Szeretni bolondulásig…

Szeretni nem csak tudni kell, de szeretni való pár is kell.
Ha tudsz igazán szeretni, a párod is meg fogod lelni!

Akinek nincsen erre vevő párja, (ő Indiában!) az egy pária.
Mindenkinek rá vevő párja... csak be kell lépni a hatósugarába!

Lehet, hogy van kelet-Brazíliai pampákon párom... De szép álom…
Ne keresd párod a pampákon! Közel is van, nem hetedhét határon…

Gyál, 2025. április 4. – Siófok, 2025. április 7. -Kustra Ferenc József- írtam: leoninus sorokban a páratlanokat. Gránicz Éva, szerző-, és poétatársam a páros tízszavasokat, leoninusban!

Hót ziher, vágyok rád, Barbara!
Annyira, hogy lóg kutyám farka!
Mily’ élet, nélküled,
Kutyám is vágy téged!
Együtt éltünk, leléptél… Hova?
*
Ne búslakodj édesem, Ádi!
Nem tűntem el, csak lett egy nyári
Kaland a zenével,
De jöttem a széllel.
Mert tudtam, vár a párom Ádi!
*
Irtón hiányzol, hogy furulyázz
Te zenészlány, fújjad, de kottázd.
Jó dallamod kéne,
Zenéd élet része!
Három furulyán is tudsz… kottázd!
*
Furulyám sír, ha nem vagy velem,
A dalt hangjegyek közt kergetem.
Te vagy a dallamom,
Szívverésed, dobom.
Hangjegy a csókod- azt keresem!
*
Hívlak-csallak vissza Barbara…
Jöjj, rád is éhezek, Barbara!
Hozd a furulyáid,
Halljam a zenéid…
Együtt éltünk, léptél… rohanva!
*
Ne félj, itt vagyok már, Ádika!
Nyelvem emlékszik a ritmusra.
Szívem a kezedben,
Furulyád kezemben,
S dúdolunk, mint régen... Ádika!

Vecsés, 2025. április 15. – Siófok, 2025. április 16. -Kustra Ferenc József – írtam: a páratlanokat Rom. LIMERIK csokorban. A párosakat meg, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta.

Van, hogy láng vadul kisarjad a szürke hamu alatt,
Ami aztán, amorffá kormozza a maradt falat.

Vadonatúj hóember eladó,
És házilag összeállítandó!

Az árnyas szobámban sok meleg napfény, hirtelen összegyűlik,
A sivatagi kaktuszom már elszáradt, most gyorsan kinyílik…

Míg egy szép barnamedve, a bokrosban a somot legelészi,
Addig tán’ fölséges öröm lesz, ha csendben messzire tudsz futni…

Ha a csóka, szemet vetett a fénylő szemlencsédre,
Vesd magad hasra és élvezd, hogy milyen a sötétben.

Van tojásunk, sonkás tojást csinálhatnánk,
De a hűtőnk üres, nincs egy szelet sonkánk.

Egykedvű lett már minden megálmodott álmunk…
Szenvedélyes lesz tűz, még lobbanásra várunk.

Mostanában több mint rongáltan és rossz passzban vagyok
És magam alatt, égig érő mélységekben… lakok.

A szakítás talán lehet kedves a szívünknek,
De, mindenképpen szomorú a bánó lelkünknek.

A téma, figyeld, mind az utcán hever,
Ha felismered, majd lábadról lever!

Az életben érheti bármekkora, sorsfordító tragédia is a peches embert,
Valami kimozdítja lelkiállapotából, változtatásra, cselekvésre késztet…
Utólag kiderül, ebben a vigasztaló humor, gyógyító ereje bőszen részt vett.

Vecsés, 2019. január 3. – Kustra Ferenc József

Élvezted-e az élet-templomot belengő békét, nyugalmat?
Vagy az életed frontján valahol, megtaláltad-e a vigaszt?
Mikor te megszülettél, megkezdődött az „élet-halál játszmája”
És ha már sokat éltél, akkor kerül a téma, „meghallgatásra"!

Lehangoló és elkeserítő látvány visszanézve az életed?
Tudsz-e te bármilyen rossz körülményről, mi okozhatja a végzeted?

Vakolatlan falak, törött lábú székek,
Bennem föltolulnak... békétlen emlékek.
Legtöbbször a sorsunk kegyetlen meg durva,
Máskor úgy tesz, mint ki két kézzel ad vissza.

Bizony minden csak rideg és kopár!
Élek... sok értelmetlen éve már.
Nem tudni van-e jövőm… mi sem vár.

Tudtam pedig én a mások szemébe kacagni,
Sőt, volt lehetőségem kézen fogva sétálni.
Sohasem hazudtam, nem voltam becstelen, nem csaltam, nem loptam,
Másoknak, arra érdemesnek magamból, életemet adtam.
Fölöttébb furcsa minden, tán’ magamat sem ismerem?
Már, nincs, amit tehetnék, hogy a fájdalmam felejtsem…

Már omlanak a falak, eldőltek a székek,
Már el nem múlnak… a bágyasztó, rossz emlékek…

A sorsom az, hogy érzem, meghalt már bennem a vágy,
Osztályrészem, mire várhatok… egy koporsó-ágy…
Ott aztán végre, gondok nélkül hanyatt dőlök,
Ott már, fránya élettel, kicsit sem veszkődők...

Fáj a múlt, a nem létező jövőmtől roppant félek,
Úgy érzékelem, hogy alkalom sincs, hogy... akkor élek…
Úgy érzem, ha jő idő, elmegyek, csendben kihalok,
Üvöltenék a holdra, mint farkas… inkább hallgatok.

Te élvezted-e… élet-templomát belengő békét, nyugalmat?
Vagy te az élet harcos frontján bárhol… megtaláltad a vigaszt?

Vecsés, 2016. január 11. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Az élet, amit átad, az maga a komédia,
És hiába vizsgálod, ez bizony nem vásárfia…

Nincs más lehetőséged, mint tanulj meg komédiázni,
Az élet komikus oldalán, csúszkálva leszánkázni…
*
Élet, talán vicc?
Mit számít, hogy fogjuk fel?
Amit kirótt sors!
*
Az ember tehet,
De teszi-e… eleget?
Bánja, hogy nem eleget?
*
Életcsalódás…
Mit tudsz erről, hogyan volt?
Vagy csak gondolod?
*
Bárki, még saját életében is lehet tudatlan,
Mert nem tudhatja, hogy mit intézett a tudattalan…
Ez attól függ, hogyan kezeled, amid van tudatban.

Lehetsz te szép, csúnya, szőke, fekete vagy barna,
Hogy intézed élted, akaratlan, vagy akarva?

Persze a fránya saját körülmények,
Amitől másként alakulnak létek…
Lehet, nem is tőled vannak a tétek?

Te örök komédiás! Menj csak az utadon,
Jó, ha hatökrös szekér visz tovább utakon…
Merengj a kanyarulaton, és bűntudaton.
*
Létérdek nagyon,
Tovább élni halálig.
Biz’ nem minden vicc.
*
Körülményeid,
Állnak, mint totemoszlop.
Kardoddal suhints.
*
Folyvást szerepelsz, ott az élet színpadán,
Hiszed, nem vagy függönyhúzogató talán?
*
Zenélj szájharmonikán, vagy fésűvel,
Üsd a taktust, földön a fűfésűvel.
*
Boldogság kapu
Ha nyitva van, osonj be!
Élvezd életed!
*
Úgyis, csak az lesz,
Mi sorskönyvedbe írva.
Múltban lapozhatsz!

Vecsés, 2015. december 31. –Kustra Ferenc József- Versben, senrjú -ban és 10 szavasokban…