Hétköznapi pszichológia…

Egy éles vitában, ’azt, hogy hülye…’ nem kell a másik szemébe mondanom,
Legföljebb akkor, ha ráhúztam a szavakra… ami egy hibátlan kondom.
Viszont a heveny sértettséget kiengedni a palackból, igen célszerűtlen,
Mert a hevenység növése fokozza ellenségeskedést… elkerülhetetlen.

Ha a másik egy kemény vita során csak azt bizonyítja, hogy ő a valaki,
Akkor nem célszerű diplomatáskodni, finoman, de kezdeni kell támadni.
Persze tán' nem megfelelő a kevésbé önsérülést okozó eljárásnak,
Bár nem jól tűrhető, hogy mi legyünk a vesztesei… egy nagy mentális rontásnak.

Figyelemmel kell arra lenni, hogy ezt csak valakivel egy esetben folytatjuk,
Vagy a párunk és igy már hányadik? Ha már a sokadik… erőt ne alkalmazzuk…
A sokadik hitvitát átélve, nyilvánvaló, hogy a másik áldozata vagyunk,
Mert mindig úgy végződik, hogy nem mienk az utolsó -és lehet, hogy nyerő- szavunk!

Tudd, hogy vannak orvosi elmebetegek és vannak, nagyon sokan hétköznapiak!
Ki vitatkozik, beleköt másikba, uralkodna… gondolat labirintusának.
Az ember agyát bőszen befolyásolja környezete és nagyban az akarata,
Meg téveszméi, butasága és tárgyi tudása végtelen méretű hiánya.

Az sem elhanyagolandó, hogy alig vannak párok, akik ’megtalálták a párt!
Az emberek lakva ismerik meg egymást, de ez sem biztos! Ha ő nem a régvárt…
Az emberek tíz évente változnak, személyisége kissé vagy nagyon… változott,
Ezt maguk nem ismerik föl, de eztán úgy fognak viselkedni, mint rosszra változott.

Vecsés, 2023. szeptember 9. – Kustra Ferenc József- írtam: mindenkinek tudatébresztőként… a tárgyi tudás birtoklása felé haladás útjára vezetésként.

(3 soros-zárttükrös)
A múltam, maga az életem és folyton belemerülésre hívogat,
Én máris ugrok és megyek, közben előveszem az árny-emlék arcodat…
A múltam, maga az életem és folyton belemerülésre hívogat.

Voltál, mint boldog szellő az életrengető életviharom előtt,
Fényedben sütkéreztem és rád gondolva vágytalak mindenekelőtt…
Voltál, mint boldog szellő az életrengető életviharom előtt.

(Septolet csokor)
Arcoddal feküdtem,
Keltem,
Ettől ébredtem…

Az egyetlen ölelésünk
Akkor még békességünk…
Elromlott életünk,
Szerelmünk…

(anaforás, 10 szavas duó, mondat önrímes)
Látom, Te már nem kerülsz közelebb hozzám,
Elfelejtettél, Te hozzám…

Látom, Te már soha nem fogsz tartozni hozzám,
Elfelejtettél hozzám…

(Bokorrímes)
Sors ellen úgy sem lehet erőlködni…
Neked mondjam, hogy sors könyve csak közli…
Érzelem nem számít, mit lehet tenni?

(dupla anaforás Senrjon csokor)
Sorsban, egyéni érdek
Bizony, nem is befolyásoló!
Éli, mi rárótt!
*
Sorsban szerelem,
Írva, vagy íratlanul nincs is.
Éli, ha van ily'.
*
Sorsban kapcsolat
Nem játszik, sors vak-érdektelen.
Éli kiróttat.
*

(bokorrímes)
De tudd Babám, hogy én - hiányban - azért sem feledlek,
Még az emlékemben is szívvel-lélekkel szeretlek.
Hiányod folyvást fönnáll, így aztán el nem feledlek,
Hiányomban állandóan eszembe vagy, kereslek...

Vecsés, 2021. október 1. – Kustra Ferenc József –íródott: romantikus, alloiostrofikus versformában.

Ahol tengettem az életem…

(3 soros-zárttükrös)
Nekem soha nem volt benne víz
Nem érezhettem, hogy mily’ víz íz!
Nekem soha nem volt benne víz.

(leoninus)
Parti nagyobb sziklákról, kisebb-apróbbak leestek, ami nem volt máshol.
Ezeket kellett nekem kerülgetnem, óvakodni, hogy lában ne sértsem.
Igy aztán soha nem tapasztaltam, egy sodrást sem, volt nagyon bíz’ elegem…
Az én köveimet sem hullám, se vízsik nem mosta, mentem a kanyarba…

Életemet sem algák, sem halak nem gátolták, bírók igy ezt nem számolták.
Víznek a sodrása nem lökött le lábamról, néha feküdtem álmosságtól…
Sok helyen a part magas volt és oly’ meredek, életrészek lehetetlenek.
Kis sziklák, soha nem miért koptak, létembe kőkeményen fogva tartottak.

Kerestem és szépséges tavirózsákat, de ó! Ha találtam volna morzsákat…
Bizony még nekem kellett félni, ha ár utolérne, ülök-e még karosszékbe?
A kietlenség, szárazság, a halmentesség, kisért az élet, mint közellenség…

Vecsés, 2024 július 9. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus vers-formában.

Én és a holdvilág, kézen fogva ballagunk az éjben,
Nézek csak körbe, de nem látok semmit, a cél gömbjében…
Nem is tudom, hogy megyünk… mi van élet kézikönyvében?

Látni fákat, házakat, bokrokat, hegyeket,
Így éjjel nem kell elhajtani a legyeket…
Nincs hátizsákom, így a bút, én ölben cipelem,
Ő a legnagyobb teher, én őt fájón viselem.

Mik vagyunk mink, tán' vándorló muzsikus legények?
Lehet, hogy az lennénk, ha bánatok nem lennének…
A lélekhárfa folyton zengeti a húrokat,
Árokparton, most nem is látom a virágokat…
*
Hold, mint kísérő,
Folyton jön, mindenfelé.
Utat világít.
*
Holdfényben látok,
De nyugalom nem kísér!
Boldogtalanság…?
*
Holdfényes vaksötét ölel körül,
Magamhoz is veszem én emlékül…
Sötétet kell szeretnem… örökül…

Vecsés, 2016. április 2. –Kustra Ferenc József- íródott: versben és senrjúban…

Ott, ahol a fény megtörik,
a szivárvány és a csillagok
kedvüket szegik, ott hagytad
el szívemet.
Azóta árnyak suttogtak
különös formájú szavakat:
Hogy a szemedből loptam ki hangokat,
hogy lángra gyújtsa szívedet...
Valóban szemedben
láttam meg mindent,
mi ajkam beszédre késztette,
hogy neked szerelmet valljak,
hogy szívedet felkészítsem a
szerelemre.
És tényleg erre nem számítottam:
hogy mindez zsákutca lenne...
Mentünk ketten, még emlékszem erre...
A "végtelen", múló szerelemre.