Sokat gondolkodtam én azon,
a medve milyen fura fazon.
Télen, nyáron is bundában jár.
Vajon ez a divat, mire már?

A nyári melegben csak izzad.
Minden bizonnyal jól kitikkad.
De rájöttem én egyszeriben.
Hát hogy nézne ki széldzsekiben?

Fönt, kék ég alatt
Száll boldogság madara?
Vajon, milyen kék?
*
Élet karmája
Csillagokban van rejtve.
Kódolt üzenet?
*
Öregen, élet
Peremén állva várunk.
Idő, nem áll meg.
*
Lesz kit lelőknek
Aztán, hosszan bukdácsol…
Mennyországban van.
*
Van, ki már unja
Ácsorgást, előre lép…
Mennyek, fogadja?
*

Az elveszett lélek gyásza megmarad,
A megmaradt lélek, életbe ragad.
*
Remény hídján, átmennék Veled!
Csak remény van! Szeretem a melled.
*
Reményem hajóhídján várakozás zászlaja lobog.
Nézem, mi lesz? Remény, elkocog...
*
Teremtesz és kitörölsz, Te gazember!
Reményem, immár nem vagy ember!
*
Holdfény, felhők között bujdokol,
Szomorú, sötét pillanat lesz a vég.
*

Az élethajóm
Fölfogja gyenge szellőt!
Mire sem elég…
*

Csillagfényben látni, az ezüst holdfényt,
Halál közel... nem lesz dicsfényt…
*

Vecsés, 2018. augusztus 28. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjúban és tízszavasokban.

Homlokomon csattan két kezem,
Nem értem, hogy mi történt velem.
Fáradt vágyódás ül nyögve rajtam.
Isten tudja, mit akartam.

Szerettem volna tiszta életet élni.
Kínzó vágyaktól soha sem félni.
Mit értem el vajon a vágyódással?
Összevesztem egy kedves, jó baráttal.

Nehéz erről őszintén írni.
Legjobb lenne elbújva sírni.
De most vajon mi lesz erősebb?
Férfi büszkeség nem ejt könnyet.

Befelé sírok, ez egy átok!
Elvesztettem egy barátot.
Nem tudom, hogy hol hibáztam.
Magányra cseréltem büszke vágyam.

Tettetett közönnyel nézek rád,
a lelkem fájdalmasan sajog.
Szeretném, ha a szíved megnyitnád.
Érezném, ahogy karod átölel.

Nézem szép szemed ívét,
a lelkem fájdalmasan sajog.
A sors reménytelenségre ítélt.
Pedig szívem csak érted dobog.

Lehetsz-e vajon valaha enyém?
Lehetsz-e szívem virága?
Úgy érzem elhagy a remény.
Szeretlek, de tudom hiába.

Vaj’
Mit rejt
A tükröm
Hátoldala?
Elmúlt életem.
*
Bíz’
Voltam
Fiatal,
Boldog, derűs.
Életet faltam.

Így öregen nincs már… percnyi a boldogság,
Bár mondják, már a kevéske is nagy orvosság.
*
Száz
Kislány
Szívével
Játszogattam,
Elcsábítottam.

Öregen, nincs más kincsem, csak a vágyaim és az álmom,
Senkinek nem mondtam, hogy üres pókhálóra vágyom…
*
Sok
Barát,
Hát, hátat
Védett... Győztünk!
Kizárt veszteség.

Magány kiül a megöregedett, sokat látott arcokra,
A lélek szeretettel buzdít a vég nélküli harcokra
*
Mint
A gyöngy,
Hófehér
Fogam sörös
Üveget nyitott.

Azt mondják, öregen is mosolyogjak! Fogatlan szájjal?
*
Szép
Jövő,
Hű hitves,
Boldog család,
Volt egyke álmunk.

Háborgó, megöregedett lélekkel még szeretetre vágyunk,
Szívvel-lélekkel ocsmányságokat fröcsög az öreg szájunk.
*
Jaj!
Fele
Sem valós,
Nem is éltem...
Lesz-e még időm?

Nézem a hatvannyolc éves életemet, belül színes és mégis sivár.
Mikor leszek már boldog? Úgy tűnik a kék madár, még kivár…
*
Mért
Kanál
A mérce,
Ha boldogság
A tét? Mért van így?

Hatvannyolc éves vagyok, telnek a napok!
Vajon boldogságra, még elég sok időt kapok?
*
Azt
Hittem
Nem leszek
Öreg soha.
S halál se nincsen.

Eldöntetett, egészen addig élni fogok,
Míg ki nem róják, idő van, meghalok.
*
Meg
Tettem
Tehetőt.
Helyrehozni?
Nem áll módomban.

Úszni próbáltam életemben, mint ebihal, de eredmény nélkül…
Most gondoltam, akkor cápa leszek! De ezt, hogy, fogsor nélkül?
*
Nem
Is volt...
Romba dőlt.
Rejtegettem
A valóságot.

Elfelejtettem úszni, bár sosem tudtam,
A mélység fölött, jó életet hazudtam.
*
Most
Vissza
Fordítom
Tükröm. Ráncok
Tovább mesélnek.

Szépek az emlékek, előjön az álmok képe,
Már nem tudok semmit a nagy leépülésbe…
*
Már
Érzem,
Öregség
Behálózza
Minden atomom.

Már belehaltam, úgy élek,
Derűsen, folyvást remélek.

Vecsés, 2015. február 2. – Szabadka, 2017. augusztus 3. – Jurisin (Szőke) Margit – Az oximoronokat szerző- és poétatársam Kustra Ferenc József írta, az apevákat én. Az apevák összefoglaló címet kaptak: Az oximoron tükör hátulja…