Idő 
Értékelés 
Értékelés Majd’ megőrjítesz Izidóra!
Így járok minden virradóra.
Éjjel álmodozok,
Reggelre… fáradok.
Főleg most, messze vagy hasóra…
Éber álmomban megtestesülsz,
Vágyhullámomon velem repülsz…
Ölelés tárgya vagy,
Hiányod, roppant nagy.
Jó lehetne, ha csókokat küldsz'…
Hogy bírjam csók nélkül, Idóra?
Veled ülnék extázis lóra.
Belenyalnék a Te
Fagyidba, kétszerte.
Ments már meg lelkem Izidóra!
Vecsés, 2019. augusztus 2. – Kustra Ferenc – Romantikus LIMERIK csokor
Így járok minden virradóra.
Éjjel álmodozok,
Reggelre… fáradok.
Főleg most, messze vagy hasóra…
Éber álmomban megtestesülsz,
Vágyhullámomon velem repülsz…
Ölelés tárgya vagy,
Hiányod, roppant nagy.
Jó lehetne, ha csókokat küldsz'…
Hogy bírjam csók nélkül, Idóra?
Veled ülnék extázis lóra.
Belenyalnék a Te
Fagyidba, kétszerte.
Ments már meg lelkem Izidóra!
Vecsés, 2019. augusztus 2. – Kustra Ferenc – Romantikus LIMERIK csokor
Pökhendi gondolat; Emmácskát
Elkapom, de, nem a grabancát.
Karjaimmal fogtam,
Volt, ahol markoltam.
Nehezen viseltem pofonját.
Ó a kaland, nem a stílusom,
Néha, elkap gépszíj, jól tudom!
Jó vagy nem, hogy döntsek,
Vágyak, csak ődöngtek.
Rohamérzéssel, nem akarom…
Vágyam… virtuális szerelem?
És ha, tested birtokba veszem?
Így-se, úgy-se lehet,
Messze van a tested.
De, ha ilyen a természetem...
Valóságom, álmom, úgy vágylak,
Élvezném tested, így vadászlak...
Ha összeér bőrünk,
Majd, emléket őrzünk.
Kart karba, érzékek csatáznak.
Vecsés, 2018. augusztus 31. – Kustra Ferenc – romantikus LIMERIK csokor
Elkapom, de, nem a grabancát.
Karjaimmal fogtam,
Volt, ahol markoltam.
Nehezen viseltem pofonját.
Ó a kaland, nem a stílusom,
Néha, elkap gépszíj, jól tudom!
Jó vagy nem, hogy döntsek,
Vágyak, csak ődöngtek.
Rohamérzéssel, nem akarom…
Vágyam… virtuális szerelem?
És ha, tested birtokba veszem?
Így-se, úgy-se lehet,
Messze van a tested.
De, ha ilyen a természetem...
Valóságom, álmom, úgy vágylak,
Élvezném tested, így vadászlak...
Ha összeér bőrünk,
Majd, emléket őrzünk.
Kart karba, érzékek csatáznak.
Vecsés, 2018. augusztus 31. – Kustra Ferenc – romantikus LIMERIK csokor
Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve senrjúval és Tankával)
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
Vágyam… virtuális szerelem?
És ha, tested birtokba veszem?
Így-se, úgy-se lehet,
Messze van a tested.
Bíz’ így lenne, jó, ha kérhetem...
Valóságom, álmom, úgy vágylak,
Élvezném tested, így vadászlak...
Ha összeér bőrünk,
Majd, emléket őrzünk.
Kart karba, érzékkel csatázlak.
Érzések hálójából nézem,
Ha, nem történik semmi, végem…
Köztünk van ötven év,
Itt már nem lesz, bíz’ hév.
Férfid megjött. Én meg csak nézem.
Vecsés, 2018. szeptember 1. Kustra Ferenc – Romantikus LIMERIK csokor
És ha, tested birtokba veszem?
Így-se, úgy-se lehet,
Messze van a tested.
Bíz’ így lenne, jó, ha kérhetem...
Valóságom, álmom, úgy vágylak,
Élvezném tested, így vadászlak...
Ha összeér bőrünk,
Majd, emléket őrzünk.
Kart karba, érzékkel csatázlak.
Érzések hálójából nézem,
Ha, nem történik semmi, végem…
Köztünk van ötven év,
Itt már nem lesz, bíz’ hév.
Férfid megjött. Én meg csak nézem.
Vecsés, 2018. szeptember 1. Kustra Ferenc – Romantikus LIMERIK csokor
A jeges földre kifolyatták az ősi magyar vért.
Magyar bakát -elvitték-, harcolva kiutat remélt.
Zúg a szél a Don-kanyari állásokba,
De nem zúg a víz, oly? vastag jég borítja.
Ha épp nem lőnek, recsegve jajong a csönd,
Ha nem esik hó, mindent beborít a köd.
Itt csak szép csendesen folyik a Don folyó,
Bakák nem úgy köszöntik egymást; halihó.
Ott bizony, kiömlött a drága magyar vér,
Tudják, boldog békeidő vissza nem tér?
Vagy tán mégis bíznak benne, lesz még jobb jövő,
Ha ennek vége lesz és a muszka, már nem lő?
Hol vannak ugyan... mi hős katonáink?
Hová lettek hőseink, a bakáink?
Élnek-e még a sötét éjszakában
A szétlőtt, beomlott lövészárokban?
Csendes, jéghideg éjszakában...
Szakadt, papírtalpú bakancsban,
Enni nem volt mit, de a muszka támadta
Közben tán? imádkozott az eszemadta.
Hóviharos éjen
Senki sincsen ébren,
De ez a nagy hófehérség vakítóan világít,
Fekete ördög, kajánul röhög, foga világít.
Lövészárokban, biz? keserű az élet...
És baka! Ne itt keresd a dicsőséget,
Mert itt csak a kaszásnak lesz dicső múltja,
Ki meg hősködik, annak szétlőtt? sírhantja.
Az éjszaka fehér?
A reggel is fehér?
A lélek megfeketedett?
A test meg eltűnt, elveszett?
De hova lettek a katonák?
Hová tűntek a magyar bakák?
Nekünk nem az a szép, hogy virág nőtt a sírotokon!
Mi vártunk haza titeket, gőzösön, vonatokon...
Vecsés, 2013. január 11. ? Kustra Ferenc
A jeges földre kifolyatták az ősi magyar vért.
Magyar bakát -elvitték-, harcolva kiutat remélt.
Zúg a szél a Don-kanyari állásokba,
De nem zúg a víz, oly? vastag jég borítja.
Ha épp nem lőnek, recsegve jajong a csönd,
Ha nem esik hó, mindent beborít a köd.
Itt csak szép csendesen folyik a Don folyó,
Bakák nem úgy köszöntik egymást; halihó.
Ott bizony, kiömlött a drága magyar vér,
Tudják, boldog békeidő vissza nem tér?
Vagy tán mégis bíznak benne, lesz még jobb jövő,
Ha ennek vége lesz és a muszka, már nem lő?
Hol vannak ugyan... mi hős katonáink?
Hová lettek hőseink, a bakáink?
Élnek-e még a sötét éjszakában
A szétlőtt, beomlott lövészárokban?
Csendes, jéghideg éjszakában...
Szakadt, papírtalpú bakancsban,
Enni nem volt mit, de a muszka támadta
Közben tán? imádkozott az eszemadta.
Hóviharos éjen
Senki sincsen ébren,
De ez a nagy hófehérség vakítóan világít,
Fekete ördög, kajánul röhög, foga világít.
Lövészárokban, biz? keserű az élet...
És baka! Ne itt keresd a dicsőséget,
Mert itt csak a kaszásnak lesz dicső múltja,
Ki meg hősködik, annak szétlőtt? sírhantja.
Az éjszaka fehér?
A reggel is fehér?
A lélek megfeketedett?
A test meg eltűnt, elveszett?
De hova lettek a katonák?
Hová tűntek a magyar bakák?
Nekünk nem az a szép, hogy virág nőtt a sírotokon!
Mi vártunk haza titeket, gőzösön, vonatokon...
Vecsés, 2013. január 11. ? Kustra Ferenc
Magyar bakát -elvitték-, harcolva kiutat remélt.
Zúg a szél a Don-kanyari állásokba,
De nem zúg a víz, oly? vastag jég borítja.
Ha épp nem lőnek, recsegve jajong a csönd,
Ha nem esik hó, mindent beborít a köd.
Itt csak szép csendesen folyik a Don folyó,
Bakák nem úgy köszöntik egymást; halihó.
Ott bizony, kiömlött a drága magyar vér,
Tudják, boldog békeidő vissza nem tér?
Vagy tán mégis bíznak benne, lesz még jobb jövő,
Ha ennek vége lesz és a muszka, már nem lő?
Hol vannak ugyan... mi hős katonáink?
Hová lettek hőseink, a bakáink?
Élnek-e még a sötét éjszakában
A szétlőtt, beomlott lövészárokban?
Csendes, jéghideg éjszakában...
Szakadt, papírtalpú bakancsban,
Enni nem volt mit, de a muszka támadta
Közben tán? imádkozott az eszemadta.
Hóviharos éjen
Senki sincsen ébren,
De ez a nagy hófehérség vakítóan világít,
Fekete ördög, kajánul röhög, foga világít.
Lövészárokban, biz? keserű az élet...
És baka! Ne itt keresd a dicsőséget,
Mert itt csak a kaszásnak lesz dicső múltja,
Ki meg hősködik, annak szétlőtt? sírhantja.
Az éjszaka fehér?
A reggel is fehér?
A lélek megfeketedett?
A test meg eltűnt, elveszett?
De hova lettek a katonák?
Hová tűntek a magyar bakák?
Nekünk nem az a szép, hogy virág nőtt a sírotokon!
Mi vártunk haza titeket, gőzösön, vonatokon...
Vecsés, 2013. január 11. ? Kustra Ferenc
A jeges földre kifolyatták az ősi magyar vért.
Magyar bakát -elvitték-, harcolva kiutat remélt.
Zúg a szél a Don-kanyari állásokba,
De nem zúg a víz, oly? vastag jég borítja.
Ha épp nem lőnek, recsegve jajong a csönd,
Ha nem esik hó, mindent beborít a köd.
Itt csak szép csendesen folyik a Don folyó,
Bakák nem úgy köszöntik egymást; halihó.
Ott bizony, kiömlött a drága magyar vér,
Tudják, boldog békeidő vissza nem tér?
Vagy tán mégis bíznak benne, lesz még jobb jövő,
Ha ennek vége lesz és a muszka, már nem lő?
Hol vannak ugyan... mi hős katonáink?
Hová lettek hőseink, a bakáink?
Élnek-e még a sötét éjszakában
A szétlőtt, beomlott lövészárokban?
Csendes, jéghideg éjszakában...
Szakadt, papírtalpú bakancsban,
Enni nem volt mit, de a muszka támadta
Közben tán? imádkozott az eszemadta.
Hóviharos éjen
Senki sincsen ébren,
De ez a nagy hófehérség vakítóan világít,
Fekete ördög, kajánul röhög, foga világít.
Lövészárokban, biz? keserű az élet...
És baka! Ne itt keresd a dicsőséget,
Mert itt csak a kaszásnak lesz dicső múltja,
Ki meg hősködik, annak szétlőtt? sírhantja.
Az éjszaka fehér?
A reggel is fehér?
A lélek megfeketedett?
A test meg eltűnt, elveszett?
De hova lettek a katonák?
Hová tűntek a magyar bakák?
Nekünk nem az a szép, hogy virág nőtt a sírotokon!
Mi vártunk haza titeket, gőzösön, vonatokon...
Vecsés, 2013. január 11. ? Kustra Ferenc
