Pirkad a hajnal, álmos a reggel,
ülünk a parton, bóbiskoló fejjel.
Csendes a tenger, a hullámok még alszanak,
a fénye fel-felcsillan a felkelő napnak.

Sima a víztükör, erőtlen a szél,
elbújt valahol, tán valamitől fél?
Ameddig a szem ellát, csak víz szökik a szemünkbe,
Istenem ezt hogy csináltad, hogy jutott ez eszedbe?

Hét nap alatt teremtettél egy csodálatos világot,
mindent, szemmel láthatót, s amit a szem még nem látott.
Adtál csodás természetet, Tengert, Földet, Gyönyört,
mely, ha csendes simogat, de háborogva gyötör.

A horizonton előbújik álmosan a napsugár,
simogatja már az arcunk, egyre magasabban jár.
A tenger is felébred éjszakai álmából,
hunyorog az aranyló Nap tündöklő sugarától.

Langyos szellő kóstolgatja a Tenger sós vizét,
lassan-lassan érezzük a felkelő Nap melegét.
A Tenger már füröszti a mosolygó Nap sugarát,
s az arcunkat melegíti a tengerszagú napsugár.

Régi ösvényedet járod,
múlt hagyott rajta nyomot,
régi szerepedet játszod,
múlt nehezét vonszolod.

Tűje kopott, régi lemez,
tisztán már nem hallható,
fület siketít, hangja sebez,
serceg, szívet szaggató.

Régi világ, pókhálófont
évek és évtizedek,
hamis mázzal kent és bevont
boldogtalan életek.

Útelágazáshoz értél,
válaszd, melyik járható,
Istenedtől, amit kértél,
most valóra váltható.

Két kis copfod repült, felkaptalak, s kiáltottam tréfás hangosan: Tudod-e ki szeret a világon legjobban? Válaszoltam is magamnak és a világnak nagy boldogan: Én, hát én szeretlek a világon legjobban!

Kell nekem szerelmünk,
Mely nélkül élni nem tudok,

Éjszaka nézem a csillagokat
Nélküled, aludni sem akarok,

Keresem azt, amit együtt választottunk,
Oly rég, hogy már nem tudom melyik volt,

Elvitte az idő és már Te sem vagy sehol
Annyira hiányzol, hogy ez fáj nekem, nagyon,

Kell nekem szerelmünk,
Mert Nélküled élni nem tudok,

Szeress Te is engem, megbánni nem fogod,
Forró csókjaimat, százszor visszaadod.

Nevelőszülőknél élem,
Én már az életem,
De én úgy érzem.
Hogy úgy szeretnek engemet,
Ahogy saját gyermeküket,
Sok mindent nekik köszönhetek,
De azt is remélem, még sok évet velük élhetek!

Én már úgy szeretem nevelő szüleimet,
Ahogy más gyermek valódi szüleit,
Hiszen ők neveltek fel engemet,
S a két testvéremet is,
Szeretetben és békességben tölthetjük el éveinket!