Csillogva izzanak
Kacsingatva
Pislákoló-vonzón
Hűvös fehér-kék fénnyel
Ábránd melegséggel
Éjfél utáni
Tündöklő csillagok,
S közben álmodban
Oda osonok
Veled vagyok.

Minden éjjel
Ha álmatlanság
Gyötör éppen
Úgy hiszem
Mosolyoddal ragyog,
Ereszkedik fénye
Egy csillagnak
Fáradt szemembe.
Pupillám mögött
Ragyogva surran
Lelkembe
Még borús időben is.

Álmatlan éjjelen
Csillagképekben
Letekint rám
Évezredekkel
Lemaradt idő
Pillanata.

Az adó nagy adu
A választottak kezében.
Dől a lé,
És nem is szerényen.
Szépszerével
Törvényt hoznak,
És bár lassan ,
De az előírások szaporodnak
Megfelelően a programnak.
Mindennemű vagyonodra
Meg van az adó kulcsa.

A lélegzetért még
Nem kell fizetned,
De a levegő minőségét
Már megadóztatják veled
Valamilyen módon,
És még csak nem is sejted
Mennyi irányba gurul
Kereseted
Amíg verejtéked
Munkád közben
Letörölted.

Amikor felsírtál első
Levegővételedtől
Számítottak veled,
Hogy az életed
Előbb-utóbb busásan
Meg kell fizetned.
Adóznod kell
Tetszik vagy sem,
Kibúvót nem fogadnak el.

Terhed a végsőkig
Visszahúz a földbe,
És ha majd kint leszel
Talpalatnyi helyeden
Mindörökre,
Utódod még akkor is fizet
Adót....Sírhelyet.

Fel s ki-talál-ták rendesen
Az adó nagy adu,
És ez bizony nem kamu
A-ki-választ-ott-ak kezében.

A felületen
Mit látsz a jelenben
Csak a betűhalmazom
Ide ragadt pár kavargó
Csavargó
Gondolatom.

Az össze-visszaságban
Egy résnyi pillanat
Csupán a jelen
Eltűnik egy szemvillanás alatt
De egy röpke érzés-fuvallat
Momentuma
Veled marad.

Szavak melyek képet
Hangulatot alkotnak
Most
Neked
Belőlem fakad.
Megfestik kifeszített vásznad
Ott leszek a színek közt
Ahogy te láttad

Érted értelmét
Miként álmodja
A nap a fényt
A fagy a jégvirágot
Az Itt a távolságot
Az idő az örökkévalóságot
A tegnap a mozdulatlanságot
A Most a valóságot

És ...
Még sorolhatnák
Egy pár alkalmatosságot
Betű-halmazságot
...de inkább
Üzenem Neked
A Barátságot.

A lassan eltűnő napfény, mint a fonnyadó vörös rózsa,
Mállik a nappal, mint korhadt fahídban a hasadt tartófa…
Vöröslő alkonyi ég, óh, mondj, ha akarsz, most mondj még mesét,
Támad a sötétség, én már látom éj fekete setétjét.

A lanyhuló napért, kegyelemnek kérése meddő,
A múló napfény helyett a sötétség bizton eljő!
A lemenő Napnak fénye most még… ah, már csak halványan ragyog,
Az est, settenkedve, lopakodva, csendben, de előandalog.

Még halványuló alkonyi bíborban csendesül az este
De már jő az éj, és teríti... lám, matt fekete a leple.
De nem leszek ám én egyedül, csak magammal,
Majd velem leszek, tudattalan önmagammal.

Messzire nézek, távolban a hegygerinc, egyre eltűnőbb,
Már most azt várom, hogy láthassam őt ismét, reggel mielőbb.
Eljő’ a reggel is, Te elköszönsz nappalra, búcsúzol…
Találkoztunk majd veled, de még előtte... napfényt hozol.

Gondolkozok, loholnom kellene még a napfény után,
De rájöttem még a bandukolás is, sok lenne talán…
Mára már nincsen tovább… ilyen a sors,
Reggel lesz virradat, várom... szélvész-gyors.

Vecsés, 2013. március 14. - Kustra Ferenc József

Elkeseredett vagyok Jolán!
Lehetnénk már pár mi, csak talán?
Nem bírom nélküled,
Együtt lennék veled…
Csúszkálhatnánk, szerelem haván.

Elkeseredett vagyok Jolán!
Átléphetnénk élet tűzfalán?
Mért vagy bezárkózott?
Ez élet, párnázott?
Játszunk együtt élet színpadán.

Elkeseredett vagyok Jolán!
Odalehetek érted, talán?
Éljük életünket,
Vikszeljük létünket.
Úgy odavagyok érted Jolán!

Vecsés, 2021. augusztus 11. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, romantikus LIMERIK csokorban.