Ember szabad? Jó e kérdés!
Vajon mi a felelet?
Mit takar a szabadság szó?
Törjük hát a fejeket.

A szabadságot megélni
parancsszóra nem lehet,
nekünk illene már tudni,
korlátoznak eleget.

Égben szabadon szárnyalva
csakis akkor repülünk,
ha természetben mint madár,
Isten ölén létezünk.

Ember szabad? Mi a válasz?
Igen! Isten megadta.
Ember emberként rabszolga,
hát..., Ő ezért nem tudja.

Mért bántjuk egymást? Hisz annyira szeretlek!
Lehoznék néked minden csillagot!
Nélküled üres, és sivár minden este
nélküled én már levegőt sem kapok!

Mért bántjuk egymást? Hisz oly rövid az élet!
Addig szeressünk ameddig lehet!
Hisz ki tudja még hogy mit hoz a holnap,
meddig őrizhetem a lépteidet?

Meddig láthatom a bimbódzó rózsát
ahogyan épp a szirmát bontja szét?
Meddig láthatom a felkelő nap fényét
hisz az ablakomba nem süt be a fény.

Szeresük egymást, hisz oly rövid az élet!
S addig szép amíg együtt lehetünk,
hidd el: a szívünk is csak addig sugárzik
amíg önzetlenül, tisztán szeretünk!

Megtörten, búsan járom az utcát
szemem sarkában könny ragyog,
senki sem szól, senki sem néz rám
csak egy koldus ki mellettem ácsorog.

Reszkető kézzel tartja a markát,
kérve: csak egy kis aprót adjanak!
Hogy tudjak egy kis kenyeret venni!
Kérem! Csak néhány forintot adjanak!

Esdeklő szemekkel nézi az arcom,
megtört szemében sápadt fény ragyog
nem szólok semmit, zsebembe nyúlok
s szótlanul néhány forintot adok.

Hálásan néz rám, s rebegi halkan:
Isten áldja meg érte asszonyom!
Nem is sejti hogy lelkemben mélyen
én is egy kifosztott koldus vagyok!

Milyen sötét és vörös az ég alja
szinte már izzó szikrákat lövell,
mintha ránk sújtana iszonyú haragja
s vöröslő szemével mérgesen figyel.

Haragos szemével villámokat szór le
sűrű záporként ontva könnyeit,
hogy hulló könnyeivel tisztára mossa
s messzire sodorja gyarló bűneink.

Úgy szeretnék hozzá oly közel kerülni
hogy lemossa nékem is kínzó bánatom,
hogy megkönnyült szívvel tudjak újraélni
hisz nehéz terhemet már alig bírom.

Kerestelek a csöndes félhomályban
az alkonyatból nyúló éjszakában,
mondd meg! Merre vagy?

Kutattalak a tűnő messzeségben
s kiáltanék a messze zúgó szélben
hogy meghalld hangomat.

Kiáltanék újra és újra
de nem hallom hangodat vissza,
szólj hát! Merre vagy?

Jössz e már? Vagy felejtselek végleg,
temesselek a szívembe mélyen
mondd meg :hol maradsz?

Akarsz még? Vagy elfeledtél mindent
s meg sem látod már patakzó könnyem
mely lelkemből fakad?

S ha elmegyek fogsz e majd hívni
hogy válladon tudjam kisírni
mi felkavar?