Úgy ültek a bíróságban mint sötét baglyok,
és én, szegény patkány, bírálatuk áldozata lettem.
Pofám fel volt tépve mint egy nyúlszáj, és
válaszomat csak dadogni tudtam kérdésükre:
- Ön-vé-del-em volt, ura-im!
Nincs mi-ért bűn-hőd-nöm.
Láthatják kése mi kárt okozott,
Nem volt más hátra, magam is késhez kaptam,
hogy hamar véget vessek e csúnya dolognak.

De ők, sötét és komor baglyok,
ítéletükkel hamar elcsendítettek,
mondván hogy ismerik fajtámat,
és bármi ellenkezés részemről
csak még súlyosabbá teszi a vádat.
Íme, Párizs határain kívül elűzésre voltam ítélve,
és ráadásul hatvan sajogó botütést is kaptam,
Télen üres zsebbel még Párizsban is nehéz megélni -
s most a fagyott vadon a város falain kívül
lett a szánalmas igám és Kálváriám.

Isten veled, Párizs, te ravasz, vén szerető!
Remélem kocsmáidban sosem fognak csüggedni az ivók.
A bor mely oly bőkezüen ömlik a serlegekbe,
mindenféle népség bajainak marad legjobb gyógyszere.
Talán egy rövid ideig Pierre és Jacques
még emlékemre emelnek egy pár poharat,
egymás hátát veregetik, és játszósan
azon veszekednek hogy melyikük fizet,
de ha már eleget ittak, visszaemlékeznek arra
hogy nekik még mennyivel is tartozok.
E kölcsönt majd buzgón visszanyerik
volt szeretőm fehér combjai közt, míg én,
ki addigra már garantált eledel leszek
falánk farkasok fogai közt, kívánok
nektek egy jól fűtött és kellemes telet,
és könnyes szemmel végső búcsút veszek.

Elűzte az ősz a nyarat,
télig biztos itt is marad.
Gondolta, ha megérkezett
nem ereszti be a telet.

Épített is jó nagy várat,
így a tél hiába támad.
Nem veszi be az erődöt.
Jelenthet, majd a tél csődöt.

Tavaszt aztán befogadja,
együtt vigyáznak magukra.
Hiába jön, akkor a nyár,
távol tartja őt is a vár.

Készen is állt már a nagy terv,
ünnepli az ősz a sikert.
Rőtre festette a tájat,
rázott diót is, vagy százat.

Mikor a tél megérkezett,
hozott magával hideg szelet.
Megdermesztette a tájat,
porrá zúzta a kis várat.

Dugába dőlt az ősz terve.
Azóta is mondja egyre:
Nem csinálok ilyent soha,
hisz ez négyünknek otthona.

Fogd a kezem, ha úgy érzem nehéz
az élet tüskékkel kivert útja.
Kedves szemed pillantása becéz,
ha fekszünk este egymáshoz bújva.

Ne engedd el soha, és fonjad át
ujjaiddal ujjaimat kérlek.
Így ébredjünk fel csendes hajnaltájt,
mint összeforrott szerelmes lelkek.

Patak leheli be az erdőt
homályt hozó párájával.
Bokrokra borít szürke kendőt.
Fel is öltik ők méltósággal.

Titkot hozó köd ül meg mindent,
mesealakot szül látványa.
Túl az erdőn madárka füttyent.
Köszön a nyár. Viszont látásra.

Látom kisfiam vidám arcát.
Még a szeme is mosolyt szór rám.
Csodás reggel.

Látom a kisfiam kedves arcát,
amikor szeretettel néz rám.
Délidőben.

Látom a fiam fáradt arcát,
mikor abbahagyja a munkát.
Bús délután.

Látom a fiam sápadt arcát,
mit csak egy szerető apa lát.
Késő éjjel.