Szófelhő » Végzet
« Első oldal
1
...
of
9
Idő    Értékelés
Rég láttalak kedvesem,
Hiányodtól sokat szenvedek!
Olykor magam elé révedek,
Lám, rád talál a képzelet.
Majd két szemed tüzében elégek.
Csak mosolyogsz és nézel,
Ahogy utolsó emlékemben megőrizlek!
Látom minden rezdülésed,
Hallom bársonyos hangodat.
Mintha most is szólnál hozzám,
S én örömmel válaszolok.
Érzések kavarognak,
Képek peregnek,
Mint a néma filmekben.
A szavak néha eltűnnek,
Az energia rengetegben!
Búcsúzóul átölelsz,
Én boldogan simulok hozzád,
Biztonságot nyújtó karjaidba.
Pár pillanatra, együtt ver szívünk,
Ám mostoha az élet,
S szétfoszlanak a képek.
A távolból még kedvesen,
Visszaintesz nekem.
Ne félj Kedves,
Míg élek megőrzöm e képet,
S amit irántad érzek!
Csak ez maradt meg nekem,
Majd, ha szólít a végzetem,
Utolsó képként, boldogan átviszem!
Majd egyszer, ott újra találkozom veled,
Addig, híven őrzöm lelkemben,
Az őszinte, mély szeretet.
Egy örök életre drága szerelmem!
Beküldő: Poór Edit
Az elveszett varázs zárszavával
játszik egy apró csekély jel
követi jelét
amit megérlel
az utolsó káva végzet
amely mégis még is
bálozó Zionhoz
hozott ígéret

s végre hátrahökken és nézi
miként cseréli árapályra
azt a régi
szünetből szaladt
bóbitás salak
kegyét
amely még csak úgy ragyog
Mint kezében egy zsebkendőnyi mályvapor
virít és kérdi
talán magánál definiáltabb
Ígéret parázslik
amely egy újkori eszmék
-s sokan kinevették
ahogy bóbiskol egy percre
s magáról görbül már
a térdkalácsa
S ha csak ezen múlik
Hát senki se lássa

viszont ha másra jeldül görbe
képe
vagy viszonzásul, már csak utolsót
vegyen magának
kímélet az egyre
ezt azért ne felejtse
olcsó kuszált
már ha elég facsar
ha jó lesz
s meg is érti
Magától egy úri ember csak ezt kéri..
Beküldő: Jan Zsaviczky
Amikor először megláttalak,
Ijedt voltam és kiszolgáltatott.
Felnőttként, mégis gyermetegen álltam ott!
Amit éreztem, már akkor megmagyarázhatatlan volt,
Érzelmek egész sora, mely elragadott.
Értetlenül álltam a helyzet előtt,
Megkaptam álomban, mi történt ez előtt.
Sok-sok élet, mely összeköt minket,
Ezért volt megírva a sors könyvében,
Az elkerülhetetlen, speciális végzet!
Nem földi érzés mit érzek irántad,
Mert a földi érzés idővel elmarad,
De a lelkek érzése örökre fennmarad!
Nem tudom, a sors mit rejt még előlem,
Tudom találkozásunk nem volt véletlen!
Beküldő: Poór Edit
Kutya sem törődik veled,
Te sem vársz már senki másra.
Álmodból rázod fel magad,
Fittyet hányva a világra.

Mindig túlléped a határt
A célpontot elhibázod,
Könnyű kérdésre merengőn
Bámulod a délibábot.

Annak idején egy ember
Éppen többre vitte volna.
Kain, bár megölte Ábelt,
Életét földön futotta.

Reménynek hitte a napot,
Akár pillangó szárnyait.
Halványan derengő fényben
Álmodta ember vágyait.

Sűrűn osztva a lapokat
Pörög az élet, úgy rohan,
S ha sorsod lehunyná szemét,
Pirkadni új hajnalt fogan.

S bár fény ragyog a sírodon,
S végzeted nem lesz mostoha,
Fejfádat benőtte a múlt,
Neved sincs, nem is lesz soha.

2015. május 7.
Beküldő: Virginás András
Csupán átmenet vagy erre,
hiszen egyszer szétesel,
atomjaid hullnak szerte,
s új formákat öltenek.
Ahogy az élet sejtre kélt,
az, az atmoszféra múlt,
ugyanúgy vissza sose tér,
a szél más irányba fúj.
S hiába hiszel teremtőt,
minden bomlik kvantumán,
ha lett is volna, veszendő,
rég holt vagy halvány mutáns.
S önmagadnak determinálsz
kezdetet és végzetet,
mert csak változik a Világ,
a folyamat végtelen.

2016.
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák