Virágkertem közepén
elmerengve állok én,
melyiket is válasszam,
választékból bőven van.

Búzavirág, szarkaláb,
nemesített szép csodák,
mind magamhoz ölelném,
csodás földi teremtmény.

Simogatom egyenként
bársonyos kis levelét,
tenyeremhez tapadnak,
szeretetet elvárnak.

Szeretem is én őket,
levágni, óh, mily vétek,
ékesítsék kertemet,
vidítsák a lelkemet.

Gyönyörködöm bennetek,
kertben a ti helyetek,
szívem melengetitek,
óh, csodás ékességek.

Lebontott kontyotok
emlékzuhatagába temetkezni
karotok biztonságát és a csodákat
nem feledve
s az alázat mélységeibe hullva
vergődni didergőn, felsebezve
kikötözve májusi füvekre, fákra
szeles, szerelmes dalokra várva
szótlan siratni titeket
kik felittátok a szívemet, s véremben
szüntelen dobogva
kísértek majd a sirató dombra
Ti anyáim ! szeretőim !
Testvéreim !
örömben , szenvedésben
csupasz kő-vidék a táj nélkületek
fekete-virágos reménnyel
és nincs senki a kapuk előtt !
s a kerítéseken sem szól ki senki !
az éjszakák bénán függnek a tájon
s perceit az idő csak eldübörgi
tehetetlen...
nélkületek csillagom riadtan
verdes tenyeremben
s felnőtt dolgaim között
kirepedezik a fájdalom
Ím így vagyok kitárt karotok
emlékzuhatagába
temetkezve
nézzetek !
marad mi volt: a gyermeksírás
s fölötte a halál öntörvényei
keringenek

Valahol lenn délen, távoli vidéken szörnyű szél tombolt.
Mocsaras lápvidék,- szárította vizét. Jó kis tájfun volt.
Végezte a dolgát, azután odébbállt. Elhaladt tova.
Őhozzá hasonló erejű pusztító nem volt még soha.
Irányt váltott néha, bement sok hajlékba. Kavarta a port.
Amit csak lehetett, lapátra tehetett, magával sodort.
Lápvidék gyümölcse, a mocsár szülötte apró barna mag.
Felkapta az örvény, a fizikatörvény. Sebesen haladt.
Ha a földbe hullna, virágba borulna, mi lenne vajon?
(Tessék kicsit várni, nincs esély leszállni. Innen folytatom.)
Sodródott hát tovább, messze hagyta honát- szél játékszere.
Légy tanúja annak: véletlenek vannak- épp házad fele.
Valahára végre a portád végébe becsapódhatott.
Gyökeret eresztett, növekedni kezdett, virágként hatott.
Létezni óhajtott, pár bimbót kihajtott. Hozott néhányat.
Mondom már fajtáját. A teremburáját, ne nyisd ki szádat.
A portád végében, trágyadomb szélében húsevő virág.
Ki ne menj a kertbe, ne jusson eszedbe, mert még nekedlát.
Husira éhesen nyújtózik kéjesen.- Oszt most mit egyek?
Hála ott a trágya, az enyészet ágya. Dőlnek a legyek.
A szirmai között hamar döglik a dög, sok felszívódik.
Hatékonyan bírja, több elpusztul mintha kend légyirtózik.
Nem maradt más hátra végre valahára; Kikeveredjek.
Valami csattanót, vers végére valót még rímbe szedjek.
Hopp! ott van egy birka, friss fazonra nyírva. Te műved, tudod.
Ez meg az én művem. Elolvastad hűen? Ugye lájkolod?
Közös birkánk éhes, fűlne az evéshez, és nem tagadja.
Előtte a virág, nyújtja felé szirmát. Jöhet! Bekapja.
(nem marad írmagja)

Keresgéltem égen földön,
Polcok mélyén, régi könyvben,
Hol találnék egy szép verset,
Hogy jó Anyám felköszöntsem.
Egyik vers sem illett rája,
Csalódottan félretettem.
Magam írom köszöntőmet,
Itt van a vers a szívemben.

Köszönöm a gyermekkorom,
Sok játékos, vidám évet.
Rózsakertben szaladgáltam,
Féltő szemed csak rám nézett.
Később lehulltak a rózsák,
Nehéz évek következtek.
Dúdolgatva varrogattál,
Kerested a kenyerünket.

Köszönöm az ifjúságom.
Mindig csak javam akartad.
Menyasszonyi fehér ruhám
Két kezeddel magad varrtad.
Aztán mikor kis unokád
Ott tipegett körülötted,
Fájó szivvel búcsút mondtunk,
A sors messze dobott minket.

Köszönöm a megértésed.
Szemrehányást sohsem mondtál.
Hol nevetve, néha sírva
Ezer levelet megírtál.
Közben, elszálltak az évek?
Daloltál vagy imádkoztál.
Eltemetted jó Apámat
Aztán, magadra maradtál.

Köszönöm, hogy közénk jöttél.
Elhagytad a szokott fészked.
Rózsaszínű kis házadat
A miénkkel felcserélted.
Népes család körülötted,
Nem lesz többé semmi gondod.
Hálás szivvel azt kivánjuk:
Száz évig élj, s legyél boldog!

Ha Rád gondolok
Hallom zenélő hangodat
Szerelem és vágy
Kettőnkre vár
Érzelmek magukért beszélnek
Hozzád szorosan kötnek
Tudnod kell mennyire szeretlek

Egyedül az élet mit ér?
Nélküled végtelen üres az éj
Mint eltévedt hang
Keringek az éterben
Csak Rád vágyom az életben

Diófa alá kiülünk Veled
Körülleng bennünket
Lágy szellő, meleg
Hallgatom vidám kacagásod
Öröm látni vidám arcod

Fák, virágok rügyei
Öröm könnyeket ejtenek
Csupán azért mert vagy nekem
Jön Hozzád a cica
Kér Tőled egy simogatást
Cserébe kapsz tőle dorombolást


Kellemes szép nyári este
Gyertyát gyújtunk nevetve
Sokat vagyunk e fa alatt
Jobban esik itt a vacsora
Gyertya lángját
Bogarak szállják körül
Néha egy-egy a lángba röpül

Belekap a láng ég sisteregve
Hozzá sirató dalt tücsök zenél
Megzördül az avar
Sündisznó siet hamar
Kellemes csend van az udvaron
Nem győz le bennünket az unalom