Egyszerű, hétköznapi, viharos gondolatok…

Mint egy szétlőtt makadámút az életutam,
És már régen rájöttem, ez csak előfutam...

Ó!
Csodák
Csodája,
Minden ragyog
A kék ég és Föld.
*

Életfronton sincs lehetőség, hogy állandóan múlassunk...
A nagy és figyelmetlen örömbe, könnyen belehalhatunk!

Mily
Kellem,
Tavasz van.
Szívben ébred
Bűbájos érzés.
*

Villámok erősszakosan ölelik az erdőt,
Tovább fenyegeti a gaz reszketőt, remegőt!

Te,
Drága!
Fényedben
Úszik lelkem,
Jó, hogy velem vagy.
*

Hajjaj,
Nagy itt a baj!
Anyám otthon, csendben vár, biztosan nem örül,
A hülyeségeimbe lassan beleőrül...

Mily
Csodás!
Hevesen
Ver, kalapál
Szívem, keblemben.
*

Kukoricásban
Dagonyáz a vaddisznó!
Csak szárazság van...

Fitt,
Derűs
Életem.
Szívem zenél,
Lelkem zsong veled.
*

Játszótéren, juj, kemény a beton.
Szülő az, ki tanulságot levon!

Most
Szemem
Mosolytól
Csillog, villog.
Ugye itt maradsz?
*

Csendben ültem fönn az eperfán,
A kék-madár meg csak meredt rám.
Hívtam őt, de a szárnyával megcsapott
Lóra kapott és oly' gyorsan ott hagyott...

Jó
Nekem
Így veled,
Ha menned kell,
Csak ne örökre.
*

Voltam én katona is, békében, nem voltam fronton,
Pedig, lehet, hogy nem volna gondom, semmilyen fronton...

Térj
Néha
Be hozzám,
Én várok rád.
Ó, te! Boldogság...
*

Szép lelkem elsőre beköltözött egy romvárba,
Így talán mehetett volna akár mozdonygyárba.
Már tudom, a váram egy szétnyilazott roncstelep,
Szó szerint semmi nincs, így lehet enyém... címszerep.
Nem kell ajtót zárni, a fő-falak is kupacban,
Ezt éljem, ha tudom… remek, végzetes gubancban.

Vecsés, 2018. február 25. – Szabadka, 2018. február 27. – Kustra Ferenc- A verset én írtam, az apeva csokrot, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A csokor címe:”Érte élni érdemes”.

Egyszerűen fogalmazva két realitást ismerek:
Egy belsőt és egy külsőt, vagy ha tetszik,
Egy szubjektív és objektív világot.
Akár milyen határtalannak is tűnik a világ
végtelen távlataival, minden emberi koponyában
potenciálisan van egy világegyetem.
Fejemben nincs helye se “id”-nek se “ego”-nak
melyek vad spekuláció alapján fogantak,
mert minden alkalommal mikor van egy ötletem
egy ősrobbanás vagy egy szupernóva
lángra lobban a koponyámban.

Ezért, Sigmund bácsi, te ravasz vén róka,
Tudatom veled hogy nem vagyok rabja
a szenvedélyemnek, és nincs semmi vágyam
visszakúszni anyám méhébe.
Még kevésbé akarom apámat meggyilkolni
hogy anyámmal hálhassak.
Inkább, magamon túl nyúlok, hol igazi lényem
olyan mint egy mozdulatlan inga,
vagy egy függőón mely világosan kimutatja
a különbséget a vízszintes és a merőleges között
és emígy állok.

Bármi történik, szemem és fülem nyitva van,
és ha nem is vagyok hatvan évnél több,
magamban hordom vezércsillagomat,
de te, kedves Zigi, az ingatagokat és őrülteket
használod mércédé. Valaha is gondoltál arra
azokat tanulmányozni kik próbálják
az emberi szférát túlhaladni, vagy talán
úgy gondoltad hogy szárnyra kapnak,
és ezért elérhetetlenek részedre?

Míg te, vén szélhámos, turkálsz poros és nedves
tárgyak között egy nedves pincében,
én a házam tetején ülök és engedem magamat
elragadtatni az éjszakai csillagok által,
és vízióim vannak Buddhák és ős bölcsekről kiknek
ajkain csüngök amint egymással beszélgetnek.
Amint álmodozom, a Himalája csúcsaira kerekedek
és bennsőséges ismeretet szerzek a tiszta fehér fényről.
Te viszont le akarsz engemet rántani valamiféle
ősiszapba, melyre csak úgy tudok válaszolni hogy: Pfuj!

Fönt, kék ég alatt
Száll boldogság madara?
Vajon, milyen kék?
*
Élet karmája
Csillagokban van rejtve.
Kódolt üzenet?
*
Öregen, élet
Peremén állva várunk.
Idő, nem áll meg.
*
Lesz kit lelőknek
Aztán, hosszan bukdácsol…
Mennyországban van.
*
Van, ki már unja
Ácsorgást, előre lép…
Mennyek, fogadja?
*

Az elveszett lélek gyásza megmarad,
A megmaradt lélek, életbe ragad.
*
Remény hídján, átmennék Veled!
Csak remény van! Szeretem a melled.
*
Reményem hajóhídján várakozás zászlaja lobog.
Nézem, mi lesz? Remény, elkocog...
*
Teremtesz és kitörölsz, Te gazember!
Reményem, immár nem vagy ember!
*
Holdfény, felhők között bujdokol,
Szomorú, sötét pillanat lesz a vég.
*

Az élethajóm
Fölfogja gyenge szellőt!
Mire sem elég…
*

Csillagfényben látni, az ezüst holdfényt,
Halál közel... nem lesz dicsfényt…
*

Vecsés, 2018. augusztus 28. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjúban és tízszavasokban.

Mesék, vár alján zöldell a rét.
Álomba ringatón még visszatér.
Vidáman játszanak,
Rúgják a port,
Labda repül, a szív zakatol.
Ezer virágos rét mind a tiétek,
Gyermeknapon álomvilágban éltek.
Átélem újra veled a gyermek világát,
Játszik a szélben a mesés világ.

Szerelem könnyei

Szerelmünk lélektüzén élek,
Mézillatú lelkünk harcán félek, hogy elégek.
Álmatlan hajnalokon hallgatunk csendet,
Álmaim aranyszínű hintaján folyton kereslek téged.

Hány ölelés és hány vitán őszültünk meg,
Szóváltásunk olykor éjjeli harcra ment.
Remegőn, megtörve elvérzik bennem az érzés,
És feltámad bennem újra a szerelemféltés.

Nem tudok már mást szeretni,
Hazugsággal mért kell nékünk élni.
Néked adtam a szívemet,
Veled élem le az életem.

Sóhajom hangján kétségbeesik a remény,
Földi életem kíntól szenvedőn még mit remél.
Ámor kitépte szívem, s én néked adtam,
Tündöklő életem ifjúságát terád hagytam.

Sötét vándor, csillagok alatt sétálok céltalan,
Lelkünk oltárán zokogok némán egymagam.
Hogyha majd nem kellek végleg tenéked,
Látogasd meg az elárvult sírhelyem.