Piroslik bár az alma héja szépen,
Belsejét féreg rágja, csöndes mélyen.
Bár kívülre ékes, a látszat csalóka,
Egy láthatatlan métely belülről pusztítja.

Így van az ember is e zord világban,
Félelem marcangolja, rejtve magányában.
Ha nincs, ki mellé álljon, ki segítő kezet ad,
A fájdalom még mélyebb, s a lelke megroppan.

Az ember elvész ? magára maradva,
Reménytelen a sorsa, s minden egyes napja.
Tanácstalan bolyongás csapdájában van,
Keresi az utat, de nem leli magában.

S már-már feladná, hogy van mégis kiút,
Mikor a remény fényes sugara érkezik az út.
Nem ereszti, ha rálel egyszer,
Erőt nyer általa, s új útra léphet mégegyszer.

Siófok, 2025. április 8. -Gránicz Éva

Az est láthatatlan érkezik,
Csendben suhan, mint hűvös szél,
Árnyékba vonja perceink,
S a fény lassan szárnyra kél.

Sötét palástját kitárja lágyan,
Csillagok gyúlnak fent az égen.
Holdfény játszik tó tükrén bátran,
S álmodik a világ, szépen.

Láthatatlan árnyak ölelnek,
Egy bagoly visít a csendben élesen,
Az utcák néma dallamot zengenek,
S az est mesél a csillagfényben.

Szívem is nyugszik, elpihen lassan,
Vágyak alszanak, gondok némán,
Álmok szövik szelíden, halkan,
Az éjben rejlő csend titkát.

Hajnalfény bontja majd a fátylat,
Ám most még őrzöm az est hangját,
Míg a világ pihen, álmodozgat,
Az éj csendben rám borítja magányát.

Siófok, 2025. március 31. -Gránicz Éva

A tatamin állok, itt kezdődik az út,
minden lépés, minden dobás egy újabb tanúbizonyság.
Ez több mint sport – ez az életem része,
erő, önuralom, tisztelet mind belém vésve.

Minden izmom dolgozik, feszül és tanul,
a testem formálódik, de az elmém is alakul.
Kitartás hajt, ha elfáradok,
mert a judo megtanít: soha ne add fel, harcolj!

Az esések nem kudarcok, csak leckék,
minden talpra állás egy újabb győzelem bennem,
a fájdalom is tanít, a csend is beszél,
és minden küzdelemben önmagamat ismerem fel.

A kedvencem? A belső combdobás,
egy mozdulat, ami pontosságot és időzítést kíván.
Egy pillanat, és az ellenfél súlytalan,
de a valódi erő belül van, láthatatlan.

Ez a világ legjobb sportja, kétségem sincs benne,
nem csak a testet edzi, de formálja a lelket.
A judo az út, amin napról napra járok,
és minden egyes küzdelemben egyre erősebbé válok.

Siófok, 2025. február 25. -Gránicz Éva

(Női tapasztalatból írt társadalmi látlelet)

Rövid ezen versem, elmesélem női létet,
Hogy igaziból megtudd, mi az a női élet!

Mikor megszületünk, már megvan a vétkünk:
Nő lettél, kislányom, hát viseld a létünk.
Masnit kötnek hajunkba, mosolyt tanul arcunk,
„Légy majd kedves, csöndes” – ezzel sulykolják agyunk.

Főzőcskézni kell, babát nyomnak kezünkbe,
Hogy később majd másnak főzzünk reggel-este.
Iskolába járunk, okosnak tanulunk,
De ne villogj túl nagyon, csendben maradunk.

Ha szorgalmas vagy: stréber, ha szép: butácska,
Ha sírsz: hisztis vagy, ha nem szólsz: mulya lányka.
Ha mindent kibírsz: azt mondják, ez a dolga,
A világ terhét is, mosolyogva hordja.

Masni, szoknya, mosoly, jókislány,
Ne mássz fára, ne vitázz, ne légy túl vagány!
Ha hallgatsz: hülye vagy, ha mersz: pimasz,
Válassz hát mi leszel, és mi maradsz?

Ha fiús vagy: baj, ha lányos: gond,
Ha önmagad lennél: „na, ez meg bolond”.
Gyerekként mosoly, kamaszként szégyen,
A tested bűnös, de legyen kívánatos szépen.

Takarj el mindent, de csábíts közben,
Ha megerőszakolnak: „mi volt rajtad éppen?”
A felelősség nálad lakik mindig,
Tettes „hibázott”, te meg „tanulhattál volna addig”.

Ha elbuksz: "lám, ezt is megérdemelte"...
Ha sikeres vagy: „kivel feküdt le?”
Ha fáradt vagy: gyenge, ha bírod: kötelesség,
Ha panaszkodsz: „túl sok a női érzékenység”!

Tanulsz, dolgozol, töröd magad te szegény,
De plafon a fejed fölött betonkemény.
Ha főnök vagy: sárkány, ha kedves tán' gyenge,
Szúrós? Kielégítetlen, mondják csendbe’...

Otthon második műszak, fizetés nincs,
De a szeretetből élni „természetes kincs”.
A házimunka nem munka, csak női reflex,
Mint a lélegzés, csak ha nincs, akkor vesztesz.

A tested köztulajdon, vélemény tárgya,
Szül vagy nem szül? Későn - Korán? - mind hibája.
Ha anya vagy: az kevés, ha nem: selejt lettél,
Ha mindent akarsz: önző – na döntsd el, mit szeretnél?

A férfi „érik”, a nő „elhasznált lesz".
S végül, mikor már senkinek se kellesz,
Akkor kapsz békét, újra lesz pelenkád, csönded,
És akkor, furcsa mód, először nem kell jól viselkedned!

Siófok, 2025. december 30. -Gránicz Éva-

Éjfél után az újév lassan, tántorogva indul,
Sokat ivott, de megy már előre… így még csak vidul.
Még csak a járdán oson, dülöngélve, félve,
Majd’ előtűnik, egy sikátorból… egy évre.

De aztán meglátjuk a hóesésben
Ahogy magához tér a lámpafényben…
Reggel majd, mikor pirkad, üdvözli az első napot,
Jókívánságok miséjére felkérjük a papot.

Délután még tűnő napsütés volt a havas tájon,
Majdnem elhittem, hogy visszatekint, s jő… a nyár újból.

Zsebórám az időt, kéregként vési a tenyerembe,
Közeleg az éjfél, már csak percek… itt lesz óév vége.
Újkor, mint az ekevas, jó mélyre szánt... én öregszem…
Az indián táborban már én lennék az „Öregszem”.

Ha beköszönt az éjfél, a sok csillagszóró mindent beföd,
De bizony ezt, szépet mi nem látjuk, ha azt befedi a köd!
Az ablakból kinézve a fák fekete árnya meztelen,
A sok piás ember, örömünnepet ül, mulat fesztelen…

Gondolkozz! Nézz az újévbe, építs azt jövőre,
Történjék bármi… Te állj fel, így juthatsz előre!
Hagyj nyomot a világban, hisz megjön a perc, az utolsó,
Gondold végig utadat, hogy ne legyél a legutolsó…

Majd kimegyek az udvarra, suttogok kicsit a szélbe,
S amit akarok, talán eljut a mindenség kékjébe…

Vecsés, 2012. december 18. – Kustra Ferenc József