Emberben bízni,
Nagyon rémes gondolat.
Kárát szenvedtem!
*
Bámulok. Csak úgy
Látom világot, hazug...
Mit hoz a jövő?
*
Az élet álom,
De oly’ mint egy rémálom;
Kéne ébrednem.
*
Érzelem völgybe
Tombol lelkem mélysége;
Mást nem érdekel.
*
Siker, mi kerget!
Utol nem ér, nem siet.
Csak megyek tovább….
*
Magam vagyok én
Kívül-belül fenomén;
Hiszik? Vagy csak én?
*
A csönd oly’ sűrű,
Hogy körbeölel, megfojt;
A lelkem sajog.
*
Életfa gyökér
Vagyok saját magamnak;
Locsolást kérek!
*
Kinek hatalma
Nincs, ne mondjon véleményt...
Sárba tapossák!
*
Ha én igazat
Mondok, jól megköveznek;
Így volt mindig is.
*
Szürke állomás
A következő megállom;
Vizet veszek fel.
*
Elbandukolok,
De nem tudom, hogy merre;
Gyere Te erre.

Vecsés, 2012. szeptember 10. – Kustra Ferenc József – íródott; senrjú csokorban.

Földre szálltál, itt teremtél.
Tudd meg, nekem te vagy minden.
Túlvilági, ritka, drága kincs.
Szárnyak nélkül is angyal vagy.
E világon ilyen szépség nincsen!

Hüvösén kel a Nap,
Halvány tűz, sugarát szórja.
Sárkunyhókban éltek a cigányok fiai és lányai
Az ősi Sinai kor hajnala óta.

Az időtlenség pillanatnyi létezésén
Visszasírnak az elveszett pünkösdi idők.
Gondolatban visszanézek a gyökerekhez,
Misztikus utakon sötét fájdalmán elidőz.

Ősi, kopott tanyák
Félhomályos, piros pünkösdi udvarokon.
Sápadt fénnyel ragyog a múlt
Szivárványos naptüzű szélzúgásokon.

S a lélek magányában
Kegyelem és kiáradások napfényes korában
Kitárulkozik az őseink szellemvilága,
S ablakom a szél zúgását az éj bezárja.

Pünkösdi emlékek

Az év első babája

Az Úr kegyelmén és irgalmán megszülettél,
E csodálatos napon közénk jöttél.
A világ egyik legnagyobb nyomortelepére,
Ajándék élet ez szüleid örömére.

Jövőd immáron Istenünk kezében van,
Boldogságban és jó egészségben nőj fel, pici fiam.
Végigkísérte a múltat a fényes hold,
Egy kicsordult könnycsepp az égről a földre hullt.

Szeretet vegyen körül, ne gyűlölet!
Kerüld messzire a bűnöket.
Szívvel-lélekkel én átölellek.
Mert, pici baba, én úgy szeretlek.

Játszódik a távoli? jövőben.

Felébredtem a mély, hibernált álomból.
Sok évet vártam a sötét homályban.
Utazó vagyok az időben. Eljöttem a távolból.
Felébredtem új világ, más emberek korában.

Kavargó sorban állnak lélektelen testek.
Önálló gondolatokat félnek szőni.
Mindenhol áruló kamerák lesnek.
Büntetéstől mást nem lehet, csak félni.

Tiltottak a tettek, és igaz szavak.
Csak az engedett, mit a hatalom akar
Igaz szavat kántáló bár néha akad,
de lesújt rá törvénynek kiáltott jogar.

Úgy tűnik nem vagyok ide való,
mert szavaim nem tetszenek nekik.
Ezért ítélet beszippant, mert mohó.
Itt ki igazat mond börtönbe vetik.

Most itt ülök börtönöm udvarán.
Teszek bármit, semmit nem tagadok.
Boldogan nézek át börtönöm falán.
Itt mondhatok, amit csak akarok