Fent sötét van és csend, együtt ölik meg az elemnő fény lelkét,
Csak szórja, csak hinti le égi porát, saját lelke sötétjét.
*

(HIAQ)
A kéklő hegyeket...
Lenyugvó napkorong még fest.
Bíbor, a csúcs színe!
*
A bíboros palást,
Alkony elől elmenekül.
Messzi a láthatár.
*
Fény, föld mögé borul,
Naplemente vége után.
Bíbor, befeketül.
*

Uram! Reggel, majd hagyd, hogy új nap viruljon nekünk az égen,
Még legyen meg a hitem, valósuljon meg minden reményem,
*

Napsugarak még a
Patakfelszínt beszínezik.
Arany-szín hullámok.
*
Nesztelen bíbor szín
Fedi-borítja a tájat.
Csend már uralkodik.
*
Domboldalakra is
Tűz, a hőgutás napsütés.
Bíbor-meleg az est.
*

Estiségbe ér véget a nap,
Esti imát elmondja a pap,
Elülnek a japán tyúkok,
Hazamennek az ittasok.
Én itt vagyok, merthogy itt kell lennem
Reggel is itt leszek, itt kell tennem.
Érzem és vagyok, érzem is ezt néha,
Megfogom, ütemesen ver a véna.
A mai fény, olyan, mint kismadár, este van ágra leszáll,
De holnap reggel jő a másik fény, az egekbe is felszáll.
*

Ég, már aranyszínű...
Nap, oldalazva messzi megy.
Alvásnak ideje.
*
Szemben, az alkonyon
Csüngve, világos-sötét est.
Esti álmodozás.
*
A fény, vörösesen,
Jól lefröccsenti a tájat.
Éjben, meleg a szél.
*
Víztükör föllángol,
A lemenő bíbor napban.
Vaksötét lesz éjjel.
*
Est, bérc mögé, a Nap,
Még bíborfényébe bújik.
Orom csak sziluett!
*
Aranylók a fények,
Szétterülnek a lombokon.
Eltávozó napfény...
*
Csupasz az ég széle,
Lassan már koromfekete.
Bíbor eltűnőben…
*
Nap, már alig csillan...
Bíborfény-este rezgése.
Minden vaksötét lesz.

Vecsés, 2016. március 3. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, HIAQ –ban.

A gyarló ember önképét, hit éri, vagy ölelés, megrezzen,
Alig pislákoló zsarátnokom felett, korom fátyla lebben.
A zsarátnokom kormot árasztva, kicsit is világol helyén?
Élet legyen szelíd, vagy vad, érzelem lángol a tűz rejtekén…

Mennék én előre,
De nagy kérdés, merre?
Ha zsarátnokom nagy lánggá fújom,
Lesz értelme, hogy vívom a harcom?

Vecsés, 2014. február 10. - Kustra Ferenc József

Elmész? Hisz nem tart itt semmi.
Maradsz? Hisz nem tart itt semmi.
Mikor mész? Hisz nem tart itt semmi.
Meddig maradsz? Hisz nem tart itt semmi.

Elmész? Tudom, hogy vár a világ.
Maradsz? Tudod, hogy vár a világ.
Mikor mész? Tudom, hogy vár a világ.
Meddig maradsz? Tudod, hogy vár a világ.

Elmész? Meg kell találnod önmagad.
Maradsz? Meg kell találnod önmagad.
Mikor mész? Meg kell találnod önmagad.
Meddig maradsz? Meg kell találnod önmagad.

Maradsz vagy elmész? Fontos, hogy boldog légy.
Mikor mész és meddig maradsz? A lényeg, hogy önmagad maradj.

2021. május

Eszem egy nagy adag kínait,
Szeretem különleges ízeit.

Üvegtészta vagy rizstészta,
Bármelyik jöhet a dobozba.

A csirke az valami csodás,
Hozzá zöldséges mártás.

Mézes szósz a tetejére,
Bambusz is jöhet melléje.

A csípőset nem szeretem,
Ha rákerül, azért megeszem.

Pálcikát használni nem tudok,
De éhes maradni nem akarok.

Így a villával kebelezem,
A botocskákat csak nézegetem.

Ily ínyencséghez ritkán jutok,
Hát ilyenkor alaposan jóllakok.

Mesél a poéta…

(3 soros-zárttükrös)
A mécsesem lángja az én szalmaláng-ábrándom,
Előttem, nekem világít, és én a múlton ábrándozom…
A mécsesem lángja az én szalmaláng-ábrándom.
*

Sokszor, késő éjjelig a kis mécses lángja volt a társam,
Milyen szomorú, ha a szívemben ott kísért a fájdalmam.
Biz’ tragikus, ha siratni kell az elveszett életünket,
És tovább, szomorúan sajnálni már nem lévő létünket…

(10 szavas)
Éjjel jönnek a gondolatok...
Alszik a város, virrasztanak a boldogtalanok...
*

(Haiku)
Fájdalom oka,
A tükör nem hazudik!
Őszinte tükör!

(apeva)
Fáj
A sors!
Csak ámít!
Tükröm igaz,
Mutassa valót!
*

Sokszor hajnalig ostromolta arcom, a könnyeim árja,
A sok-sok szó meg elkószált, hogy a nedves arcom bejárja…
Sokszor hajnalig ostromolta arcom, a könnyeim árja.
*

Sokszor már a bánat rögzült, mint természetes,
Most visszagondolva, ez már emlékezetes,
A tollam meg én... mi híresztelhetjük magunkról,
Hogy kivettük a részünket a sok versírásból

Nem sírok... fájó érzésekről írok,
Toronyóra négyszer kong... immár pislogok...

Lelkemen bánat ül, nem sírok... írok!
Falióra négyet üt, pislogok...
*

Az élet nem áll meg, de bizony, egyszer véget ér
És akkor már nem reklamálhatunk a tükörnél…
Az élet nem áll meg, de bizony, egyszer véget ér
*

Álnok tükörkép,
Mindig igazat susog.
Magány, fojtogat…

Nézz
Bele!
Láthatod
Az igazat,
Nem álca mester.
*

Írtam persze azért, nagyon szép sorokban gondolatokat,
Szemben a falon, a nagy-tükörben, meg is láttam magamat…
Írtam persze azért, nagyon szép sorokban gondolatokat,
*

Minek is meséljek én tovább, ha gondolatok úgyis tobzódnak,
Az élet, itt is megy tovább, írni kell jó sokat a poétának.
A sivatagban is a lábnyomot messzire hordja a szél,
Úgy itt sincs már, amiről érdekesen a poéta beszél.

Míg késztetést érzek, írok-mesélek nektek,
Fájdalomról, örömről... velem sírjatok... örüljetek.
*

Képzelet indul,
Tollpercegtetés is kezd…
Jobb lesz, ha írok!

Hajt
Érzés,
Írnom kell!
Gondolatom
Papírra vettem.
*

(10 szavas)
Mécsesem lángja, még nagyon bírja,
Így aztán tollam… papírt kaparja.

Vecsés, 2017. december 29. – Szabadka, 2018. november 4. – Kustra Ferenc József – Az alapokat és az utolsó tízszavas én írtam. Az apevákat és a 10 szavasokat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: Nem sírok, csak írok.