A föld oly békés ti veletek,
Óh, gyönyörű szép fenyvesek,
Kik védtek esőtől, melegtől,
Télen az erdő csak tőletek zöldül.
Ti otthont adtok vándoroknak,
Szép énekű madaraknak,
Édes illat szerte széjjel száll,
Szélben szívvel táncoló, szép daliák.
Suttogva álmodó fenyvesek,
Nyugalmat hozó értékek,
A nap is mosolyog rátok már,
Odakint az élet vidáman ránk vár.
Óh, gyönyörű szép fenyvesek,
Kik védtek esőtől, melegtől,
Télen az erdő csak tőletek zöldül.
Ti otthont adtok vándoroknak,
Szép énekű madaraknak,
Édes illat szerte széjjel száll,
Szélben szívvel táncoló, szép daliák.
Suttogva álmodó fenyvesek,
Nyugalmat hozó értékek,
A nap is mosolyog rátok már,
Odakint az élet vidáman ránk vár.
Azok a hűvös téli esték,
amikor mindenki összegyűlt
otthon, s a kályha melegénél
boldog pillantás vett körül.
Tengerit morzsoltunk csupasz kézzel,
a kályha előtt a macska ült,
olyan lustán és nyújtózkodva
dorombolt, aztán elterült.
A kályha teteje szinte izzott.
Olyan piros volt, s oly meleg,
tengeri főtt a kályha szélén,
hallottuk, ahogy sistereg.
A víz, amely gyöngyözve hullt le,
s eltűnt a kályha platniján,
mint az álom, mit akkor hittünk,
de csak emléke van ma már.
Olyan vidámak voltunk akkor!
Messzire hangzott a dalolás.
Ártatlan gyermek arcainkról
öröm sugárzott, s kacagás
visszhangja törte meg a csendet,
s hittük, hogy csodás a világ,
pedig csak anyánk szemefénye
volt mitől szép volt, semmi más.
Szemének minden pillantása
szinte szívünket járta át,
nem is tudtuk, hogy milyen fáradt!
Ma is látom a mosolyát.
Azóta eltelt annyi év már.
vállunkra évek súly gyűlt,
de még most is a legszebb emlék,
mikor a család összegyűlt.
amikor mindenki összegyűlt
otthon, s a kályha melegénél
boldog pillantás vett körül.
Tengerit morzsoltunk csupasz kézzel,
a kályha előtt a macska ült,
olyan lustán és nyújtózkodva
dorombolt, aztán elterült.
A kályha teteje szinte izzott.
Olyan piros volt, s oly meleg,
tengeri főtt a kályha szélén,
hallottuk, ahogy sistereg.
A víz, amely gyöngyözve hullt le,
s eltűnt a kályha platniján,
mint az álom, mit akkor hittünk,
de csak emléke van ma már.
Olyan vidámak voltunk akkor!
Messzire hangzott a dalolás.
Ártatlan gyermek arcainkról
öröm sugárzott, s kacagás
visszhangja törte meg a csendet,
s hittük, hogy csodás a világ,
pedig csak anyánk szemefénye
volt mitől szép volt, semmi más.
Szemének minden pillantása
szinte szívünket járta át,
nem is tudtuk, hogy milyen fáradt!
Ma is látom a mosolyát.
Azóta eltelt annyi év már.
vállunkra évek súly gyűlt,
de még most is a legszebb emlék,
mikor a család összegyűlt.
Az én időmben nem volt sok minden,
zsír meg kenyér volt csak az asztalon,
nem volt mindennap megterítve,
csak vasárnap, s ünnepnapokon.
Nem volt olyan sok drága játék,
csak szabadban töltött nappalok,
s szalmavárakat építettünk,
amíg az este ásított.
Csupasz lábakkal ugrándoztunk
a félig levágott torzsokon,
egészen addig, amíg a tarló
perzselő füstje fölcsapott.
Felcsendült dallam szállt a szélben,
vidám, jókedvű kacajok,
gyöngyöző hangja messze szállott
átsuhanva az ugaron.
Ma is emlékszem minden percre!
Az volt a legszebb korszakom,
ott, az aranyló búzatáblák
között eltöltött hónapok.
Elszállt az idő. Gépek jöttek.
A tarló hangja most oly üres,
nem hallik többé gyermekdallam,
csak üresen kongó néma csend.
Mégis: oly gyakran visszacsendül
a dallam, mi akkor elveszett,
hisz rég volt, amikor gyermekek voltunk,
de olyan jó, mikor feldereng.
zsír meg kenyér volt csak az asztalon,
nem volt mindennap megterítve,
csak vasárnap, s ünnepnapokon.
Nem volt olyan sok drága játék,
csak szabadban töltött nappalok,
s szalmavárakat építettünk,
amíg az este ásított.
Csupasz lábakkal ugrándoztunk
a félig levágott torzsokon,
egészen addig, amíg a tarló
perzselő füstje fölcsapott.
Felcsendült dallam szállt a szélben,
vidám, jókedvű kacajok,
gyöngyöző hangja messze szállott
átsuhanva az ugaron.
Ma is emlékszem minden percre!
Az volt a legszebb korszakom,
ott, az aranyló búzatáblák
között eltöltött hónapok.
Elszállt az idő. Gépek jöttek.
A tarló hangja most oly üres,
nem hallik többé gyermekdallam,
csak üresen kongó néma csend.
Mégis: oly gyakran visszacsendül
a dallam, mi akkor elveszett,
hisz rég volt, amikor gyermekek voltunk,
de olyan jó, mikor feldereng.
Csillag csábos, szelíd éjjel,
Hajnal dereng már a fénnyel.
Nádirigó üde füttyel,
Üzengeti jön a reggel.
Dala vidám zengő ének,
Jókedvűen szép az élet.
Igyál fénnyel öröm mézet,
Amíg tart e földi bérlet.
Hogyha ború van az égen,
Esőt kínál ez az éden.
Felhő könnye enyhít tényen,
Bánatodban ne légy tétlen.
Szomorúság fénnyel szárad.
Jó lelkekre áldás árad.
Lehet még pár kicsi vágyad,
Emberjóság, ha nem bágyad.
Locsold hited, úgy nem szikkad,
Fájó szívben remény pirkad,
Az éj után új nap virrad,
Szeretettől sosem tikkad.
Élet ébred minden reggel,
Ki felébredt...örülni kell,
Hálát adni tiszta szívvel,
Hogy az Úr kelt rigó füttyel.
Dunatőkés, 2024. június 6.
Hajnal dereng már a fénnyel.
Nádirigó üde füttyel,
Üzengeti jön a reggel.
Dala vidám zengő ének,
Jókedvűen szép az élet.
Igyál fénnyel öröm mézet,
Amíg tart e földi bérlet.
Hogyha ború van az égen,
Esőt kínál ez az éden.
Felhő könnye enyhít tényen,
Bánatodban ne légy tétlen.
Szomorúság fénnyel szárad.
Jó lelkekre áldás árad.
Lehet még pár kicsi vágyad,
Emberjóság, ha nem bágyad.
Locsold hited, úgy nem szikkad,
Fájó szívben remény pirkad,
Az éj után új nap virrad,
Szeretettől sosem tikkad.
Élet ébred minden reggel,
Ki felébredt...örülni kell,
Hálát adni tiszta szívvel,
Hogy az Úr kelt rigó füttyel.
Dunatőkés, 2024. június 6.
Ma igazán szép nap volt,
A nap végre szikrázott.
Felhőtlen volt az égbolt,
Tavaszi nap szinte lángolt.
Velem szemben künn a parkban,
Kutyák hancúroztak vidáman.
Nehéz nap volt dolgoztam,
Szolit elláttam csicsásan.
Kiálltam az ajtó elé,
Nap sütött rám, lefelé.
Örültek a kutyák; én is,
Lám! Megjött a tavasz mégis.
Budapest, 1997. március 2. ?Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.
A nap végre szikrázott.
Felhőtlen volt az égbolt,
Tavaszi nap szinte lángolt.
Velem szemben künn a parkban,
Kutyák hancúroztak vidáman.
Nehéz nap volt dolgoztam,
Szolit elláttam csicsásan.
Kiálltam az ajtó elé,
Nap sütött rám, lefelé.
Örültek a kutyák; én is,
Lám! Megjött a tavasz mégis.
Budapest, 1997. március 2. ?Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.