Az idő felettem őrködött,
némán a szívembe költözött.
S a viharban vigaszt kértem,
a felhőkbe árva reményt véstem.

Vártam mindig a csodát,
hogy leteríti előttem bársonyát,
s ad majd nékem hitet és erőt,
hullat reám éltető esőt.

Amilyen a virágnak is kell,
amitől a szívem kizöldell,
majd a napnak bősz sugarát,
hogy érlelje édes tavaszát.

Rügy fakadjon újra a fán,
s gyöngéden óvja majd ezután,
bársonylombja szelíden takarja,
seregélysereg nehogy megzavarja.

Míg az idő felettem őrködik,
s majdan szívemből kiköltözik,
ekkor vigaszt többé nem kérek,
csak békés nyugalmat remélek.

Nőt, úgy akartam, de elestem,
Földre húzott sok, sör-kenyerem.
Légyottból semmi lett,
Ittasság földhöz vert.
Elmaradt a nő. hogy „vár férjem”.

Gondoltam kéne, újra hívlak,
Vársz engem csicseregték varjak.
Jó lenne már ágyban,
Átélt megszokásban...
Férjed játszd ki, elvarázsollak!

Óh, kisleány, kinyitnád ajtód?
Engedj! Lennék én a farkasod...
Mutatnám valamit,
Cuncusod szögecsit.
Lepedő... szögelni állat-mód...

Vinnélek még hóba is bújni,
Csak nem kell, erőszakoskodni.
Jöttél is, ugráltál,
Hóban meg elcsúsztál.
Lábad sántikál... jót lefújni!

Vecsés, 2019. május 5. – Kustra Ferenc – Erotikus LIMERIK csokor

Hajnal dereng csipkézett már,
Vacog a táj halkan.
Eső nélkül dagad a sár,
Köd hömpölyög lassan.

Birka bőgés a karámban,
Pásztort várja reggel,
Kong a kolomp nyáj nyakában,
Mire a nap felkel.

Kalyibában birkát fejik,
Füst illata terjeng.
Csurran a tej, kondér telik,
Macska oda cselleng.

Szellő leng a völgy ölében,
Fűben a dér csillan.
Árnyékból a fény szökésben,
Vak sötétség illan.

Nap előbújt, párát vedel,
Nincsen rajta csorba.
Puli vakkant, fürgén terel,
Tömörül a csorda.

A korai friss levegő
Gőzöl patak partján,
Jószággal telt dús legelő
Csaholástól harsány.

Suba alól csipás szemmel
Bojtár botra hajlik,
Itt a dolog minden reggel
Hasonlóan zajlik.

Útnak a szélén,
Erdőnek mélyén
Néma vakságban árnyék haladt.
Suttog a szellő,
Tüsszög a felhő,
Reccsen az ág, tán léptek alatt.

Éjnek sötétje
Ösztönök fészke,
Tágra nyílt szemben izgalom nő.
Bátor is félénk,
Játszik az érzék,
Lüktet a szívben sebes erő.

Rejtelmes szándék
Lapulú árnyék,
Arctalan mélység titkokat rejt.
Bozótban koccan,
Valami moccan,
Éj szárnya keleszt csöndes zörejt.

Neszt hint avarba
Halkan szuszogva,
Huppan a földre ázott levél.
Természet hangja
csendet zavarja,
Sötét erdőről regét mesél.

Bús melódiát sír a hegedű,
a rossz kunyhók falán átsüvít a szél,
cserzett arcú élet már réges-rég keserű,
s a szürke felhőkből szakad a tél.

Korcs kutyák vonyítása messzire száll,
rongyos életük telítve vágyakkal,
s a fejszék koppanása meg-megáll,
míg a fateknő megtelik álmokkal.

Juharfa darabja a tűz előtt henyél,
mellette egy rajkó a pirítóst várja,
egy öreg cigány történetet mesél,
s pipafüstöt ereget mellette párja.

A tábortűz körül pezseg a vér,
az almabor most friss nedű,
öreg prímás egy vénembert kísér,
bús nótát sír halkan a hegedű.