Idő 
Értékelés 
Értékelés A halottaink? ismeretlen ismerős? Versben és haikuban?
Vajon élek, mint ki, mindent feladott már?
Vagy, mint ki nem tudja, a halál erre jár?
Úgy élek én, mint ki, őt nagy szívvel várja?
Nem hiszem! Életnek ő nem ajándéka!
De nála van és ő borítja életre fekete leplet,
Van, ki addig sem találta életében ha, fényt keresett.
Az életben ne hagy nyomot, de kiléptet abból,
Nem lehet kilépni az állandó árnyékából.
Nem lehet menekülni kígyós pillantásától.
De jöhet, ha ideér, nincs tovább csak egy utazás,
Mint, egy régi ismerős. Akinek lesz megbocsátás?
És egy fázós hajnalon tiedé lesz a megnyugvás.
Biztosan tudom, a halál egy nagy kárörvendő,
Mert, ő aztán tudja, nem lesz munkanélküli ő?
Munkáját ellátja, nem rúgják ki, ő nagymenő.
*
Aratás folyvást.
Nem vár augusztusra!
Csak jön és kaszál.
*
Van, hogy mellévág,
Újra suhint? korrigál.
Munkát szereti.
*
Fölényeskedik?
Gyengül, kire szemet vet.
Út vége: gödör.
*
Ti régi őseink, ó, ti öregek,
Emlékszik rátok a család, a gyerek!
Voltak veletek oly' szép nyarak,
Nagy téli havak is akadtak.
Ó, ti régi öregek, ti hiányzó őseink,
A régen-múlt időktől Ti... a mi nagy titkaink.
Sokat szenvedhettetek, majd jött a halál,
És ha, az idő lejárt? ő csak jön? kaszál.
Ti valamiben biztos, hogy hittetek,
Nekünk olyan sokat teremtettetek.
Hogy mi legyünk, Ti, ezért is éltetek.
*
Szeretteimet
Is elérte suhintás.
Kispadon sírás.
*
Ülök a kispadon, nézem a gyertya, lanyhuló lángját,
Magamban felsorolom, cudar életem minden mocskát?
Fázok! Érzem ősznek erősödő, hűvös hozadékát...
Ők odaát, vajh? boldogok-e?
Rám, néha vajon, gondolnak-e?
Szeretem őket... ők érzik-e?
Most hazamegyek, és nem félek,
Bízok, hogy jövőre még élek.
Akkor megint kijövök, hozok szép koszorút,
Amivel kifejezem a bennem élő bút?
Vecsés, 2015. november 7. ? Kustra Ferenc
Vajon élek, mint ki, mindent feladott már?
Vagy, mint ki nem tudja, a halál erre jár?
Úgy élek én, mint ki, őt nagy szívvel várja?
Nem hiszem! Életnek ő nem ajándéka!
De nála van és ő borítja életre fekete leplet,
Van, ki addig sem találta életében ha, fényt keresett.
Az életben ne hagy nyomot, de kiléptet abból,
Nem lehet kilépni az állandó árnyékából.
Nem lehet menekülni kígyós pillantásától.
De jöhet, ha ideér, nincs tovább csak egy utazás,
Mint, egy régi ismerős. Akinek lesz megbocsátás?
És egy fázós hajnalon tiedé lesz a megnyugvás.
Biztosan tudom, a halál egy nagy kárörvendő,
Mert, ő aztán tudja, nem lesz munkanélküli ő?
Munkáját ellátja, nem rúgják ki, ő nagymenő.
*
Aratás folyvást.
Nem vár augusztusra!
Csak jön és kaszál.
*
Van, hogy mellévág,
Újra suhint? korrigál.
Munkát szereti.
*
Fölényeskedik?
Gyengül, kire szemet vet.
Út vége: gödör.
*
Ti régi őseink, ó, ti öregek,
Emlékszik rátok a család, a gyerek!
Voltak veletek oly' szép nyarak,
Nagy téli havak is akadtak.
Ó, ti régi öregek, ti hiányzó őseink,
A régen-múlt időktől Ti... a mi nagy titkaink.
Sokat szenvedhettetek, majd jött a halál,
És ha, az idő lejárt? ő csak jön? kaszál.
Ti valamiben biztos, hogy hittetek,
Nekünk olyan sokat teremtettetek.
Hogy mi legyünk, Ti, ezért is éltetek.
*
Szeretteimet
Is elérte suhintás.
Kispadon sírás.
*
Ülök a kispadon, nézem a gyertya, lanyhuló lángját,
Magamban felsorolom, cudar életem minden mocskát?
Fázok! Érzem ősznek erősödő, hűvös hozadékát...
Ők odaát, vajh? boldogok-e?
Rám, néha vajon, gondolnak-e?
Szeretem őket... ők érzik-e?
Most hazamegyek, és nem félek,
Bízok, hogy jövőre még élek.
Akkor megint kijövök, hozok szép koszorút,
Amivel kifejezem a bennem élő bút?
Vecsés, 2015. november 7. ? Kustra Ferenc
Szeretek játszani, táncolva nevetni.
Szeretem az életet,minden egyes nap megélni.
Szeretem ami körül vesz,minden egy csoda.
Csoda napok sora, vígasz a rossz napokra.
Szeretem gyermekeim, álltaluk szeretve lenni.
Víg kacajuk, minden egyes nap fülemben hallani.
Szeretem az éjjeleket, mikor csend honol mindenütt.
Érzése körülölelve mindent, élők sora pihenni tér meg.
Szeretem a gondolataim, ilyenkor hálát ad mindennért.
Szeretem a szívem, mert zakatolva várja a holnapot még.
Szeretem a reggeleket, szemem fénylően ragyog.
Szeretem letenni a tegnapot.
Szeretek élni, Isten adta,
Hálával nézek,minden hova.
Szeretem gyermekeim ölelését, amit a reggel hoz el.
A reggeleket ami közösen telik el.
Szeretem a délután hozó zsivajt, hisz játszva szép az élet.
Játszások sora, fiatalságunk emlékébe térbe.
Szeretem a természetet, a benne élő megannyi lényeket.
Szeretem a madarakat, ahogy szárnyalva élnek.
Az erejüket, mikor az évszakok váltakoznak, és őket máshova hív a természet.
Szeretem mikor borús az ég.
Felhők hűs cseppjeit, ahogy a bőrömre ér.
Szeretem friss illatát, ami át jár mindent ahol csak járt.
Szeretem a napot, ami gondoskodva kel fel.
Mikor napnak melegét, a szél csillapítja el.
A csillagokat, ami titokzatosan az égen ragyog.
Fürkészve apró fényeit, ami oda át oly annyira nagyok.
Szeretem az éjjeleket, csend hozó hold, hálát ado nappalok.
A hold, teljes alakjában az est ura lesz.
Milliónyi szempár tekintetében köszön vissza reá, mert oly csodás ma, az eget rabul ejtő Ura.
Az erdők diadalmas utatmutató, reményt adó hada.
Szeretem a szerelmet, szívünk tőle ég el.
Szeretem a gyengédségét, az álltala ragyogó szem tekintetét.
Az előtörő féltő érzését.
A szenvedéllyel telt körbe ölelő, ölelését.
Szeretem minden nap éreztetni, újra átélni.
A valódi érzéseket minden egyes nap újra megéllni.
Szeretem a szeretetet, mert egy a termésszettel!
A természet egy mindennel.
Életet hozó, álmokat előcsalogató, napokat nyerő,
Természet!
Víz, levegő, ami éltet mindent!
Szeretem e különleges életet, ahol egy a közös érdek.
Szeretem mikor levegővételem a szívem dobbantja.
Szeretem mikor a víz, szomjamat olthassa.
Szeretem az érzést, mi hálával önti el szívem.
Szeretem Istent, mert véletlenek nincsenek, és utat mutató fénye, jelenik meg értem, de én választva utam, vajon merre mennyek?
Szeretem rossz döntéseimet, hisz álltaluk vagyok ember.
Szeretem életem, emberségesen élni.
Utam során segítve, megértően hallgatni.
Szeretem , áttélni érzéseid, támaszod lenni, ha kéred tanácsot adni.
Szeretem szerető szívem!
Mert igaz szívvel, szép az Életet élni!
Szeretet fényében, Isten jóságában létezni!
Szeretem az életet,minden egyes nap megélni.
Szeretem ami körül vesz,minden egy csoda.
Csoda napok sora, vígasz a rossz napokra.
Szeretem gyermekeim, álltaluk szeretve lenni.
Víg kacajuk, minden egyes nap fülemben hallani.
Szeretem az éjjeleket, mikor csend honol mindenütt.
Érzése körülölelve mindent, élők sora pihenni tér meg.
Szeretem a gondolataim, ilyenkor hálát ad mindennért.
Szeretem a szívem, mert zakatolva várja a holnapot még.
Szeretem a reggeleket, szemem fénylően ragyog.
Szeretem letenni a tegnapot.
Szeretek élni, Isten adta,
Hálával nézek,minden hova.
Szeretem gyermekeim ölelését, amit a reggel hoz el.
A reggeleket ami közösen telik el.
Szeretem a délután hozó zsivajt, hisz játszva szép az élet.
Játszások sora, fiatalságunk emlékébe térbe.
Szeretem a természetet, a benne élő megannyi lényeket.
Szeretem a madarakat, ahogy szárnyalva élnek.
Az erejüket, mikor az évszakok váltakoznak, és őket máshova hív a természet.
Szeretem mikor borús az ég.
Felhők hűs cseppjeit, ahogy a bőrömre ér.
Szeretem friss illatát, ami át jár mindent ahol csak járt.
Szeretem a napot, ami gondoskodva kel fel.
Mikor napnak melegét, a szél csillapítja el.
A csillagokat, ami titokzatosan az égen ragyog.
Fürkészve apró fényeit, ami oda át oly annyira nagyok.
Szeretem az éjjeleket, csend hozó hold, hálát ado nappalok.
A hold, teljes alakjában az est ura lesz.
Milliónyi szempár tekintetében köszön vissza reá, mert oly csodás ma, az eget rabul ejtő Ura.
Az erdők diadalmas utatmutató, reményt adó hada.
Szeretem a szerelmet, szívünk tőle ég el.
Szeretem a gyengédségét, az álltala ragyogó szem tekintetét.
Az előtörő féltő érzését.
A szenvedéllyel telt körbe ölelő, ölelését.
Szeretem minden nap éreztetni, újra átélni.
A valódi érzéseket minden egyes nap újra megéllni.
Szeretem a szeretetet, mert egy a termésszettel!
A természet egy mindennel.
Életet hozó, álmokat előcsalogató, napokat nyerő,
Természet!
Víz, levegő, ami éltet mindent!
Szeretem e különleges életet, ahol egy a közös érdek.
Szeretem mikor levegővételem a szívem dobbantja.
Szeretem mikor a víz, szomjamat olthassa.
Szeretem az érzést, mi hálával önti el szívem.
Szeretem Istent, mert véletlenek nincsenek, és utat mutató fénye, jelenik meg értem, de én választva utam, vajon merre mennyek?
Szeretem rossz döntéseimet, hisz álltaluk vagyok ember.
Szeretem életem, emberségesen élni.
Utam során segítve, megértően hallgatni.
Szeretem , áttélni érzéseid, támaszod lenni, ha kéred tanácsot adni.
Szeretem szerető szívem!
Mert igaz szívvel, szép az Életet élni!
Szeretet fényében, Isten jóságában létezni!
(Anaforás)
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra,
Igen, mindig mentünk a következő ősvényre, jártunk irtásról irtásra…
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra.
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette,
Füleinknek nagy, ritka élmény volt, ahogy csend nekünk szeretetet közvetítette…
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette.
(Anaforás)
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket,
De jaj, hiába akartalak ölbe kapni, csak agyam generálta képzeteket…
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket.
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán,
Agyam megbomlott volna a rád várós vártán?
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán.
(Anaforás, belső rímes)
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Úristen! Nem vagy itt velem! Vajh’ hol vagy, messzi mérgezed a lelkem?
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra,
Nem vigyáztam sem a nadrágomra, sem az ülésemes alakzatra…
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra.
(Anaforás, belső rímes)
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve,
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! De látszik, részedről ez nem igaz, estem fenekemre…
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve.
(Anaforás, belső rímes)
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
Látom, értem, nem úgy, mint régen, már utálsz, már nem imádsz…
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
(Anaforás)
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
Nem tilos éjjelente veled álmodni…
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
(Anaforás, dupla belső rímes)
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
Bizony kedves, a lelkemben dúl a nyári idő, a szerelmem folyvást feltörő…
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
(Anaforás, belső rímes)
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem,
Ebben a zuhogó őszi esőben, éjjel már nem is alszok és nappal nem eszem…
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem.
(Anaforás, trió belső rímes)
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem,
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… folyó esővizes épp' a képem…
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem.
Vecsés, 2020, szeptember 11. – Kustra Ferenc – íródott; 3 soros-zárttükrösben. Ez az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra,
Igen, mindig mentünk a következő ősvényre, jártunk irtásról irtásra…
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra.
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette,
Füleinknek nagy, ritka élmény volt, ahogy csend nekünk szeretetet közvetítette…
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette.
(Anaforás)
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket,
De jaj, hiába akartalak ölbe kapni, csak agyam generálta képzeteket…
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket.
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán,
Agyam megbomlott volna a rád várós vártán?
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán.
(Anaforás, belső rímes)
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Úristen! Nem vagy itt velem! Vajh’ hol vagy, messzi mérgezed a lelkem?
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra,
Nem vigyáztam sem a nadrágomra, sem az ülésemes alakzatra…
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra.
(Anaforás, belső rímes)
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve,
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! De látszik, részedről ez nem igaz, estem fenekemre…
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve.
(Anaforás, belső rímes)
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
Látom, értem, nem úgy, mint régen, már utálsz, már nem imádsz…
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
(Anaforás)
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
Nem tilos éjjelente veled álmodni…
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
(Anaforás, dupla belső rímes)
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
Bizony kedves, a lelkemben dúl a nyári idő, a szerelmem folyvást feltörő…
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
(Anaforás, belső rímes)
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem,
Ebben a zuhogó őszi esőben, éjjel már nem is alszok és nappal nem eszem…
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem.
(Anaforás, trió belső rímes)
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem,
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… folyó esővizes épp' a képem…
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem.
Vecsés, 2020, szeptember 11. – Kustra Ferenc – íródott; 3 soros-zárttükrösben. Ez az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.
(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a megszületésben,
Mint alap? a házépítésben.
(3 soros-zárttükrős)
Az alapról is azt tudjuk, hogy van,
Nem látjuk, elbujt a föld-árokban?
Az alapról is azt tudjuk, hogy van.
Vajh? alapot ház alól ki lehet bontani?
Vajh? múltat életünkről le lehet csonkolni?
Vajh? ha nem lenne múlt, meg lehetne foganni?
(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben?
(3 soros-zárttükrős)
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van,
Nem látni ám, mert elbujt a téglasorban?
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van.
(Anaforás, belső rímes)
Vajon? a maltert onnan ki lehet szedni?
Vajon? ha megtennénk, összedőlne a ház?
Vajon? a múltat semmisé lehet tenni?
Vajon? ha lehetne, megszűnne életmáz?
Tagadni lehet a múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De a lelkéből kitépni nem lehet, mert ledől az életháza!
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
Mégis nagyon sokan ?tagadják?, pedig ez kivitelezhetetlen.
Vecsés, 2018. november 8. ? Kustra Ferenc ? íródott; Alloiostrofikus versformában
A múltunk olyan nekünk a megszületésben,
Mint alap? a házépítésben.
(3 soros-zárttükrős)
Az alapról is azt tudjuk, hogy van,
Nem látjuk, elbujt a föld-árokban?
Az alapról is azt tudjuk, hogy van.
Vajh? alapot ház alól ki lehet bontani?
Vajh? múltat életünkről le lehet csonkolni?
Vajh? ha nem lenne múlt, meg lehetne foganni?
(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben?
(3 soros-zárttükrős)
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van,
Nem látni ám, mert elbujt a téglasorban?
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van.
(Anaforás, belső rímes)
Vajon? a maltert onnan ki lehet szedni?
Vajon? ha megtennénk, összedőlne a ház?
Vajon? a múltat semmisé lehet tenni?
Vajon? ha lehetne, megszűnne életmáz?
Tagadni lehet a múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De a lelkéből kitépni nem lehet, mert ledől az életháza!
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
Mégis nagyon sokan ?tagadják?, pedig ez kivitelezhetetlen.
Vecsés, 2018. november 8. ? Kustra Ferenc ? íródott; Alloiostrofikus versformában
Úgy jöttek bennem a nem tudomok
Mint a metró jár, három percenként
S felszálltak rá, nehéz tudomok
S a végállomáskor leszálltam én.
Bevártam azokat a perceket
Míg jött a nehezebb buszjárat
S várásom közben merengtem
Hogy szívem vajon most hol járhat.
Mint a metró jár, három percenként
S felszálltak rá, nehéz tudomok
S a végállomáskor leszálltam én.
Bevártam azokat a perceket
Míg jött a nehezebb buszjárat
S várásom közben merengtem
Hogy szívem vajon most hol járhat.
