Jártam már magas hegyekben,
Mély földekre szoktam térni.
De mégis dombok ködében,
Tudok egyedül élni.

Te még nem tudhattad akkor,
De én óvtalak, hogy ne félj.
Fölötted lebegtem titkon.
Szemem csillag volt, testem éj.

Ott ültél lent a fák alatt,
Hulló szirmok záporában,
S leszálltam feléd egy ágra
Az égszínkék tollruhámban.

Reményvesztett szép arcodat
Maró bánat gyűrte csúffá,
De nekem szép voltál, s akkor
Váltál az egyetlen úttá.

Fiatal voltál és árva,
Még csak annyit tudtál, hogy fáj
A lét. Imáid dallamát
Visszhangozta a konok táj.

A csend voltam, és te törtél,
Könyörgőn, ahogy ott sírtál.
Csak abban a percben váltam
Emberré, amikor hívtál.

És én érted jöttem aznap,
Mikor olyan üres voltál,
Hogy elfért benned még egy fél:
Pont amilyet megálmodtál.

Ember szabad? Jó e kérdés!
Vajon mi a felelet?
Mit takar a szabadság szó?
Törjük hát a fejeket.

A szabadságot megélni
parancsszóra nem lehet,
nekünk illene már tudni,
korlátoznak eleget.

Égben szabadon szárnyalva
csakis akkor repülünk,
ha természetben mint madár,
Isten ölén létezünk.

Ember szabad? Mi a válasz?
Igen! Isten megadta.
Ember emberként rabszolga,
hát..., Ő ezért nem tudja.

...még mindig itt tartok!
Láthatod, még most is senki vagyok...
Elmúlt már a nyár és jó néhány év,
Mióta, te világ... eltemettél!

Újra elszállt az élet, elmúlt egy nap...
A hold megint előbújik... felzaklat!
...régi temető, elárvult sírok között
Árnyak hullámán, de szívem fölött...
Penge leng, s tán elmúlok!
Most is e sötétben foszladozok,
S itt élve, ennyire régen, ilyen mélyen,
Újra rád gondolok... bár ez tünékeny!
Nem merek örülni! Miattad... neked.
Lelkem diktálja ezt, szenvedem a neved...
Tudod, beteg vagyok, talán... élek.
S ahogy benned perced leszek, újra félek...

Szeretlek! Meglehet, nem mondom...
Ha nézlek, szemed tüzébe, csillagködbe oltom!

Egy napsütötte reggel kinézek a szobám ajtaján,
látom a színes madárkákat fennt a fán.
Boldog röpködnek ide-oda,
szomorúak nem tudnak lenni soha.
Szabadon szállnak az égbe
lelkükben mosolyogba mennek a fénybe.
Oly,tiszták,mint az ártatlan kis bárányok,
hozzájuk nem tapadnak az emberi kátrányok.
Bárcsak lehetnék én is madár,
egész nap ujjongva repkednék,és nem lenne több gondom már!