A vén Tisza vallott nekem
Egy csendes holdas éjjen,
Hangot hozott a lágy szellő
S én ott álltam kevélyen
Egy csendes holdas éjjen.

Horkant a város messziről
Mordult a sok vak ablak
S a Tisza lágyan suttogott
Dala kélt minden habnak,
S mordult a sok vakablak

" Két karom lágyan átölel
Aludj, aludj el keblemen,
Sehol nem lesz ilyen álmod
Én eltakarlak csendesen,
Aludj, aludj el keblemen."

De aztán hajnal pirkadt fel,
És megkondult egy vén harang,
S én ott álltam Isten előtt.
Lekopva rólam pénz és rang,
És kongott a lélekharang.

Fekete éjszaka. Mélységes, babonás.
Fáfdalmas szikrákkal telisded tele van
Most ébren hányódom felleges ágyamban
S nem tudok aludni többé soha soha:
A Kárpátok alja mért olyan mostoha?

Minő panaszoknak árja zúdul felém?
Micsoda könnyezés, sírás, rívás onnan:
"A nagy háborúban szememre vakultam!"
"Elesett a férjem, épp várandós voltam!"
Nem tudok aludni többé soha soha
A Kárpátok orma mért olyan mostoha?

Ha megyek, bolyongok az Andrássy-úton,
Jobbra ballra tőlem emberroncsok állnak,
Mint tilalomfái a nagy utca-árnak.

Kenyeret! Kenyeret ordítják sírósan,
Mellettük tábla áll, nézem szomorúan,
"Galícia földjén szememre vakultam!"
Nem tudok aludni többé soha soha
A Kárpátok alja mért olyan mostoha?

De az emberár csak hömpölyög az úton,
És ott áll a harcos megrokkanva, rúton,
Segítsetek nekik, gyertek segítsetek
Voltak hajdanában még ők is emberek!

Talán megszánják, de megy a tömeg tovább,
Minek is hallgassa a béna panaszát,
És ő tovább áll ott, kopottan fakultan,
Egy élő mementó: háborúban voltam . . .

S nem tudok aludni többé soha soha:
Az én magyar földem mért olyan mostoha?

Miért rohansz Te görcsös Élet
Vágtatva, mint a téli szél?
Miért szívod a vért eremből
Fröccsenő, dús mély patakban?
Miért ölöd a fényt szememben
Ólmos bágyadt sötétséggé?
Miért hasítod fel a mellem
Téped ki vérző vert szívem?
Miért horpasztod be a mellem
S vakítod fáradt bús szemem?
Hóhér miért? miért? öldökölsz
S ha vérbefagyva heverek, miért röhögsz?
Miért szakad minden kín én rám
Miért habos kíntól, vértől a szám?
Miért, miért? hóhér? miért?

Mosolyogj az én vakságomon
Hogy a fehért is feketének látom,

Mosolyogj halálos vágyamon
Hogy az életből a halálba vágyom.

Mosolyogj, hogy oly sokat sírok
Hogy én a könnyeimmel írok.

Mosolyogj, hogy fáradt a testem
Hogy az útszélén összeestem.

Mosolyogj tikkadt, bús dalomon,
Hogy én csak a halált dalolom.

Kacagj Bajazzo
Én sírok zokogok helyetted
Csak ne borítsa könny a szemedet.

Kacagj Bajazzo
Sírnod neked nem - óh - nem szabad
Nekem pedig csak a szívem szakad.

Kacagj Bajazzo
Táncolj röpke lenge táncot
Csak ne borítsák arcod ráncok.

Kacagj Bajazzo
Fuldokolva a mámorba
Ne nézz a messze távolba.

Kacagj Bajazzo
S legyen vak mind a két szemed,
Mert kacagni csak vakon lehet.