Egy üstfoltozó/edényfoltozó élete

Jár a vándor,
Messze tájon,
Edényfoltozó doboza
Csörög a hátán, csörgedez, amerre jár.

Üres mezőkön át
Falvakba jár.
Parasztházak udvarán
Puli ugat szaporán.

Vándorélet
Mesés, csodás.
Most árnyékban ül,
Békén jövőbe lát.

Várja őt a családja,
Puhára vetett, kopott ágya.
Némi krajcárral hazatért,
A petróleum lámpa még most is ég.

A múlt emlékeinek megőrzése.

Gyémánt, elhangzott szó,
Ígér szépet, tudja, mi a jó.
Lassú, könyörtelen ez a világ!
Sötét, kimondott szóhibák.

Lángoló, kemény szavak,
Emelhet közénk magas falat.
Kirekesztett szenvedés ez a világ,
Értelmetlen hozhat újabb vitát.

Furcsa ízű ez az élet,
Így telnek el napok, ezer évek.
Megfáradtan ülhetünk a székre,
Megpihenni volna már jó végre.

Sír a kedvesem

Szomorú szerelem, sír a kedvesem,
Gyors körforgása a múló életünknek.
Az évek itt gyorsan repülnek,
Nyomunkban új generációk születnek.
Szomorú szerelem, sír a kedvesem.

Szeretetérintésed a csókok tüzén,
Elkényeztetett bókok tengerén
Vizet kaszál már a veríték, a láz!
Vén csontjaimban kiráz a frász!
Szomorú szerelem, sír a kedvesem.

Látlak, itt vagy még mellettem, szeretlek!
Maradnék, ellöksz, én ölellek.
Reménytelen a jövőm, a holnapom,
Szemeid tüzéből a szavakat kilopom.
Szomorú szerelem, sír a kedvesem.

Léptem nyomán könnyű klónomban
Feketébb a világ!
Eléget a vágy tüzem hamuján.
Lettem kolonc, nyomorékod, rút világ!
Szomorú szerelem, sír a kedvesem.

Lassan kiszökken belőlünk
A röpke életünk.
Ősi legendaként elporladunk.
Életem gonosz zugában lappang vénülten az életem.
Szomorú szerelem, sirat a kedvesem.

Messziről jöttél, Tifani,
Várt már papi, mami.
Száll messzire kacajzsivaj,
Pillangókergető gyerekricsaj.

Nyári vakáción jöttél
Fecskecsicsergéssel.
Adrikát is hoztad
Nyárnak örömével.

Ha majd elmégy,
Csend borul Tarnazsadányra.
Nagy fájdalom ül majd erre a tájra.
Széllel szembeszállunk.

Tifani, Adrika, Amira, Pati és Balázska
Vén napjaimnak örömhurrikánja.
Hófehér reggelek, suhannak az évek,
Ki tudja, látlak-e még, gyorsan telnek az évek.

Tifani unokámnak

Északkelet felé gomoly felhő száll
Ezer dallamokon át.
Gyenge kacagást hord a szél
Kies, sárguló völgyeken át.

Mégis hóra száll az alkony,
Hűs szellő lengeti a fát.
A haldokló nap sugarát
Farkasok üvöltése töri át.

Halálos ezüstkoronáját
Ledobta a nyár.
Szívem boldogsága elhervad lassan már,
Kihűl a táj, Fáradt vállamra hópihe száll.

Vaksötét éjben
Sátán lovamon vágtatok erdőn, völgyön át!
Reménytelen szenvedéllyel
Vágyódik utánad múló ifjúság.

2019. szeptember 8.