Írok én a szemetelő, szitáló esőben,
Ücsörgök, a parki ernyő alatt kőszékemben
Egyik kezemmel megfogva, bízok az ernyőben.

Agyamból, szinte betűpermet hullik,
Vágyam, hogy most írjak, biz' el nem múlik!
Írok én szitáló esőben és szitáló gondolatban,
Le is írok mindent, őszintén, de nem álnok fondorlatban.

Ma már rég nem lúdtollal írok,
De golyósok, bizony kifogyók!
Olyankor betétet gyorsan cserélek,
Mert gondolatok útról még letérnek…

Írni, akkor kell, ha eszedbe jut valami,
De akkor gyorsan, papírra le kell karcolni,
Mert különben kiderül, emlékezet bizony rövid,
A legjobb gondolat is elszáll, lelép, marad semmid.
.
Legyen kezed ügyében mindig cetli és ceruzacsonk,
Ezek kicsik, nagy helyet nem foglalók, és már írhatod…

Én lefekvéskor mindig egy kicsit olvasok,
De közben van, hogy öt verset is előrántok,
Mert megszáll az ihlet, ki kell adnom magamból.
Fekve megelevenedik golyóstollamból…

Én csak fogom finoman toll szárát
Ő meg szántja a betű vonalát.
Elálmosodni, majdan csak ezek után lehet,
Mit leírtam, az olvasók örömére…? Mehet!

Az én kezem ügyében kicsi gyertyacsonk is van,
Mert hátha ott ragadok lelkemben, egy kunyhóban!

A sötétben is erőt ad a kis csonk, lángra gyúl,
És bennem így sok romantikus gondolat kigyúl.
Aztán, ha a láng a már piciny testébe belemar,
Akkor vége, az aprócska tűz el is alszik, hamar.
Elhamvadó láng haloványodó fényénél
Még azért, gyorsan írok, majdnem vaksetétnél.

Vecsés, 2015. április 29. – Kustra Ferenc József

(anaforás, bokorrímes)
Néztelek, cigiztél és oszlott a füst a naptól csillogó levegőn,
Nem mertem odamenni, megismerkedni, néztelek belül szenvedőn…
Nem vágytam másra, csak fúd rám a füstöt, ami felfelé emelkedőn…
*
(senrjú)
Bánat, eltűnés.
Bánat, téli semmibe…
Bánat, imádat!
*
(Bokorrímes)
Sorsom jól kibabrált velem, mert nekem tán' végleg úgy rendelte,
Járlak a térdig-hó lepte utcákon, míg meg nem jön az este,
És kutyák ugatása égbe hallatszik, azt szép rőtre festve.
*
(septolet)
Emberek jöttek szembe,
Kérdezgetve,
Ég meg átfestve…

Mit mondjak válaszképpen?
Helyzetem bánatosan-idétlen…
Lelkemben
Elvesszen…

Vecsés, 2023. január 17. – Kustra Ferenc József – íródott: Oszip Mandelstam (1909) azonos c. verse átirataként. Közzétette a műfordító Szöllősi Dávid.

Mondják az okosok,
Mondanivalód, ne cifrázd.
A kevesebb, tán’ több.
*
Ők, kik tán’ nem írnak,
Talán csak úgy, pacsmagolnak.
Mondanivaló kell!
*
Röviden írni tán’
Nem rossz, de érthetően írsz?
Tudsz jól fogalmazni?
*
Ahol történet nagy,
Azt biz’ hosszabban kell írni!
Érthető sorokban.
*
A másik fejével
Gondolkozz, értelmes legyél.
Biz’ kellhet cifra szó!
*
Szólj csak oda, ha kell!
De operálj, értelemmel.
Ne hordj, hetet-havat.
*
Ne légy megalkuvó
De szépen írjál rosszról is…
Sértegetni nem kell.
*
Tudd, ha őszinte szó
Hemzseg a versedben, nem jó!
Ez távolságot tart!
*
Homályosan ne írj,
Azt olvasó, majd nem érti.
Finoman, ne sértsd meg!
*
Használj írásjelet!
Szórendet, kordába tartod!
Ne én értelmezzem…
*
Prózavers meg nincsen!
Petőfi, talán írt ilyet?
Akkor nem ismernénk!
*

Szólj, nagy erővel, vagy
Gyengéden, de illendően!
Légy ember, poéta!

Vecsés, 2015. január 25. – Kustra Ferenc József – íródott HIAQ csokorban. (Ezt a versformát én szerkesztettem meg a haiku mintájára. Szótagszám: 6-8-6)

(Bokorrímes)
Lassan csoszogó léptekkel már közeledett az este,
A déli napsütés hírét már majdnem moha nőtte be,
A sötétség meg minden ellop, mint az ő kormos füstje…

(3 soros-zárttükrös)
Pedig az ősz, ereje tudatában csak folyvást eljátszott a kis napmeleggel,
Aztán kimutatta a foga fehérjét, lecsapott a viharral, „ledőlt heggyel”,
Pedig az ősz, ereje tudatában csak folyvást eljátszott a kis napmeleggel.

Azonban rövid volt az esőt, vihart mutató ősz,
Mert nagyon jött a korán beköszöntött tél és oly’ bősz.
Napokig el sem múltak az egymást bőn követő hóviharok
És mínusz tizenötben keltek hajnalban, ó az erdőlakók.

Ebbe a pár napba éhség, az arcok szinte kiszikkadtak,
A csontvázak az átfázástól, hússal együtt roskadoztak…
Lábuk alatt, minden lépés recsegett, csikorgott,
Ki kicsit figyelt, így járt, hogy hupp… jégen kuporgott.

(Bokorrímes)
Mindenki kérdezi most, ezután itt lelkesülni minek lehetne?
Igaz, de ha ezt a telet átéljük, öröm lesz tavasz jövetele.

Vecsés, 2021. május 31. - Kustra Ferenc József – íródott: az egymást követő évszakokról.

Az élet sokszor kusza,
Olyankor az ember tétova.
Nem tudja merre-hova!
Hol van szíve otthona?
De bárhová az élet sodorja.
Elveszlik a lelke egy darabja.
Kívánsága száll tova.
A csillagoknak s holdnak mondja:
- Vidd el szívem haza!
Ne feledjem soha!
Mi boldogságomnak kulcsa!
Lelkem ereje és nyugalma,
egyszer hazavisz az otthonomba!