Ősz ölel tájat,
Rétegfelhő szétesik.
Hideg víz zuhog.
*
Őszi borultság,
Bizony lélekhangoló.
Támadó vihar!
*
Ősszel bizalom?
Veszett, mint üres magány.
Rézkakas forog.
*
Őszben sok szép van,
De lelkem már elveszett.
Rézkakas nyikorg’…
*
Ősz a tél elő,
Nem lehet már harcolni.
Rézkakas bólint.
*
Őszbe belemúl,
Élet és a szerelem.
Rézkakas vagyok…
*
Ősszel bizony már,
Nem áll helyre semmi szép.
Vén diófánál?
*
Ősszel, már álom
Is múlik… eső mossa!
Nyári vágy kútban.
*
Ősz figyelmeztet,
Úgyse... te marha öreg…
Hörög a vihar.
*
Ősz, mint borotvás
Mester, erdőt kopaszít.
Lelkem is sírva…
*
Ősz mosolyogva
Nem nevel kukoricást…
Öntörvényűség.
*
Ősz már fölkészít:
Elvesztésre, múlásra…
Ködnek igaza…

Vecsés, 2020. november 9. – Kustra Ferenc Ferenc– íródott: anaforás senrjú csokorban

(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Emlékszel, megint sétáltunk egyet az erdei agyongyötrőt padhoz,
Én ráültem, Te meg az ölembe, ne legyen közöd a szálka karchoz…
Emlékszel, megint sétáltunk egyet az erdei agyongyötrőt padhoz.
*
(3 soros-zárttükrös)
Megcsókoltuk egymást, aztán hosszan dajkáltalak,
Cirógattuk egymást, én meg nagyon megvágylatak…
Megcsókoltuk egymást, aztán hosszan dajkáltalak.
*
(Leonidus)
Még nem bolondultam észben velem, tudom, nem is történt meg... képzelegtem,
Nem is voltál biz' ott velem, de egyedül… voltam és hiányoztál nekem.
Most azért elmesélem, hogy miket láttam, érdekelhet a dologi véleményem
Ha olvasol és átérzed, lehetne, hogy talán felélénkül igazi érzeted.
Istenkém, micsoda párom lehettél volna, ha nem a hülyécske sors fintora…
Vagy másként rendezi dolgokat, és nem érzéseink szerint intézi dolgokat.
De rejtélyes okból érvényesült… akarata csak ezértis megérvényesült.
Lehet, hogy sors is könyvből olvassa… mi legyen, nem is tudja, csak úgy kiolvassa…
*
(3 soros-zárttükrös)
Szóval szépidő volt, bár langy szellő szolgáltatott kisebb hűst,
Nem fáztunk, ölemben sem fáztál… nem terítettünk le kis plüsst.
Szóval szépidő volt, bár langy szellő szolgáltatott kisebb hűst.
*
(Leoninusban írt 3 soros-zárttükrös)
Egyszercske egy szélroham feltámada, gondoltuk vihar jő, megtámada,
Nosza föl a kabátot, rongya… jobb, ha indulunk, nem kell a vihar morca…
Egyszercske egy szélroham feltámada, gondoltuk vihar jő, megtámada.
*
(Belső rímes, önrímes, 3 soros-zárttükrös, leonidusban írva)
Hazáig boldog terhem cipeltem, komótosan mentem, így is hazaértem,
Közben húztam mélázva terhem, végül, ha sírva is, de csak hazaértem…
Hazáig boldog terhem cipeltem, komótosan mentem, így is hazaértem.
*
(Senrjon csokor, anaforás, fél-haiku lánc-szerűen írva)
Az estélileg megjött
Magányom ismét megríkatott.
Hol vagy? Nem velem…
*
Az estélileg magány
Úgy, vehemensen erőszakos.
Hol vagy? Nem velem…
*
Az estélileg senki
Sincs velem, lélekőrlő nekem.
Hol vagy? Nem velem…
*
Az estélileg bájos
Lét, magánynak, nincsen kiróva.
Hol vagy? Nem velem…
*
Az estélileg újra
Előjött kispad ügyet… élem.
Hol vagy? Nem velem…
*
Az estélileg alvás
Zokogással kezdődik… ez van.
Hol vagy? Nem velem…

Vecsés, 2021. december 9. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Bánatosan mormolt, nyájas, halk szavak,
Viharban is repülnek a madarak…

Siránkozó lőrések vágyják a harcot,
Én mikor vághatok csodálkozó arcot?

Sokan várjuk, eljön az idén is a tavasz,
Bár a zord tél, még hamiskás, sőt talán ravasz.

Gügye álmából, bízzunk, felébred a világ,
Lesz még itt jó lét, akarjuk… lesz még boldogság.

Vecsés, 2013. március 12. – Kustra Ferenc József

Feketül az ég, vihar jő, körben, sok száz kutya ugat,
Nekem ők ezzel mutatják meg… követendő utamat?

Sötétben nem látó, vaksi szemre nem jön álom?
Álmatlanul és idegesen fekszem az ágyon…
Felkelek, kinézek az ablakon, nap utolsó sugarai
Belevesznek földig lógó esőfelhőkbe… lét sugarai?

A kutyák ugatása átcsap, veszett falkavonyításba,
Ez a lelkemben lecsapódik… fény utáni visításba.
Mi legyen, menjek ki egy kutyaólba, nem leszek egyedül?
Most, akkor induljak? Mi lesz, ha a kutya is szembeszegül?

Ablakon be... vakító villámfény, lelkem megállt... visítani,
És lám, csak fény kellett, mert a kutyák is megszűntek vonyítani…

Takarják felhők napot, miért takar néha mindent sötétség?
Csillagtalan és holdfénytelen égbolton reménysugár se ég?
A csillagos ég sem teljesíti folyton a kívánságokat?
Van, hogy egyáltalán nem lehet valóra váltani álmokat...

Vecsés, 2015. március 10. – Kustra Ferenc József

Tűnő napsütés még szétterül a tájon,
Ez már nem sokat szárít… vályogtéglákon.
Kevéske meleg beborít utoljára,
Ha több nem is, nekünk ennyi jut még mára.

Már egyre kevesebb látni, az égszínkék eget,
Helyette látjuk, takaró sötétes fellegeket.
Azért, mert még, néha melegek a nappalok,
Este már ősz van, hűvösülnek az alkonyok.

Éj halkan kattogva épül be, ég végtelenébe,
Visszhangként hívnak a harangok az esti misére.
Nyár az ősszel ilyenkor tájt nagyot paroláz
De a gyengülő nyár, erőtlen, nem zaboláz.

Augusztusban a nyár készül, a start vonalhoz áll
Mert majd nekilódul, elmegy, szavunk majd’ eláll.
Hajnalra, már nedves pára telepedik a tájra,
Kertben, már nincsen szükség új ültetésre, virágra…

A lesodort falevélnek nincsen nyugta,
Mert a viharos szél vadul tovább fújja,
Nem hagyja neki, hogy oly’ békés avar legyen,
Sodródik, nem tud uralkodni fergetegen.

Elhervadnak a kerti virágok
S ottan maradnak a szár-kórók.
Míg a hó le nem esik, ez mementó,
Tartana még kis nyár, az lenne a jó!

Vecsés, 2013. január 28. - Kustra Ferenc József