Kullogok, mint egy kivert kutya, a ködben,
Ballagok, de nem futok, mint nyúl a ködben.
Elvesztem a saját sorsomban,
Éreztem, baj van a gondomban.
Továbblépni, vajon lehet-e?
Én nem vagyok király gyereke!...

Futnék tán', ha volna mérföldes csizmám,
De csak nevet ezen, a szomszéd komám.
Látja tán', sánta kutya szintjén vagyok,
Miket mesélek, mondja, csak álmodok.

Vecsés, 2006. november 18. – Kustra Ferenc József-íródott: önéletrajzi írásként.

(leoninus trió)
Fölmerült, hogy újrakezdek… ezen elég régóta révedek.
Ha újrakezdem, mi lesz múlt életemmel? Az egész létemmel?

Ketyegnek a másodpercek, a rendes percek… idő rohan múlnak is az évek.
Életem újítva vajon hová vezetne, csőddel lelkem vajon mit kezdhetne?
Az életem nem balzsamos kőszírt a régi, nagy, masszív fáraó sir köröttem…

Ha még próba életünk sem lehet, életem elcsorogna… mit sürgős vizelet?
Ha körülmények nem úgy alakulnának, akkor mit köszönhetnék a múlt máknak?
Tudom, sokak jártak úgy, hogy siker elmaradt… élettóban nem is fogtak halat!
Sorsomban írva, éltem társa a magány? Kérdem: mér’ érdekelne ez a posvány?
*
(tíz szavas)
Az átkom tovább dolgozik (a szemét) lehet,
Így halok? Lehet!

Vecsés, 2025. július 26. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

Holnap is születnek majd, s meghalnak:
az emberek temetnek vagy mulatnak.
Holnap is lesz talán majd, ki apává válik,
és olyan, ki társra mindhiába vágyik.

Holnap is üres lesz sokaknak a tányér,
s lesz, akire némi tisztesség ráfér.
Holnap is hazug marad minden csirkefogó,
kinek szájából üres ígéret a kenyérnek való.

Holnap is szégyen lesz szegénynek lenni,
kérges kézzel földet túrni, deszkát szegelni.
Holnapra sem lesz még kétkezi becsület:
kapanyél szegényé, s gazdagé a szüret.

Holnap is ölnek az emberek és halnak,
és haragot vetve gyűlöletet aratnak...
Vajon holnap lesz-e, ki gyermeket áhít,
vagy anyai méhből világra jönni vágyik?

A holnapot el kéne feledni már Ma,
ez lehetne az Ember valós boldogsága.
Feledni a tegnapi haragot és gondot,
s nem a holnaptól remélni jobb sorsot.

Pest - Buda, 2014. szeptember 30.

Miért hagytuk, Uram - kérlek mondd meg nekem -,
Hogy az ember, embernek farkasa legyen.
Hogy éhezzen, és haljon az, aki gyönge,
Megalázva, emberségben meggyötörve.
Hogyan viseljük el most e gyalázatot:
A sárig görnyedt hátat, s vak alázatot.
Mondd, hogyan nézünk majd bele a tükörbe,
Melynek képe igaz és nem holmi görbe?

Mondd, vajon mit tehetnénk önmagunk ellen,
Hogy ne torzuljon a valóság és jellem.
Hogy éhezők ne keljenek ismét útra,
Gyermekeink gyomra ne korogjon újra.
Mondd hát, Uram, Te még mindig hiszel bennünk?
Bennünk, kik téged tagadva elfeledtünk?
S kapunk-e még vajon megbocsájtást érte,
Ha megalkuvásunk az élelem bére?

Mondd uram, lehetünk ettől még emberek
- Kikben a hit apró szikrája szendereg -,
Ha nézzük véreink végső szenvedését,
Hogy étekért adja gyermekünk a vérét,
Télvíz idején megfagynak a szegények,
És szeretet helyett vak gyűlölet ébred?
Uram, Atyám, miért hagytuk - mondd meg nekem -,
Hogy ember az embernek farkasa legyen.

( Pest-Buda 2013. február 4.)

Három nap és jön
A Mikulás... ajándék!
Nehéz lesz a szán.

Majd tegyétek ki
Cipőt, csizmát, és tisztán!
Száncsengőt figyeld!

Lesz vajon hav? Vagy
Idegörkorcsolyázik?
Mindegy, de jöjjön!

Vecsés, 2025. december 2. – Kustra Ferenc József