Ezennel adasson a világ tudtára:
A vakmerőségnek túl magas az ára.
Újra saját magam áldozata lettem.
Újra egy merénylet saját magam ellen.
Éhesen evésre és a cselekvésre,
Feláldozom magam újra a főzésre.
Kezdem az elején: Délelőtti óra,
Mikor kedvem támad harapnivalóra.
Bevásárlóközpont hússal rakott standja,
Ínycsiklandón csábít az összes darabja.
Hozzáértő szemem pásztáz gondterhelten.
Jó lenne ma végre konyhahősnek lennem.
Főzzek egy pörköltet? Frissensültet egyek?
Minden gondolatot frissiben elvetek.
Hisz bármelyik kifog amatőrségemen.
Valami mégis kell. Sajnos nincs kegyelem.
Aztán megoldódni látszik minden gondom:
Véres, májas hurkát látok meg egy polcon.
Nem vagyok kannibál, naná hogy a májast.
A pénztárnál legombolok néhány százast.
Kellően elszántan felvillanyozódva
Futólépés haza, úti cél a konyha.
Majd most megmutatom milyen szakács vagyok.
Tanulhatnak tőlem alkotni a nagyok.
Hurkát a tepsibe, tepsit a sütőbe.
Ezt nem ronthatom el?- Aggódok tűnődve.
Teríteni kezdek, megadom a módját.
Most először talán nyerek- az áldóját.
Hatalmas durranás rázta meg a csendet.
A csillár vészjóslón himbálózni kezdett.
Felrobbant talán a ház összes lakása?
Mutatna vagy nyolcast a földrengés-skála.
Lehajtom a felhevült sütőfedelet,
Meglátom művem, a csatajelenetet,
Keresztet vetek és csendben leroskadok,
Lemondón nyugtázom, milyen ökör vagyok.
Nehezményezte a hőséget a hurka.
Addig fickándozott, hogy szétrobbant burka.
Újra csődöt mondott hírhedt szakértelmem.
Mások ebédelnek, nekem nincs mit ennem.
Azért talán mégis. Kenyérrel kezemben,
Keleties pózban a sütővel szemben,
A szétsült hurkából jókat tunkolgatok.
Lesz ez ugye így sem? Kérem drukkoljatok.
A vakmerőségnek túl magas az ára.
Újra saját magam áldozata lettem.
Újra egy merénylet saját magam ellen.
Éhesen evésre és a cselekvésre,
Feláldozom magam újra a főzésre.
Kezdem az elején: Délelőtti óra,
Mikor kedvem támad harapnivalóra.
Bevásárlóközpont hússal rakott standja,
Ínycsiklandón csábít az összes darabja.
Hozzáértő szemem pásztáz gondterhelten.
Jó lenne ma végre konyhahősnek lennem.
Főzzek egy pörköltet? Frissensültet egyek?
Minden gondolatot frissiben elvetek.
Hisz bármelyik kifog amatőrségemen.
Valami mégis kell. Sajnos nincs kegyelem.
Aztán megoldódni látszik minden gondom:
Véres, májas hurkát látok meg egy polcon.
Nem vagyok kannibál, naná hogy a májast.
A pénztárnál legombolok néhány százast.
Kellően elszántan felvillanyozódva
Futólépés haza, úti cél a konyha.
Majd most megmutatom milyen szakács vagyok.
Tanulhatnak tőlem alkotni a nagyok.
Hurkát a tepsibe, tepsit a sütőbe.
Ezt nem ronthatom el?- Aggódok tűnődve.
Teríteni kezdek, megadom a módját.
Most először talán nyerek- az áldóját.
Hatalmas durranás rázta meg a csendet.
A csillár vészjóslón himbálózni kezdett.
Felrobbant talán a ház összes lakása?
Mutatna vagy nyolcast a földrengés-skála.
Lehajtom a felhevült sütőfedelet,
Meglátom művem, a csatajelenetet,
Keresztet vetek és csendben leroskadok,
Lemondón nyugtázom, milyen ökör vagyok.
Nehezményezte a hőséget a hurka.
Addig fickándozott, hogy szétrobbant burka.
Újra csődöt mondott hírhedt szakértelmem.
Mások ebédelnek, nekem nincs mit ennem.
Azért talán mégis. Kenyérrel kezemben,
Keleties pózban a sütővel szemben,
A szétsült hurkából jókat tunkolgatok.
Lesz ez ugye így sem? Kérem drukkoljatok.
Fenn a magasban szárnyalva
Kőröz a magasból szégyenkezve nézi
Odalent van e még számára fészek?
Csak menhely vagy menybemenetel!
Lent talán már az sincs
Harcba nem a Hazáért menne
Lejjebb már nem is süllyedhetne
Emeld fel a fejedet és nézz
Nézz körül tenni mit lehetne
Ajkunkról a szó,hogy Haza
Már nem lesz ki meri,és kimondhatja
Csonka kis országból mind kilép
Odakint rabszolgának áll,itt nincs lét
Csak volt valamikor a magyar merész
Elfogytunk nincs ki a Hazáért
Tenne és tenni merni kész
Inkább megalkuszunk a szolgasággal
Mint itthon azonosuljunk a gazsággal
Lehet már lassan sírni sem merünk
Elhagyjuk a Hazát, inkább menekülünk
Adnánk utolsó csepp vérünk ha tudnánk
Préda a Haza, érte könnyeket hullatánk
Szegény Magyarország,rég szárnya szegett
Kormányunknak kinek ellene tenni kéne
Tesznek inkább érte, legyen elesett
Fent a Nagy Házban vannak nagy lázban
Mesterkednek azon, az országból semmi
Még csak híre se maradjon a Hazából
Megélnének ők jól még kevesebből
Nem vérezne a Haza, számtalan sebből
Nem a vérük, mert nekik már nincsen
Kilopták mi volt, Hazánknak kincse
Degeszre tömnék zsebüket ha lehetne
Marakodnak azon mi a miénk volt
Maguk között felosztanák ha még lenne
Mit tesznek ők a Magyar honért?
Számunkra oly nemes otthonért
Miért ontották vérüket apáink régen
Szabadságért,hazáért, hogy életünk jobb légyen
Majd lettünk a világon a legnagyobb szégyen
Volt és vagyunk kik vérünket adnánk cseppig
Az ő vérükben már nem magyar rejlik
Unokákat ha ültetnek az ölükbe
Hogy mertnek majd nézni a szemükbe?
Elmondani, hogy merik majd nekik
Jutott az ország , koldusbotra miattuk
Szégyen nélkül, hogy mondja el nékik
Szivárvány miattuk, nem Magyar az égen
Kőröz a magasból szégyenkezve nézi
Odalent van e még számára fészek?
Csak menhely vagy menybemenetel!
Lent talán már az sincs
Harcba nem a Hazáért menne
Lejjebb már nem is süllyedhetne
Emeld fel a fejedet és nézz
Nézz körül tenni mit lehetne
Ajkunkról a szó,hogy Haza
Már nem lesz ki meri,és kimondhatja
Csonka kis országból mind kilép
Odakint rabszolgának áll,itt nincs lét
Csak volt valamikor a magyar merész
Elfogytunk nincs ki a Hazáért
Tenne és tenni merni kész
Inkább megalkuszunk a szolgasággal
Mint itthon azonosuljunk a gazsággal
Lehet már lassan sírni sem merünk
Elhagyjuk a Hazát, inkább menekülünk
Adnánk utolsó csepp vérünk ha tudnánk
Préda a Haza, érte könnyeket hullatánk
Szegény Magyarország,rég szárnya szegett
Kormányunknak kinek ellene tenni kéne
Tesznek inkább érte, legyen elesett
Fent a Nagy Házban vannak nagy lázban
Mesterkednek azon, az országból semmi
Még csak híre se maradjon a Hazából
Megélnének ők jól még kevesebből
Nem vérezne a Haza, számtalan sebből
Nem a vérük, mert nekik már nincsen
Kilopták mi volt, Hazánknak kincse
Degeszre tömnék zsebüket ha lehetne
Marakodnak azon mi a miénk volt
Maguk között felosztanák ha még lenne
Mit tesznek ők a Magyar honért?
Számunkra oly nemes otthonért
Miért ontották vérüket apáink régen
Szabadságért,hazáért, hogy életünk jobb légyen
Majd lettünk a világon a legnagyobb szégyen
Volt és vagyunk kik vérünket adnánk cseppig
Az ő vérükben már nem magyar rejlik
Unokákat ha ültetnek az ölükbe
Hogy mertnek majd nézni a szemükbe?
Elmondani, hogy merik majd nekik
Jutott az ország , koldusbotra miattuk
Szégyen nélkül, hogy mondja el nékik
Szivárvány miattuk, nem Magyar az égen
Valami történt velem
Nem a szívem és a lelkemben
Fájdalom a térdemben
Fájdalomtó l lépni alig tudok
Nincs senki, egyedül vagyok
Legalább így nagyot, ordíthatok
Borogatom vizes hideg ronggyal
Állapotom remélem,így lesz jobban
Dolgozom, szolgálatban vagyok
Mennem kell ha nem is akarok
Óvatosan emelem a lában
Így sem tudom elérni,hogy ne fájjon
Lehet, hogy jót tenne most
Egy jó forró borogatás
Lágy finom kéz simogatás
Csak álom, mit legyőz
A térdembe nyilalló fájdalom
Nem hagyom uralkodni magamon
Elvette kedvem a sajgó jövevény
Várom,hogy belőlem szökne rég
Egyszer elmúlik, nincs itt a vég
És majd feledésbe merül az egész
Nem a szívem és a lelkemben
Fájdalom a térdemben
Fájdalomtó l lépni alig tudok
Nincs senki, egyedül vagyok
Legalább így nagyot, ordíthatok
Borogatom vizes hideg ronggyal
Állapotom remélem,így lesz jobban
Dolgozom, szolgálatban vagyok
Mennem kell ha nem is akarok
Óvatosan emelem a lában
Így sem tudom elérni,hogy ne fájjon
Lehet, hogy jót tenne most
Egy jó forró borogatás
Lágy finom kéz simogatás
Csak álom, mit legyőz
A térdembe nyilalló fájdalom
Nem hagyom uralkodni magamon
Elvette kedvem a sajgó jövevény
Várom,hogy belőlem szökne rég
Egyszer elmúlik, nincs itt a vég
És majd feledésbe merül az egész
A természet ismert,tisztelt, hódolt Nekünk
Helyette lett, csoda faház,virág,kertünk
Szerelmünknek szigete,
Olyan volt,mint ha haza mennénk.
Tavasszal a bejáratnál virágok nyíltak,
Illatukkal köszöntöttek,mosolyogva hívtak.
Kidugta szép kis fejét pénzike a fűből
Rózsa illata,fáknak gyönyörű lombja
Bokorból ránk néz sündisznó két kicsi ?gombja?
Hogy, hogy itt vagytok - szinte mondja -
Gyönyörű a tavasz,szerelmünk a régi
Érzelmünk egymáshoz töretlen és égi.
Eltávolodunk a faháztól néha egy kicsit,
Hogy kirándulásokkal tegyük szebbé a napot.
Ha együtt vagyunk szeretjük,öleljük egymást,
Ott a faházban csodás , és minden más
Még el sem jöttünk,visszamennénk újra,
Kéz a kézben, sétálunk a tónál,
Kicsi, kis hídon átmegyünk
Mi átvezet, csöppke kis folyónál
Feledhetetlenek a percek, napok
Mit Tőled kapok,és viszont adok
Hány év, mennyi idő telt el?Mint a sziámi ikrek,
Talán össze vagyunk nőve?Megfejteni?
Ez az érzelem,nem tudom mi lehet
Valami táplálja szívemet, annak gyökerét
Amikor ölellek,selymes bőrödre nyakadon,
Tapadok, lehelve csókomat, adom
Tudom,Tőled ,mind visszakapom
Helyette lett, csoda faház,virág,kertünk
Szerelmünknek szigete,
Olyan volt,mint ha haza mennénk.
Tavasszal a bejáratnál virágok nyíltak,
Illatukkal köszöntöttek,mosolyogva hívtak.
Kidugta szép kis fejét pénzike a fűből
Rózsa illata,fáknak gyönyörű lombja
Bokorból ránk néz sündisznó két kicsi ?gombja?
Hogy, hogy itt vagytok - szinte mondja -
Gyönyörű a tavasz,szerelmünk a régi
Érzelmünk egymáshoz töretlen és égi.
Eltávolodunk a faháztól néha egy kicsit,
Hogy kirándulásokkal tegyük szebbé a napot.
Ha együtt vagyunk szeretjük,öleljük egymást,
Ott a faházban csodás , és minden más
Még el sem jöttünk,visszamennénk újra,
Kéz a kézben, sétálunk a tónál,
Kicsi, kis hídon átmegyünk
Mi átvezet, csöppke kis folyónál
Feledhetetlenek a percek, napok
Mit Tőled kapok,és viszont adok
Hány év, mennyi idő telt el?Mint a sziámi ikrek,
Talán össze vagyunk nőve?Megfejteni?
Ez az érzelem,nem tudom mi lehet
Valami táplálja szívemet, annak gyökerét
Amikor ölellek,selymes bőrödre nyakadon,
Tapadok, lehelve csókomat, adom
Tudom,Tőled ,mind visszakapom
Hallani sem akartál rólam!
Vagy csak úgy tettél
Hogy bolondítsd szívemet
Kíváncsi legyek Rád!
Mint gyermek ültem le Eléd
Majd mosolyod
Bátorságot öntött belém
Emlékszel?Első sétánk
A Duna parton
Augusztus , nyár
Játszadozott Velünk
Akkor még nem tudtam
Mennyit jelent majd nekem
Szerelmet ígérve
Az a Duna parti séta
Éreztem tudtam
De nem mondtam el Neked
Akkor ott kezdődött
A nagy szerelem Veled
Emlékszel?Akkor ott!
A Duna parton
Emlékszel? Akkor ott!
Azon a Duna parti sétán
Akkor még nem mondtam el Neked
De most is érzem
Hogy valami ott történt velem
Törékeny derekad átölelve
Megremegett testem
Beléd ott szerettem
Emlékszel?Akkor ott!
A Duna parton
Összeforrt ajkunk forrón
Forró nyári estén
Az idő megállt
Valami átjárta szívemet
Az az ölelés , a csók
Éreztem ,tudtam
Te vagy ki kell nekem
Emlékszel?Akkor ott!
A Duna parton
Csak bámultam
Néztem a csillagokat
Forróságtól vibrálva tündököltek
Ragyogó csillagok
Melyek a Te két gyönyörű szemed
Szerelmet jósoltak nekem
Emlékszel! Akkor ott !
A Duna parton
Hányszor vissza visszatértünk
Újra és újra, szerelmet merítettünk
Ott azon a Duna parton
Mely annyit jelentett nekem
És mindent jelentett nekünk
Vagy csak úgy tettél
Hogy bolondítsd szívemet
Kíváncsi legyek Rád!
Mint gyermek ültem le Eléd
Majd mosolyod
Bátorságot öntött belém
Emlékszel?Első sétánk
A Duna parton
Augusztus , nyár
Játszadozott Velünk
Akkor még nem tudtam
Mennyit jelent majd nekem
Szerelmet ígérve
Az a Duna parti séta
Éreztem tudtam
De nem mondtam el Neked
Akkor ott kezdődött
A nagy szerelem Veled
Emlékszel?Akkor ott!
A Duna parton
Emlékszel? Akkor ott!
Azon a Duna parti sétán
Akkor még nem mondtam el Neked
De most is érzem
Hogy valami ott történt velem
Törékeny derekad átölelve
Megremegett testem
Beléd ott szerettem
Emlékszel?Akkor ott!
A Duna parton
Összeforrt ajkunk forrón
Forró nyári estén
Az idő megállt
Valami átjárta szívemet
Az az ölelés , a csók
Éreztem ,tudtam
Te vagy ki kell nekem
Emlékszel?Akkor ott!
A Duna parton
Csak bámultam
Néztem a csillagokat
Forróságtól vibrálva tündököltek
Ragyogó csillagok
Melyek a Te két gyönyörű szemed
Szerelmet jósoltak nekem
Emlékszel! Akkor ott !
A Duna parton
Hányszor vissza visszatértünk
Újra és újra, szerelmet merítettünk
Ott azon a Duna parton
Mely annyit jelentett nekem
És mindent jelentett nekünk

Értékelés 

