Idő 
Értékelés 
Értékelés ÁBRAHÁM ÉS IZSÁK
/ BIBLIAI TÖRTÉNET /
Ahogy Isten megígérte,
Sára fiút szült egy évre.
Igazi nagy csoda volt ez,
Mert Ábrahám már száz éves.
Nagy boldogsággal nevelte,
Fiát, Izsáknak nevezte.
Mindenkinél jobban szerette,
Erős ifjú lett belőle.
Így szólt az Úr Ábrahámhoz,
Add vissza nekem Izsákot.
Indulj, Moria hegyhez hozd,
Nekem áldozd fel őt majd ott.
Megrendült nem várt kérésre,
Gondolta, mindennek vége.
Gyötrődött egész éjszaka,
Isten, miért kéri vissza.
Ő tudja egyedül okát,
Ábrahám nem tehetett mást.
Imádta mindkettőjüket,
Ám, választania kellett.
Elindultak hát a hegyre,
Tüzet, fát magukkal vittek.
Izsák, apját megkérdezte,
Élő áldozat, majd hol lesz.
Ábrahám, így elmesélte,
Hogy Isten őt mire kérte.
Egész úton imádkoztak,
Egymástól ők elbúcsúztak.
Az oltárt megépítették,
Izsákot már felfektette,
Ábrahám, kést elővette,
De az Úr ezt nem engedte.
Rákiáltott Ábrahámra,
Ne tedd! ? már látom hitedet.
Mert engedelmeskedtetek,
Hatalmas, nagycsalád lesztek.
Örömteli boldogságuk,
Az Úrban lett bizonyságuk.
Ott mindjárt egy kost találtak,
Ő lett élő áldozatuk.
/ BIBLIAI TÖRTÉNET /
Ahogy Isten megígérte,
Sára fiút szült egy évre.
Igazi nagy csoda volt ez,
Mert Ábrahám már száz éves.
Nagy boldogsággal nevelte,
Fiát, Izsáknak nevezte.
Mindenkinél jobban szerette,
Erős ifjú lett belőle.
Így szólt az Úr Ábrahámhoz,
Add vissza nekem Izsákot.
Indulj, Moria hegyhez hozd,
Nekem áldozd fel őt majd ott.
Megrendült nem várt kérésre,
Gondolta, mindennek vége.
Gyötrődött egész éjszaka,
Isten, miért kéri vissza.
Ő tudja egyedül okát,
Ábrahám nem tehetett mást.
Imádta mindkettőjüket,
Ám, választania kellett.
Elindultak hát a hegyre,
Tüzet, fát magukkal vittek.
Izsák, apját megkérdezte,
Élő áldozat, majd hol lesz.
Ábrahám, így elmesélte,
Hogy Isten őt mire kérte.
Egész úton imádkoztak,
Egymástól ők elbúcsúztak.
Az oltárt megépítették,
Izsákot már felfektette,
Ábrahám, kést elővette,
De az Úr ezt nem engedte.
Rákiáltott Ábrahámra,
Ne tedd! ? már látom hitedet.
Mert engedelmeskedtetek,
Hatalmas, nagycsalád lesztek.
Örömteli boldogságuk,
Az Úrban lett bizonyságuk.
Ott mindjárt egy kost találtak,
Ő lett élő áldozatuk.
ÁBRAHÁM ÉS IZSÁK
/ BIBLIAI TÖRTÉNET /
Ahogy Isten megígérte,
Sára fiút szült egy évre.
Igazi nagy csoda volt ez,
Mert Ábrahám már száz éves.
Nagy boldogsággal nevelte,
Fiát, Izsáknak nevezte.
Mindenkinél jobban szerette,
Erős ifjú lett belőle.
Így szólt az Úr Ábrahámhoz,
Add vissza nekem Izsákot.
Indulj, Moria hegyhez hozd,
Nekem áldozd fel őt majd ott.
Megrendült nem várt kérésre,
Gondolta, mindennek vége.
Gyötrődött egész éjszaka,
Isten, miért kéri vissza.
Ő tudja egyedül okát,
Ábrahám nem tehetett mást.
Imádta mindkettőjüket,
Ám, választania kellett.
Elindultak hát a hegyre,
Tüzet, fát magukkal vittek.
Izsák, apját megkérdezte,
Élő áldozat, majd hol lesz.
Ábrahám, így elmesélte,
Hogy Isten őt mire kérte.
Egész úton imádkoztak,
Egymástól ők elbúcsúztak.
Az oltárt megépítették,
Izsákot már felfektette,
Ábrahám, kést elővette,
De az Úr ezt nem engedte.
Rákiáltott Ábrahámra,
Ne tedd! ? már látom hitedet.
Mert engedelmeskedtetek,
Hatalmas, nagycsalád lesztek.
Örömteli boldogságuk,
Az Úrban lett bizonyságuk.
Ott mindjárt egy kost találtak,
Ő lett élő áldozatuk.
/ BIBLIAI TÖRTÉNET /
Ahogy Isten megígérte,
Sára fiút szült egy évre.
Igazi nagy csoda volt ez,
Mert Ábrahám már száz éves.
Nagy boldogsággal nevelte,
Fiát, Izsáknak nevezte.
Mindenkinél jobban szerette,
Erős ifjú lett belőle.
Így szólt az Úr Ábrahámhoz,
Add vissza nekem Izsákot.
Indulj, Moria hegyhez hozd,
Nekem áldozd fel őt majd ott.
Megrendült nem várt kérésre,
Gondolta, mindennek vége.
Gyötrődött egész éjszaka,
Isten, miért kéri vissza.
Ő tudja egyedül okát,
Ábrahám nem tehetett mást.
Imádta mindkettőjüket,
Ám, választania kellett.
Elindultak hát a hegyre,
Tüzet, fát magukkal vittek.
Izsák, apját megkérdezte,
Élő áldozat, majd hol lesz.
Ábrahám, így elmesélte,
Hogy Isten őt mire kérte.
Egész úton imádkoztak,
Egymástól ők elbúcsúztak.
Az oltárt megépítették,
Izsákot már felfektette,
Ábrahám, kést elővette,
De az Úr ezt nem engedte.
Rákiáltott Ábrahámra,
Ne tedd! ? már látom hitedet.
Mert engedelmeskedtetek,
Hatalmas, nagycsalád lesztek.
Örömteli boldogságuk,
Az Úrban lett bizonyságuk.
Ott mindjárt egy kost találtak,
Ő lett élő áldozatuk.
Ha válladdal nem tartasz engem,
s karóként nem óvsz a világtól,
ha máshol vagy, nem két szememben,
gyenge szavak hullnak a számból.
Tagjaim elerőtlenednek,
ha nem vagy mindig közelemben.
Csak létezem, de nem teremtek,
s hullni látom mind, ami lettem.
Ha néha egy-egy nap elragad,
tolvajlásába elkárhozom.
Égve felsercen a ?nem marad!?,
pedig tudom, hogy nincs rá okom,
mert visszajössz újra és újra,
mint vad viharok után a Nap.
De ma még saját dalát fújja
e halott, nélküled-pillanat.
Egy fél ország nyújtózik köztünk.
Vad füvek, erdők, s beton éke.
Felsejlik, hisz oly nagy a csöndünk,
hogy aki elment, hazatér-e?
A tavasz kinyílt, lassan a nyár?
S csak ragasztgatom széttört álmom.
Mint fészkétől elárvult madár,
téged kereslek minden ágon?
s karóként nem óvsz a világtól,
ha máshol vagy, nem két szememben,
gyenge szavak hullnak a számból.
Tagjaim elerőtlenednek,
ha nem vagy mindig közelemben.
Csak létezem, de nem teremtek,
s hullni látom mind, ami lettem.
Ha néha egy-egy nap elragad,
tolvajlásába elkárhozom.
Égve felsercen a ?nem marad!?,
pedig tudom, hogy nincs rá okom,
mert visszajössz újra és újra,
mint vad viharok után a Nap.
De ma még saját dalát fújja
e halott, nélküled-pillanat.
Egy fél ország nyújtózik köztünk.
Vad füvek, erdők, s beton éke.
Felsejlik, hisz oly nagy a csöndünk,
hogy aki elment, hazatér-e?
A tavasz kinyílt, lassan a nyár?
S csak ragasztgatom széttört álmom.
Mint fészkétől elárvult madár,
téged kereslek minden ágon?
Táncolt.
A fekete szatén átölelte, vele lebbent tökéletes társaként. Valaki felé nyújtott egy pohár pezsgőt.
Hűs volt, és a buborékok csiklandozták az orra hegyét.
Nevetett, és vele nevettek.
A poháron hagyott rúzsnyom csókká vált az éjben...
Elvarázsolt órák vagy csak egy pillanat.
Ki tudja?
A hálószoba ablakán beszűrődő holdfény, Ő látta!
Szaténruha a szőnyegen, mellé egy nyakkendő ledobva. Sóhaj töri meg a csendet,
s vérvörös körmökkel beletúr a fölé hajló férfi hajába,
majd gyengéden hátába mélyeszti körmeit,
hogy magához húzza őt.
Magához, magába.
A fekete szatén átölelte, vele lebbent tökéletes társaként. Valaki felé nyújtott egy pohár pezsgőt.
Hűs volt, és a buborékok csiklandozták az orra hegyét.
Nevetett, és vele nevettek.
A poháron hagyott rúzsnyom csókká vált az éjben...
Elvarázsolt órák vagy csak egy pillanat.
Ki tudja?
A hálószoba ablakán beszűrődő holdfény, Ő látta!
Szaténruha a szőnyegen, mellé egy nyakkendő ledobva. Sóhaj töri meg a csendet,
s vérvörös körmökkel beletúr a fölé hajló férfi hajába,
majd gyengéden hátába mélyeszti körmeit,
hogy magához húzza őt.
Magához, magába.
Anya meglepett egy csokival;
ott volt a tányérom mellett.
Szerettem volna azonnal kibontani.
Anya mosolygott,
de szeme szigorúan nézett.
Tudtam, előbb meg kell ennem a krumplis tésztát.
Nem is éreztem az ízét,
csak kanalaztam... egyik falat a másik után.
Elfogyott!
Kezembe fogtam a csokimat,
és mint aki éhhalál szélén áll,
úgy tömtem magamba.
Ó, hogy milyen finom volt!
Édes, selymes, és a nyelvemen szétkenődött!
Majd véget ért a csoda, mind megettem.
Csokimnak nyomai csak ujjaim begyén látszódtak.
Anya odahajolt, és apró puszival
egy pici csokimaszatot eltüntetett az ujjamról.
Ekkor jutott eszembe:
Meg se kínáltam őt!
Ránéztem az arcára, a csillogó szemére,
és a gyomromban valami fájó szorítást éreztem.
Észrevehette, mert magához ölelt,
és én szipogva súgtam neki:
Anya, ne haragudj, amiért nem adtam belőle.
Ígérem, ha lesz pénzem, veszek neked
egy nagy táblával, piros szalaggal átkötve!
Ő még jobban magához húzott.
Éreztem azt a biztonságot adó illatot és meleget,
amit csak az ő közelsége adhat.
Nem mertem felnézni,
mert hallottam légzésén, hogy sír.
Majd leguggolt hozzám, és
könnyeit letörölve mondta:
Nekem te vagy a csokoládé!
A legszebb piros szalagos csoki a világon!
Azóta őrzöm annak a csokinak a papírját,
s oly sok év eltelt már,
hogy megszámolni se tudom,
mennyi csokit ajándékoztam anyunak.
Ma újra vettem egyet,
piros szalaggal átkötöttem,
és odaálltam a sírjához:
Anya látod, hoztam neked csokit!
Leteszem a koszorúja mellé,
megcsókolom azt a régi, gyűrött csokipapírt,
és sírok...
annyira hiányzik az illata, melegsége...
annyira szeretnék adni neki a csokimból!
ott volt a tányérom mellett.
Szerettem volna azonnal kibontani.
Anya mosolygott,
de szeme szigorúan nézett.
Tudtam, előbb meg kell ennem a krumplis tésztát.
Nem is éreztem az ízét,
csak kanalaztam... egyik falat a másik után.
Elfogyott!
Kezembe fogtam a csokimat,
és mint aki éhhalál szélén áll,
úgy tömtem magamba.
Ó, hogy milyen finom volt!
Édes, selymes, és a nyelvemen szétkenődött!
Majd véget ért a csoda, mind megettem.
Csokimnak nyomai csak ujjaim begyén látszódtak.
Anya odahajolt, és apró puszival
egy pici csokimaszatot eltüntetett az ujjamról.
Ekkor jutott eszembe:
Meg se kínáltam őt!
Ránéztem az arcára, a csillogó szemére,
és a gyomromban valami fájó szorítást éreztem.
Észrevehette, mert magához ölelt,
és én szipogva súgtam neki:
Anya, ne haragudj, amiért nem adtam belőle.
Ígérem, ha lesz pénzem, veszek neked
egy nagy táblával, piros szalaggal átkötve!
Ő még jobban magához húzott.
Éreztem azt a biztonságot adó illatot és meleget,
amit csak az ő közelsége adhat.
Nem mertem felnézni,
mert hallottam légzésén, hogy sír.
Majd leguggolt hozzám, és
könnyeit letörölve mondta:
Nekem te vagy a csokoládé!
A legszebb piros szalagos csoki a világon!
Azóta őrzöm annak a csokinak a papírját,
s oly sok év eltelt már,
hogy megszámolni se tudom,
mennyi csokit ajándékoztam anyunak.
Ma újra vettem egyet,
piros szalaggal átkötöttem,
és odaálltam a sírjához:
Anya látod, hoztam neked csokit!
Leteszem a koszorúja mellé,
megcsókolom azt a régi, gyűrött csokipapírt,
és sírok...
annyira hiányzik az illata, melegsége...
annyira szeretnék adni neki a csokimból!
