Szófelhő » Vége
« Első oldal
1
...
of
29
Idő    Értékelés
Egyszer fent, egyszer lent,
Egyszer sírva, egyszer nevetve.
Egyszer boldogan és happy-sen,
Egyszer komoran és depisen.

Egyszer fent, egyszer lent,
Egyszer egyedül, egyszer nem.
Egyszer barátokkal dalolva,
Egyszer magányosan agyalva.

Két személyiség, két lélek,
Egyik mondja: hajrá, másik, hogy véged.
Két gondolat, két eszme,
Egyik mondja: jó vagy, másik, hogy el vagy cseszve.
Beküldő: K. Kitti
Kósza ábrándok mélységében reménykedve üldögélek, s ha kitekintek a valóságba, torz fájdalom mardossa szívem.

Mosolyal arcomon merülök el álmaimban, s ha kizökkenek, elmém a sötétség elvakítja. Zuhanok a sötét messzeségbe, az ördög csatlósai várnak rám nevetgélve.

Lelkem mi sajog, s ezer kés szurkálja, elmém mi megborult, a valóságot nem torelálja.

Jó lenne a pohár fenekére nézni, de a bánatom ez kicsit sem enyhíti. Ordítok legbelül minden egyes percben, haragszom a világra, miért ilyen sorsot szánt nekem?

Viselem a fájdalmat s tűröm a pofonokat, újra talpra állok minden alkalommal! Elmém tisztul s sebeim begyógyulnak, erősebb leszek minden alkalommal. Nincs mi megállítson, elviselek bármit, s a harc végén azt mondom, semmi nem volt mi megállít.
Beküldő: Blank Camor
Még gyermek voltam itt- e honban,
Egyedül éreztem magam családomban.
Beszéltem az éghez, könyörögve kértem,
Kit ott fent hagytam, adja ide nékem.
Emlékszem, tükör előtt álltam sírva kértem,
Mert a fájdalmam, oly nagy volt nékem.
Láttam magam a tükörben,
Tudtam, hogy kettő van belőlem.
Egy ki itt vagyok egyedül,
A másik, kit ott hagytam egyedül.
Hiányérzet fájdalma járta át testem,
De meghallgattatott könyörgésem!
Szóltak hozzám; Tarts ki!
Ikerlángod nem sokára érkezik.
Múlt az idő, az évek teltek,
Ahogy befogadott a föld,
Én úgy fokozatosan felejtek.
Az érzés megmaradt bennem,
Így felnőttként is az igazit kerestem.
Ám nem találtam sehol a másik felem,
Inkább egyedül éltem az életem.
Míg a sors váratlanul hozta elém,
Őt, az ikerlángom másik felét!
A felismerés érzése bennem,
Villámként hasított lelkemben.
Mily gyönyör és fájdalom egyben,
Hiszen előttem áll Ő a másik felem!
Megtaláltam végre, kit egy életen át kerestem,
A sors úgy hozta, hogy már nem érinthettem.
Más utakon járunk itt-e földi világban,
Dolgunk végeztével találkozunk az égi világban.
Most még a fájdalom járja át lelkem,
Tudom, nem lesz könnyű életem.
Míg itt vagyok, mindig hiányzik másik felem,
Soha sem lesz már talán boldog életem.
Várom, hogy lejárjon időm, mit kiszabott sorsom,
Amikor eljön az utolsó órám,
Reményteli lesz távozásom!
Hiszen vár minket oda át az igazi otthon,
Hogy kettészakadt lelkünk örökre összeforrjon!
Beküldő: Poór Edit
Tudod, bár nem mondta senki,
van, hogy nem sikerül semmi.
Így is úgy is rossz a napod,
elhagyott az őrangyalod.
Ez már velem is megesett.
A sors engem veregetett.
Az a napom borzalom volt,
hírnevemen is eset folt.

Kezdem azzal, akkor reggel,
nem ébresztett fel a vekker.
felriadtam én álmomból,
ne késsek az iskolából.
Fürdőszobába futottam,
de én ajtót nem nyitottam.
Puffantam a kemény deszkán,
betadine így került rám.

És hogy ezt tovább fokozzam,
fogmosásba bele fogtam
máig sem értem, hogy tehettem,
folyékony szappannal öblögettem.
Reggelit már nem is kértem,
habzott a szám így is éppen.
Iskolába elindultam.
Történtektől felindultan.

Mivel anya is kapkodott,
nem figyelte mit alkotok.
Az autóba bepattantunk,
táskámért, visszatolattunk.
Nem elég a balszerencse,
egész úton ecsetelte,
?ha a holmid nem figyeled,
egyszer elhagyod a fejed?.

Igaza volt hát hallgattam.
Fejem búsan lehajtottam.
Szemem, kikerekedett,
papucsom volt cipő helyett.
Anya már nem sietettet,
nyugtatott és búcsút intett.
Papucsomat szépen kérte,
Tornacipőt adott érte.

Mikor az iskolába értem,
jelző csengő hangzott éppen.
Lépéseim szaporáztam,
mi tagadás be páráztam.
Ekkor történt még galiba,
tízóraim a kocsiba.
Anya meg már hét határon,
kereke nyomát se látom.

Miután ezt konstatáltam,
helyemre én elsétáltam.
Illetve sétálni akartam,
de egy táskába elhasaltam.
Kacagnak a gyerekek.
Nyöszörögve felkelek.
Ezt az esést térdem bánta.
Így lettem én aznap sánta.

A várva várt ebédszünet,
lassan-lassan elérkezett.
Tálcára én vígan teszem,
spagettim és húslevesem.
Sétálok is asztalomhoz
gyomrom korog alkalomhoz.
Pisti ép ott futkározott,
a tálcámnak neki ugrott.

Repült is a leves rögtön
lé arcomon, tányér földön.
Spagettim is szállni vágyott
Kata haján lát világot.
Vége lett a szünetemnek
lőttek az ebédemnek.
Napközi a mentsváram,
uzsonnára úgy vágytam.

Friss kifliből kettőt vettem.
Éppen mikor bele ettem,
darazsat ellegyintettem,
mindkét kiflit elejtettem.
Iskolának vége lett.
Gyomrom üres, émelyeg.
Hazafele így sétáltam,
tornacipőbe volt lábam.

Kikötődött cipőfűzőm,
bekötni már nem volt időm.
Mikor házunk elé értem,
egy tócsába bele léptem.
?A csudába? kiáltottam.
Vizes lábbal nagyot rúgtam.
A lendület akkora volt,
cipőm a szomszédba landolt.

Szappan szagú leheletem
Fejemen betadine, és levesem.
Az eséstől térdem sajog.
nagyon- nagyon éhes vagyok.
Cipőmet is elvesztettem,
haza aznap így érkeztem.
Erre mondják az emberek,
balszerencsés ez a gyerek.
Beküldő: Szabadi Tímea
Életutad már fent megíródott,
Lelkedben magaddal hoztad a kódot.
Földi életed során a célod,
Teljesítsd felvállalt sorsod.
A tragédia, mit megélünk idelent,
Fájdalom könnyeiben jelenik meg.
Te, ki vállalt feladatod megélted,
Angyalok szárnyán örömmel pihenhetsz.
Tudtad életed nemsoká véget ér már,
Álmok világában szeretettel bíztad őket reám.
Itt hagytad e földi világot,
Beteljesült vele áldozathozatalod.
Az Úr áldása kísérjen, vezessen,
Felhők feletti életed boldog legyen.
Ki itt maradtál még utadon,
Töröld le könnyeidet arcodról.
Lezárult életed egy szakasza,
S feloldódott vele lelked karmája.
Még élhetsz majd egy boldog jövőt,
Melyet Isten adott kegyelméül.
Beküldő: Poór Edit
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák