Hallgatag a messzi táj
Az eltüntettet hangját
Keresi ezredek óta
Oly gyönyörű port szórt rája

De a szépség az nem szó
Hallgatag már ehhez szól
Hogy mily gyönyörű e táj
Messzi földről ugyebár

De mi ez a hang
Valami fel cseng
Hát persze szólott a természet
Hagyd meg e táj élő szépségét

Ne félj én nem bántalak
Most csak épp bámullak
Megvédlek akár életem árán
Hogy ne kelljen félned soha se már...

Szótlanok világa mutasd magad
Ne tűnjön hangod az ismeretlened
Látom nem tárhatod fel titkaid
Mert elveszne vele szótlan álmod
Egy szótlan többet szól
Mint ezer ember mond
Hangjuk mely régen eltűnt
Most újra zenget erdőt
Mert ha egy szótlan megszólal
Azzal százszor többet mondhat
Ismeretlen mély hangjuk van
Ledönthet mindent ami van
S ha a szó elhallgat
Tudom szótlan szólott
Elcsöndesedik minden
Szótlanul elveszetlen
De egy szó az mint több szó
Hallgatatlan a sok szó
De a szótlan ezt a kísértést
Eldobja nincs már félreértés
De minek küzd egykori hangjáért
Hisz szó ami szó ő egy szót sem ért
Csak saját hangját ismeri
De azon is halványan rí
Koszba porba taposta hangját
Nem akart vele szólni többet
S a hang mely kísért bennük
Most kiáltják el maguk
Ordít mély zengő hangjuk át
Erdők hegyek vastag falán
Mindent eltiporva
Bele taposva porba
S most megváltozott e szó
A szótlan most nagyot szól
Mert ő most nem fog szótlan lenni
Hogy végre kitört a szó benne...

A hiányod szívbe markoló
A hideg kegyetlen és gonosz
Össze beszélt a hiánnyal
És így rám támadt.

Nem vagyok gyenge gyerek
De senki vagyok nélküled
Csak egy kegyetlen harcos
Aki megöl minden barmot

Amíg nem voltál velem
Kemény volt az életem
A kezem nem fogta senki
Harcos voltam és ennyi

Aki mérgesen rám nézett
Azt hamar elhagyta az élet
DE te megfogtad kezem
Ezt nem felejtem el sosem

Habár sok rosszat tettem
Te kiálltál mellettem
Fogtad a kezem erősen
Habár néha sírtam félősen

Nem köszöntem meg neked
Hogy szívemből szerethetlek
Hogy a kezed foghatom mindig
És így sírhatok kicsit

Nem beszélve a szeretetről
És arról a forró szerelemről
Amit te adtál nekem
És mondtad: szeretlek!
Ilyenkor esténként fáj a Szívem
És körbevesz a hideg
Nem melegítesz engem
Mert nem vagy itt velem

Hiányzol nagyon szerelem
Csak a levegőt fogja a kezem
Mindig rád gondolok
Én szerelmes vagyok

De nem egy árnyékba
Mert sírok én néha
De valós dolgok miatt
Tehát a szerelem igaz

Most a hívásod várhatom
Messze vagy nagyon
DE a telefonomat nézem
Hátha megcsörren éppen

A kezem is remeg
Amivel támaszom a fejem
A gondolataim sötétek
De még mindig élek.

Már telefonon sem beszélünk
Nem tudom mi lesz velünk
Beteg is vagy nagyon Szívem
De így is szeretlek hidd el

Mást sajnos nem tudok tenni
Csak egyetlen dolgot, szeretni
Szeretlek nagyon Szívem
Az élet csak így valamilyen

Ha az ember nem tud szeretni
Akkor már nem is érdemes enni
Jobb ha inkább éhen halsz
Vagy csak simán meghalsz

A szeretet a lényeg
A tűz mi folyton éget
Ha ez véletlenül kialszik
Vele halunk mi is

Egyedül állok, felhők néznek,
eső hullik, csurgó könnyek.
Bőrömön a szél fut, kitárva karom
kiáltok az égre: NEM VÁLLALOM!

Ordítottam, mi belőlem kifért,
megtörtem, kár a hitért.
Belül őrölt, mindent kimar
az évek alatt a vihar.

Várom sorsom mi lészen...
csak erre állok készen.
Kevés reményem maradt,
mit a szellő elfújt alant.