A Nagy Háborúban
Két napig erősen szeles, viharos volt az idő,
És a felhőalap alacsony, nem elkerülhető.
Addig barakkban kártyáztak, az időt eltöltendő.
Közben meg már i is volt függesztve a parancs: ?Ahogy kitisztul,
Öt repülőből álló, harci patrouille megalakul!?
Fel kell venni velük a harcot,
Irtani kell a martalócot.
Elsőnek megint kapitány gépe szállt fel,
Mögötte Jean zászlós, megfigyelővel.
A raj háromszögbe formálódott,
Elment harctérre, venni revánsot.
A zászlós, mint 'újonc' még nem ismerte a repülés részegségét,
A vad szél elkábította, élvezte motor, zúgó lélegzetét.
Az ég magányában repülve, büszkeség csak feszítette mellét.
Reménykedve, mohon itta be tekintetével az egész űrt,
Bízva abban, hogy meglátja ellenséget, aki arra repült.
Boldog várakozás tudata áthatotta és peckesen ült.
Várta a pillanatot, hogy végre meglássa a fekete-keresztes szárnyakat,
De a drágakő tisztaságú, szikrázóan kék ég továbbra is üres maradt.
A táj szemléletébe merült a lövészárkok hálózatával,
Mit a felkelő nap, lassanként megtöltött sárgás hullámaival.
Keresésben elmerült, míg nem szembesült a gép hullámzásával.
A gép hirtelen lefelé ereszkedett,
Előtte, egy vörös füstfelhő leledzett.
Utána függőlegesen fogva ment a föld felé,
Majd, gyorsan és hirtelen lendülettel tört ég felé...
Mikor a gép egyenesbe került, a kapitány, mosolygós arccal,
Hátramutatott egy repülőre, vele birkózott, de nem harccal.
Thélis hirtelen oldalvást fektette a gépet,
Jean meglátta, mélyen lent, a repülőgépet?
Nyomjelzőkből látta, hogy jól eltalálta léget?
Pilóta és gép ismét egy gyors fordulót csinált,
És a zászlós csak egy újabb ellenséget kívánt.
Mikor leszálltak úgy tűnt a többi gép már ott várta őket.
Jean meg egy ?semmi nem volt?- al leszerelte kérdezőket.
Közben még egy repülőgép csak előkerült,
Pilótája kiugrott, és mint egy megkergült,
Ordított, hogy ki volt az, az ökör, aki majdnem lelőtt engem?
Jean csendben-ijedt volt? 'jaj, majdnem társat lőtt le a fegyverem'?
Vecsés, 2015. augusztus 13. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
Két napig erősen szeles, viharos volt az idő,
És a felhőalap alacsony, nem elkerülhető.
Addig barakkban kártyáztak, az időt eltöltendő.
Közben meg már i is volt függesztve a parancs: ?Ahogy kitisztul,
Öt repülőből álló, harci patrouille megalakul!?
Fel kell venni velük a harcot,
Irtani kell a martalócot.
Elsőnek megint kapitány gépe szállt fel,
Mögötte Jean zászlós, megfigyelővel.
A raj háromszögbe formálódott,
Elment harctérre, venni revánsot.
A zászlós, mint 'újonc' még nem ismerte a repülés részegségét,
A vad szél elkábította, élvezte motor, zúgó lélegzetét.
Az ég magányában repülve, büszkeség csak feszítette mellét.
Reménykedve, mohon itta be tekintetével az egész űrt,
Bízva abban, hogy meglátja ellenséget, aki arra repült.
Boldog várakozás tudata áthatotta és peckesen ült.
Várta a pillanatot, hogy végre meglássa a fekete-keresztes szárnyakat,
De a drágakő tisztaságú, szikrázóan kék ég továbbra is üres maradt.
A táj szemléletébe merült a lövészárkok hálózatával,
Mit a felkelő nap, lassanként megtöltött sárgás hullámaival.
Keresésben elmerült, míg nem szembesült a gép hullámzásával.
A gép hirtelen lefelé ereszkedett,
Előtte, egy vörös füstfelhő leledzett.
Utána függőlegesen fogva ment a föld felé,
Majd, gyorsan és hirtelen lendülettel tört ég felé...
Mikor a gép egyenesbe került, a kapitány, mosolygós arccal,
Hátramutatott egy repülőre, vele birkózott, de nem harccal.
Thélis hirtelen oldalvást fektette a gépet,
Jean meglátta, mélyen lent, a repülőgépet?
Nyomjelzőkből látta, hogy jól eltalálta léget?
Pilóta és gép ismét egy gyors fordulót csinált,
És a zászlós csak egy újabb ellenséget kívánt.
Mikor leszálltak úgy tűnt a többi gép már ott várta őket.
Jean meg egy ?semmi nem volt?- al leszerelte kérdezőket.
Közben még egy repülőgép csak előkerült,
Pilótája kiugrott, és mint egy megkergült,
Ordított, hogy ki volt az, az ökör, aki majdnem lelőtt engem?
Jean csendben-ijedt volt? 'jaj, majdnem társat lőtt le a fegyverem'?
Vecsés, 2015. augusztus 13. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
(Bokorrím)
Egyszer majd, én is átélem a halál titkát?
Ember, mikor elfoglalja az örök sírját.
Be is fogom lakni, mint egy medve a vackát.
A
Halál
Értem is
Eljön egyszer.
Megfejtem titkát...?
*
(3 soros-zárttükrős)
Bizony van, hogy fránya halál a legszebb,
Ha körülmény lehető legelegebb?
Bizony van, hogy fránya halál a legszebb.
A
Halál
Megváltó,
Ha az élet
Már élhetetlen.
*
(10 szavas)
Halál van, hogy szenvedés, a kínok kínja!
Kinek ily? sorsa?
Van
Kinek
Kivárni
Kín a halált.
Kinek mi sorsa...
*
Életemben mindig lánglelkű zápor verte a hátam,
A bársony finom éjszaka, csendben kerülte a házam?
Életemben a vágyam, vad vörös lánggal folyvást látszott,
De a teljesületlenül üres ágyban, mállás látszott.
Sok
Vágyam
Bennszorult.
Átvirrasztott,
Magányos éjben.
*
Életem, tüzesen forró életcsókkal soha nem lepett meg,
Gyötrő vihara, folyvást tarolta létem, nem átmenetileg.
Mit
Vágytam,
Híján volt.
Létem silány,
Csupasz virágszál.
*
(3 soros-zárttükrős)
Ezüstös mosollyal kacsint, felhősödött hold matt-fényes udvara,
Semmivé tűnik, ha felhő eltakarja, szép ezüstős alakja?
Ezüstös mosollyal kacsint, felhősödött hold matt-fényes udvara,
Vecsés, 2010. június 1. ? Szabadka, 2018. július 16. ?Kustra Ferenc ? Az alapokat én írtam, alájuk az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. Az apevák címe: ??Kinek mi a sorsa...??
Egyszer majd, én is átélem a halál titkát?
Ember, mikor elfoglalja az örök sírját.
Be is fogom lakni, mint egy medve a vackát.
A
Halál
Értem is
Eljön egyszer.
Megfejtem titkát...?
*
(3 soros-zárttükrős)
Bizony van, hogy fránya halál a legszebb,
Ha körülmény lehető legelegebb?
Bizony van, hogy fránya halál a legszebb.
A
Halál
Megváltó,
Ha az élet
Már élhetetlen.
*
(10 szavas)
Halál van, hogy szenvedés, a kínok kínja!
Kinek ily? sorsa?
Van
Kinek
Kivárni
Kín a halált.
Kinek mi sorsa...
*
Életemben mindig lánglelkű zápor verte a hátam,
A bársony finom éjszaka, csendben kerülte a házam?
Életemben a vágyam, vad vörös lánggal folyvást látszott,
De a teljesületlenül üres ágyban, mállás látszott.
Sok
Vágyam
Bennszorult.
Átvirrasztott,
Magányos éjben.
*
Életem, tüzesen forró életcsókkal soha nem lepett meg,
Gyötrő vihara, folyvást tarolta létem, nem átmenetileg.
Mit
Vágytam,
Híján volt.
Létem silány,
Csupasz virágszál.
*
(3 soros-zárttükrős)
Ezüstös mosollyal kacsint, felhősödött hold matt-fényes udvara,
Semmivé tűnik, ha felhő eltakarja, szép ezüstős alakja?
Ezüstös mosollyal kacsint, felhősödött hold matt-fényes udvara,
Vecsés, 2010. június 1. ? Szabadka, 2018. július 16. ?Kustra Ferenc ? Az alapokat én írtam, alájuk az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. Az apevák címe: ??Kinek mi a sorsa...??
Kirándult a vihar is, kutyafuttában?
(3 soros-zárttürös)
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek,
Napsütés, nyárias ízt vitt a lombokba? éltek a levelek.
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek.
(10 szavas)
Ősznek fénye fürdette a faleveleket,
Nyár nedűje még éltette őket.
*
A felhősödés hirtelen elkezdődött,
Magasban a sok esőfelhő előjött?
A felhősödés hirtelen elkezdődött.
Váratlanul az égen sötét, morc felhők gyülekeztek,
Gomolyogtak, tekintetükkel fenyegettek.
*
(bokorrímes)
Szél is oly' hirtelen kezdődött, alacsony-repülésben támadta erdőt,
Az eddig szinte napozva hervadó levelek, fellármázták lomberdőt.
Az első szélroham, biztos csak tartalékból volt, egyeztették teendőt.
(Haiku)
Szél kerekedett,
Fújt, segítségért dudált.
Felsírt az erdő...
*
Aztán gyorsan ideért a már rendesen kiképzett szélroham,
Ez már mély-repülésben támadta a földet, rohant, boldogan...
Tépte a lombokat, mintha haragudna, ez volt... szuronyroham.
Szélvihar tombolt,
Mindent magával sodort.
Földön, tört lombok.
*
Mi meg csak ültünk egy sátorban és fogtuk, szél, ne vigye,
Közben imádkoztunk, legyen ennek vége, de ízibe.
Mikor lesz vége...?
Kértük, reméltük... legott!
Elfáradt kezek.
*
Aztán hirtelen eltűntek a felhők, vihar is elment,
Szerencsére nem lett kárunk, ő meg már tovább nem hergelt...
Aztán hirtelen eltűntek a felhők, vihar is elment.
Hittük, végünk... ám, ahogy jött, eltűnt,
Szerencsénkre, kárt nem szenvedtünk.
*
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek,
Napsütés, nyárias ízt vitt a lombokba? éltek a levelek.
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek.
Ősznek fénye fürdette a faleveleket,
Nyár nedűje még éltette öket.
Minden él, virul,
Ám lassan elcsitul,
Az ősz ránk simul.
Vecsés, 2017. október 1. Szabadka, 2018. szeptember 16. ? Kustra Ferenc ? A verset és a 3 soros-zárttükrös- öket én írtam, alájuk a 10 szavasokat és a senrjú -kat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyesének címe: ?Ősznek fénye?
(3 soros-zárttürös)
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek,
Napsütés, nyárias ízt vitt a lombokba? éltek a levelek.
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek.
(10 szavas)
Ősznek fénye fürdette a faleveleket,
Nyár nedűje még éltette őket.
*
A felhősödés hirtelen elkezdődött,
Magasban a sok esőfelhő előjött?
A felhősödés hirtelen elkezdődött.
Váratlanul az égen sötét, morc felhők gyülekeztek,
Gomolyogtak, tekintetükkel fenyegettek.
*
(bokorrímes)
Szél is oly' hirtelen kezdődött, alacsony-repülésben támadta erdőt,
Az eddig szinte napozva hervadó levelek, fellármázták lomberdőt.
Az első szélroham, biztos csak tartalékból volt, egyeztették teendőt.
(Haiku)
Szél kerekedett,
Fújt, segítségért dudált.
Felsírt az erdő...
*
Aztán gyorsan ideért a már rendesen kiképzett szélroham,
Ez már mély-repülésben támadta a földet, rohant, boldogan...
Tépte a lombokat, mintha haragudna, ez volt... szuronyroham.
Szélvihar tombolt,
Mindent magával sodort.
Földön, tört lombok.
*
Mi meg csak ültünk egy sátorban és fogtuk, szél, ne vigye,
Közben imádkoztunk, legyen ennek vége, de ízibe.
Mikor lesz vége...?
Kértük, reméltük... legott!
Elfáradt kezek.
*
Aztán hirtelen eltűntek a felhők, vihar is elment,
Szerencsére nem lett kárunk, ő meg már tovább nem hergelt...
Aztán hirtelen eltűntek a felhők, vihar is elment.
Hittük, végünk... ám, ahogy jött, eltűnt,
Szerencsénkre, kárt nem szenvedtünk.
*
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek,
Napsütés, nyárias ízt vitt a lombokba? éltek a levelek.
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek.
Ősznek fénye fürdette a faleveleket,
Nyár nedűje még éltette öket.
Minden él, virul,
Ám lassan elcsitul,
Az ősz ránk simul.
Vecsés, 2017. október 1. Szabadka, 2018. szeptember 16. ? Kustra Ferenc ? A verset és a 3 soros-zárttükrös- öket én írtam, alájuk a 10 szavasokat és a senrjú -kat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyesének címe: ?Ősznek fénye?
Tekergőzik, csúszik a kígyó,
Előre menni, neki is jó.
Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.
Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.
A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.
Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.
Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.
Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.
Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.
Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.
Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.
Rikító színes a kakadunk,
Tán? a legfeltűnőbb madarunk.
Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.
Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.
Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.
Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh? béka lesz ő nem tintahal.
Veszélyes húsevő; piranha,
Biz? mindent lerág, tövig, csontra.
Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.
Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.
Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.
Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.
Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.
Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.
Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.
Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.
Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.
Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.
Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.
De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.
Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.
Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.
Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.
Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.
Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.
Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.
Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.
Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!
Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.
Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.
A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.
Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.
Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.
Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.
Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.
Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.
Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.
Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.
Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.
Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.
Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.
Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.
Vecsés, 1998. december 22. ? Kustra Ferenc
Előre menni, neki is jó.
Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.
Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.
A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.
Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.
Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.
Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.
Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.
Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.
Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.
Rikító színes a kakadunk,
Tán? a legfeltűnőbb madarunk.
Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.
Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.
Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.
Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh? béka lesz ő nem tintahal.
Veszélyes húsevő; piranha,
Biz? mindent lerág, tövig, csontra.
Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.
Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.
Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.
Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.
Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.
Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.
Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.
Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.
Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.
Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.
Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.
De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.
Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.
Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.
Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.
Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.
Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.
Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.
Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.
Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!
Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.
Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.
A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.
Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.
Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.
Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.
Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.
Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.
Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.
Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.
Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.
Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.
Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.
Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.
Vecsés, 1998. december 22. ? Kustra Ferenc
Szép vagy te szépséges csinos indiánlány.
A fejemen, disz van tolla tollú vannak,
ott Élnek az indián Táborán,
Mint tőbb visszahóditja kalandos, izgalmas,
Elpattan a láb Nyoma,
Lovagol indiánlány,
Lovagol indián Nyáron,
Megmenti indián holdat,
Lovagol Lovagol
A Lázadó indián főldjén,
Lovagjatok Lovagjatok
A Western vadnyugat
Lovaglás Lovaglás
Hordjatok a kötelet,
Lovaglás Lovaglás
Támadj Védekezz.
A fejemen, disz van tolla tollú vannak,
ott Élnek az indián Táborán,
Mint tőbb visszahóditja kalandos, izgalmas,
Elpattan a láb Nyoma,
Lovagol indiánlány,
Lovagol indián Nyáron,
Megmenti indián holdat,
Lovagol Lovagol
A Lázadó indián főldjén,
Lovagjatok Lovagjatok
A Western vadnyugat
Lovaglás Lovaglás
Hordjatok a kötelet,
Lovaglás Lovaglás
Támadj Védekezz.

Értékelés 

