzett leltár, az sem, hogy hányszor
szakadt fel sóhajtott \'Ámen\'... csendvilág.
Kinyílik, ha kell. Itthon a vándor!
Családért fohászom sokszirmú virág.
Magamért nem kell, talán majd máshol,
ma még vagyok... a gondolat bezárul,
\'Isten hírével\' a sötét megbámul.

Adj erőt, jó Uram! Meg ne szánjanak
sötétlelkű malasztot keresők!
Mert erőssé tesz az is, ha bántanak
álszent \'simák\' és méregkeverők.
Bennem vénült el... haragom hallgatag.
Az üres szók sehonnan eredők.
Csakis Isten lát a lelkem tükrével.
A vers itt marad. Csak én, én múlok el.