Kinek gondoltok, amikor rám néztek?
Mit láttok? Kit láttok, nővérek?
Egy fura öreget, nem annyira bölcset,
Mit lát, mit csinál - ő nem is tudja már.
Elejti a falatot. Ha hangosan szóltok,
Hogy "Próbálja meg!" - választ sem kaptok.
Hogy ti ott vagytok, mintha neki fel se tűnne,
Eltűnik mindig a zoknija, cipője...
Kénytekre-kedvtekre átadja önmagát,
Fürdetés, etetés tölti ki a napját.
Ezt gondoljátok? És ezt látjátok?
Szemetek nyissátok: hisz? ez nem én vagyok!
Megmondom, ki vagyok: ki csendben meghúzódva
Megteszem, eszem is, mint a nővér mondja?
Apámnak, anyámnak kicsi fiacskája,
Szerető fészkében egyik fiókája.
Szárnyra kelő kamasz, jövő álmodója,
Szerelmes társának boldog bevárója.
Húszéves vőlegény: szívem nagyot ugrik
Esküm emlékére, mit tartanom illik.
Huszonöt évemmel, magam is apaként
Őrzöm kicsinyeim boldog otthon keblén.
Harmincéves férfi: ó de gyorsan nőnek!
Téphetetlen szálak minket összefűznek.
Negyven lettem: kirepültek, üres már a fészek,
De marad a párom, így nem hullanak könnyek.
Ötven éves lábaimnál kisbabák játszódnak,
Nagyszülők lettünk már, unokáink vannak.
Majd sötétség jő rám: feleségem meghalt.
Jövőm eddig fény volt, mit most a rém felfalt.
Gyermekeim most már nélkülem megállnak.
Múlt szeretet jár át, évek, mik elszálltak.
Most már öreg vagyok. Kemény a természet.
Az idős ember vicces. Vicc csak az enyészet.
A test, a kellem, erő széthullik, elillan,
Kő maradt, ahol rég mondták: a szívem van.
Ám az éltes testben ott belül fiatal
Vagyok még. Tépett szívem duzzad:
A múlt sok örömet és fájdalmat visszaad.
Újraélem szerelmünket, hosszú életünket,
Túlságosan gyorsan elszállt éveinket.
Elfogadom szépen, hogy minden elmúlik.
Nyisd hát ki a szemed, láss túl azon, mi vén:
Nézz csak meg közelről: hát EZ vagyok én!!

(A verset egy ausztrál vidéki város kórházának idősotthonában elhunyt idős férfi írta. Fordította: Barsi Boglárka)

Rég volt,amikor megszülettem,
és a rideg élet felnevelt.
De mégis hogy,milyen áron?
Már nem tudom,de nem is bánom.
Eddig voltam szép,és jó,
ravasz,öszinte és hazudozó.
De felnőttem,bár örök gyerek maradok,
a szívembe vagy épp a lelkembe,már magam sem tudom.
Bár voltam fennt,és nagyon mélyen lennt,
mégis sokat jelentett nekem minden másodperc.
Komor,mégis tüzes,és illatos,
a finom rózsillatát az orromba is érzem,
és tudom,akármi is lesz velem,már el nem vérzem.

Széllel huncutkodó, fiatal kamasz,
ez vagy nekem tud meg tavasz.
Huncutkodó, vicces vagy ravasz?
Nem tudom, mond meg te tavasz.
Természetkedvelő, kicsit pimasz.
Tényleg,ilyen lennél te tavasz?
Veszélyes vagy számomra, mint egy nagy kuvasz.
Most már elárulom, ilyen vagy nekem te tavasz.

Az érzelmek határozzák meg
a mindennapokat,
nem mindegy tehát az,hogy
mi hogy érezzük magunkat!

Mit gondolunk? Ettől sok függ!
Ez a meghatározó!
Gondolatunk e témában
több, mint befolyásoló.

Az
érzelmeket tudatosan
mindig meg kell rostálni,
a rosszat, a salakot
innen ki kell dobálni!

Ne foglalja helyet az, mi
a szemétdombra való,
tovább élni azzal kell,
mi testet, lelket szolgáló.

Mindenkinek megadatott
így élni az életet,
Neked hogyan kell csinálnod?
Találd ki a képletet!

Kellemetlen érzéseket
kellemessel cseréld fel,
ilyen egyszerű az egész,
s minden nap boldog leszel!

Mozogj úgy, mint aki él,
ne úgy élj, mint aki fél!
Égi áldás életed,
a
megoldás nem végleges.

Rövid élet, boldogság,
a legnagyobb kihívás.
Tele érzelmeiddel,
a rosszakat felejtsd el!

Nehéz biz', nem egyszerű,
ez nem is új keletű,
mióta az ember él,
valamitől mindig fél.

Belénk van tán kódolva?
Bevésték az agyunkba?
NEM!
Ezt mint mi teremtettük,
mi agyunkba mi véstük!

Lelkünket, s szellemünket
Isten teremtette meg!
Ő csak jót akart, tudjuk,
Tőle csak a jót kapjuk.

Így hát ne félj, imádkozz!
Mindenható Neked hoz
olyan áldott életet,
hol
nem kell élned félelmet!