A karácsony, vörös-esti alkonyán
Csillámos hó van kint, a ház udvarán,
Amiben benne ül egy hóember, vártán
És ócska kutya lábos van a kobakján.

Kinn igen-nagyon fúj a szél,
Fáról hull maradék levél.
Mi emberek, tán? már születéskor meghalunk?
Vagy majd, öregen megtudjuk, hogy mi kik voltunk?
Azt nem tudhatjuk, hogy egyszer, mi vár ránk odaát,
De még messze van, élvezzük karácsony csodáját.

Nem messze a kutyaháztól, kertben van a lakhelye,
Kutya nem engedi be a házába, a melegbe?
Hóember kezében, van egy méretes fenyőág,
Ki meglátja, az arcán kiül a mosolyosság.

Surrogást hallani, a vakító hóra, tán? angyalok szálltak?
Elszabadult hörcsögök, hidegben kemény dióágyon hálnak?
Az utcán alig látszik gyalogos? az is siet,
Haza akar érni, ajándékosztásra... miket?

A háztetőn vastag hó van, a kéményt szeretettel öleli,
Neki is karácsony van, szeretetet úgy látszik, nem mímeli.
Az utcán sietőknél is boldog arcokat látok,
Ma este én is csak sok, mesés szeretetet várok?

Ma ne legyen kisírt szem, miből omlanak a könnyek,
Emberek! Szeressük egymást... legyenek örömkönnyek.
Kinéztem az ablakon az utcára, nem láttam síró embert,
De volt, ki még csak most vitte a fát, kezében, mint szúró fegyvert.

Fagyos hideg van, végtére is karácsonyi az idő,
A szívekben, legyen... igaz ünnep van, ez most a kellő.

Vecsés, 2016. június 10. ? Kustra Ferenc

Mint szálló hópihe
Járom utam, a szél sodor.
Jő, majd a kegyetlen halál.
Ülök asztalnál magamban,
Kuksolok én világomban.
*

Karácsonyeste én
Nem érzem a szeretetet.
Szél, vakon elsodor.
Sírnék én, ha felhő volnék,
És jégszobor, ha megfagynék.
*

Vendégeket várok,
Szívből, hátha melengetnek.
Jég, csak lassan olvad.
Előttem van a toll, papír,
De mit írhat, aki fakír.
*

Magány karácsonya,
Már a tinta is kifogyott.
Ölelésre vágyok.
Szeretteimmel együtt majd,
Jó lesz, kint meg fázzon a fajd.
*

Jeges szél süvít kint.
Csak eljönnek a vendégek?!
Szeretet ünnepe!
Csapok én nagy vendégséget,
Átéljük kereszténységet.
*

Csillagszóró recseg,
Szikrákat szór szerte-széjjel.
Jó, meleg szobában.
Megajándékozzuk egymást.
Olvasom verseim, nem mást.
*

Észak lehelete
Hűti szeretet ünnepét.
Téli időjárás.
Megjönnek ők mind, havasan,
Szeretünk, lélek-magasan.
*

Szeretet a jeget
Is megolvassza, melegít.
Szent Karácsony este.
Együtt vagyunk és örülünk,
A szeretettől dülöngünk.
*

Rögtönzők is legott
Pár strófát a szeretetről.
Toll nincs. Ceruzacsonk.
Angyalok a házam felett,
Szórják ránk a szeretetet.
*

Szeretet, szent érzés,
Fenyő, ezt is sugározza.
Velünk van, gyertyafény.
Sütőben van a kész kalács,
Égnek gyertyák, minek pilács?
*

Fagy, be akart jönni,
A fa szépen feldíszített.
Emlékezetes lesz.
Mind örülünk a másiknak.
Ők meg nekem, poétának.

Vecsés, 2015. december 24. ? Kustra Ferenc ? TANQ -ban írva

Szürkület, eget
Nagyon ural hajnalban.
Kis ködszitálás.
*
Vak-sűrű a köd?
Csöndbe fojtott szenvedély.
Hajnal, nem derűs.
*
Vonuló felhők,
Tán? tőlük függ a holnap.
Köd-sötét hajnal.
*
A napsütés már
Késik, köd takarja el.
Fekete hajnal.
*
Hajnalban már a
Félhomály, ritkás-ködös.
Nyirkos levegő.
*
Kora hajnalban
Halványsárga napkelte.
Kis köd láttatik.

Vecsés, 2016. december 20. ? Kustra Ferenc ? íródott, eredeti Baso féle haikuban.

Úgy látom, ősz van?

A szokásos, áttetsző reggeli ködben, ősz van!
Komor és zord látvány,,, látótávolság, alig van.
A ködpászmák között, fejünk fölött egy repülő,
Ami rögtön láthatatlan lesz? tovarepülő.
*
Ködös reggelben
Köd majd? hegyet is fedi.
Köd ül völgyekben.
*
Ködös időben,
Fénytelenül kel a nap!
Láthatatlanság.
*
Ködös reggelen
Elrepülő repülő!
Villanásnyira!
*

A gyomorgödrömben sajgott és érzem, megkötözött vad vagyok,
Ködházat építettek nekem, arra ébredtem, hogy itt lakok?
A gyomorgödrömben sajgott és érzem, megkötözött vad vagyok.
*
Hajnalok, hideg
Köddel ébrednek, vaksik.
Napot, nem látni.
*
Ablak is vaksi,
A köd a külső függöny!
Napfény aligha?
*

Mintha már látnám is, hogy ébred a nap? nem panaszkodok,
Ahhoz semmi kedvem, hogy azt mondják: vicces fiú vagyok?
Mintha már látnám is, hogy ébred a nap? nem panaszkodok.
*
Derengő ködben
Remeg a reggeli nap.
Napsugár vibrál.
*

Mit nekem az ősz! Tetszik nekem a reggeli szépsége,
Bízok, hogy lassan ér ide, megvadult tél hidegsége.

Vecsés, 2020. március 3. ? Kustra Ferenc ? íródott: Alloiostrofikus versformában.

A tető megroskadt valaha régen,
peregnek a szétmálló cserepek.
Benéz az este a tátongó résen,
hideg van már, látszik a lehelet.
Ej, mozdulj, öreg, csinálj meleget!

Eszébe jut, még van pár doboz kacat,
mindenféle limlom, rongyos szövet.
Meleget ad belőle néhány rakat.
Újságok, szórólap, papírköteg,
elég a mihaszna irattömeg.

Matat a sötétben, nem ég a villany,
valahol beázott a vezeték.
Nincs baj, ha kiszárad, újra felvillan.
Valahol itt van, ami kéne még...
gyufa kell és egy gyertyaféleség.

Kiégett néhol a rozsdás masina.
Talán megvan már vagy ötven éves,
több helyen repedt az ócska platnija,
szökik a tűz fénye, a lidérces.
Míg lobban a láng, addig hűséges.

Táncot lejt, hol lehullott, lóg a vakolat,
vidítja e szomorkás világot.
Így felhőknek látni a hézagokat,
néhol megmutat egy-egy virágot...
Párja festette azt a világot.

Nefelejcseket vakítón fehérre...
gurult a henger a meszelt falon.
Jó volt az illat, s jó volt élni benne.
Most csak foltok a szürke alapon.
Óriás árnyék ül görnyedt alakon.

Már túl sok a pernye, a kutácsért nyúl,
sámlira ül, kotor a tűztérben.
Jó lesz ez még... míg parázslik, újra gyúl.
Válogat a pislákoló fényben,
sok az emlék a doboz mélyében.

Csinos, kis csomag, rajta piros masni,
hogy szerette ez a levélpapírt.
Ilyenfélét ma már nem lehet kapni...
Lány és egy fiú, ha örült, ha sírt.
Egy kész regény, mit két szerelmes írt.

Átsimogatja, magához öleli.
Elment az asszony, előbb a gyerek.
Nincsen már senki... senki nem keresi.
Egy vén-mogorva, de árva öreg.
Mit érő élet... nem kell senkinek.

Meleg sem kell. Minek? Az ágyhoz ballag,
fájdalmát majd álma feledteti.
Vele sír az ágy, míg fordul a falnak,
ki nem hűlt szeretet... Majd elviszi,
mikor a jó Isten elengedi.