Csoda szép nap a mai,
Hűvös téli szellő kíséri.
Sétálunk boldogan, hisz a hangulata csuda jó.
Mihez semmi sem fogható.
Veszek egy nagy levegőt, érzem szinte megdermed az arcom.
Nem messze tőlünk gyerekek boldog játéka töri meg a csendet.
S az apák szelíd hangja,
Mivel gyermekeit rendre utasítja.
De várj, mi történik? Az ég miért sötétlik?
Uram mi történik?
Miért sír az ég is?
Futva irány haza,
Az ártatlannak nincs választása.
Nem gyerek nevetés amit hallunk.
A szíréna váltja hangjuk.
Ember, ember ellen!
Istenem ne engedd el kezem.
Miért kell a háború?
Kinek jó ha a nemzet szomorú?
Körbe nézek szívem nagyot dobban.
Nem látni már jatszó gyermeket.
S a büszke apák is eltűntek.
Istenem el ne engedd kezem,
Segíts szeretteim megvédenem!
Elmúlik majd tudom jól,
S nem marad utánna semmi jó.
Létezik az igaz megbocsátás?
Letenni a terhet mi nyomja szíved,
Hogy életed újra felépíthesd?...
Istenem el ne engedd kezem, védd meg az ártatlant.

Óvakodj oly férfitől
Kinek szemöldöke összenől.

Ki piros alsógatyát visel
Azt mindenáron kerüld el.

Ki olvas jobban megfelel,
De ha kutyát szeret, azt vedd el!

Aki túl hamar megelégszik alkotásával az
Súlyos vétket követ el önmagával szemben.
Shakespeare a pokol ebei veszélyeiről beszél,

Milton vakul is látta az Elveszett Paradicsomot.
Ady Illyés szekerén robogott, és Madách
Keserű rokonszenvvel írt az ember tragédiájáról.

Világunk telve van mindennel ami elképzelhető,
Tengerek mélységével és ágaskodó hegycsúcsokkal
Hol majd hogy végtelen a kilátás és ritka a levegő.

Nem elég csak a lélek hangjára hallgatni.
Mélyebbre kell búvárkodni és magasabbra szállni
Ahol maga a fold szellemének moraja regél.

Ha már túlfolyik poharad és tüzel a szíved
Bátran vedd kézbe lantod vagy tollad
És bizalommal örvendezzél vagy búsulj.

Ködtől sikamlós avarban lépkedünk a temetőben,
Virágot, mécsest viszünk örök, nem múló szeretetben.
Milliónyi mécses világítja ódon temető utat,
Megyünk előre szemünk a szerettünk sírja után kutat.

A sorsunk úgy akarta, hogy ne sűrűn járjunk itt,
Pedig tán' jó lenne többször is jönni egy kicsit.
Őseinkkel, úgy spirituálisan tartani kapcsolatot,
Ülve kispadon, merengeni, érezni szív parancsolatot.

Most elsején is kimegyünk és bár tudom, oly' sokan lesznek,
De szeretett halottaink minket úgy várva epekednek.
Viszünk majd mécseseket, az lesz, az örök szeretet lángja
És virágokat, koszorúkat teszünk sírok fejfájára.

A halottak napján, pisszegve zajong a síri csend.
A mécsesek máglyáján, csend... a halottak napi rend.
A szomorúság palástja ráfeszül a környékre,
Itt kell érezni, most legfontosabb az ember hite.

Kispadon majd ücsörgünk, beszélgetve a régmúltba révedünk,
Így majd előjönnek az örökre szép emlékek, ez örömünk.
Idézzük pillanatokat, történéseket, anekdotázunk,
Szólunk közbe őseinkhez, és átéljük saját gyarlóságunk.

Itt szinte hűvös a csend és mélységes a síri nyugalom,
A sírotok a testeteknek az örök börtönnyugalom.

Friss krizantémok, virágok, gyertyák sokaságának
Az emlékezés márványokba vésett fájdalmának,
E tömegnyi hozzátartozó nem tud ellenállni,
Mindenki sír, zokog, emlékezik, nem tud leállni.

Vedd észre, ahogy itt ülsz, a múltad jelez itt Neked...
Éld át szeretettel, vedd észre, ez belső érzésed.

Feltörik a fájdalom lelkünkbe és könnyeket elsírunk...
Majd nekünk is eljön az idő, amikor itt lesz... a sírunk.

Vecsés, 2013. október. 24. – Kustra Ferenc József

Akkor is szeretsz, ha arcom már ráncos,
ha öreg vagyok, és szegény?
Ha szívembe döfött mérges szilánkok
megszúrják ujjaid hegyét?

Akkor is szeretsz, ha szívem már gyönge,
s nincs benne annyi szenvedély?
Csak néha- néha egy lobbanó szikra,
melynek a lángja érted ég?

Akkor is szeretsz, ha meggyötört lelkem
nem sugároz már annyi fényt?
Csak a félhomály meghitt varázsát,
amely esténként bennem ég?

Akkor is szeretsz, ha nem marad semmim,
és mindent elveszíthetek?
Ha olyan magasra csapnak a gondok,
mint a magasló havas hegyek?

Akkor is szeretsz? Vagy messzire tűnsz majd,
s nem is nézel már vissza sem?
Csak az illat, mely megcsapja orrom,
jelzi, hogy itt voltál velem.

Hisz jól tudom: nehéz a súlyom.
Olyan régóta cipelem.
Mégsem kérem, hogy vedd át egy részét,
Csak azt, hogy akkor is szeress!