Idő 
Értékelés 
Értékelés Nyári viharban…
Ég, már messziig
Elsötétült, vihar lesz.
Felhőzet vastag.
*
Nap, elmenekült,
Sötétség ül a tájon.
Árnyak baljósak.
*
Minden nesztelen,
Kutya bebujt házába.
Égető villám!
*
Rettenetes csatt!
Kutya fél, felnyüszített!
Vihar lecsapott!
*
Kezdődő eső,
Átcsapott özönvízbe.
Mennydörgés ijeszt...
*
Tyúkok, kárálnak
Az ólban, most nem tojnak.
Villám versenyek…
*
Eső illata,
Betölti a légteret.
Felhőkönny zuhog.
*
Kis-patak duzzad,
Kerti növények vígak!
Mező ismét él.
*
Égi háború
Oly’ kemény, rettegtető.
Csatorna dugult!
*
Taroló vihar,
Ágat tördel, tetőt tép!
Itt nincs ellenfél…
*
Tombolás vége!
Ahogy jött, úgy el is ment.
Tiszta, kék égbolt…
*
Tájon friss illat…
Aszály volt, kutya ugrál.
Szivárvány ívek!
Vecsés, 2015. március 7. – Kustra Ferenc József - A viharról, eredeti Bashó stílusú írt haikuban.
5-600 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!
Ég, már messziig
Elsötétült, vihar lesz.
Felhőzet vastag.
*
Nap, elmenekült,
Sötétség ül a tájon.
Árnyak baljósak.
*
Minden nesztelen,
Kutya bebujt házába.
Égető villám!
*
Rettenetes csatt!
Kutya fél, felnyüszített!
Vihar lecsapott!
*
Kezdődő eső,
Átcsapott özönvízbe.
Mennydörgés ijeszt...
*
Tyúkok, kárálnak
Az ólban, most nem tojnak.
Villám versenyek…
*
Eső illata,
Betölti a légteret.
Felhőkönny zuhog.
*
Kis-patak duzzad,
Kerti növények vígak!
Mező ismét él.
*
Égi háború
Oly’ kemény, rettegtető.
Csatorna dugult!
*
Taroló vihar,
Ágat tördel, tetőt tép!
Itt nincs ellenfél…
*
Tombolás vége!
Ahogy jött, úgy el is ment.
Tiszta, kék égbolt…
*
Tájon friss illat…
Aszály volt, kutya ugrál.
Szivárvány ívek!
Vecsés, 2015. március 7. – Kustra Ferenc József - A viharról, eredeti Bashó stílusú írt haikuban.
5-600 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!
Idő, folyamatosan halad, a múlt már csak nyomokban…
Elillant az élet, mint a kiloccsant víz a homokban.
Sivatagban víz nélkül, embernek minden eszébe jut,
Még a múltja is, de nem tudja, hogy víz nélkül meddig jut…
Száraz erdőben a kirándulás nagyon veszélyes is lehet,
Ha rossz emberek mindent gyújtogatnak, nem kímélik életet…
Ősembernek valaha a tűz, életet, védelmet jelentett.
Érzem, hogy a napfény öregedő, barázdált arcomon szökdécsel...
Már minek, amikor az éveim száma a fülembe énekel…
*
Időm, elmúlt már,
Vissza semmi nem hozza.
Virradat már nincs.
*
Kikelet oly’ szép,
Dúsacskán napsugaras.
Öreg csak nézi.
*
Tavasz is az ősz
Felé megy, lesz lombhullás.
Jó időt zár… tél.
*
Vidám madárdal
Öregnek? Új életnek?
Vég ajándéka…
Vecsés, 2015. június 3. – Kustra Ferenc József – versben és senrjúban. Csak úgy, egyszerűen leszögeztem a tényeket…
Elillant az élet, mint a kiloccsant víz a homokban.
Sivatagban víz nélkül, embernek minden eszébe jut,
Még a múltja is, de nem tudja, hogy víz nélkül meddig jut…
Száraz erdőben a kirándulás nagyon veszélyes is lehet,
Ha rossz emberek mindent gyújtogatnak, nem kímélik életet…
Ősembernek valaha a tűz, életet, védelmet jelentett.
Érzem, hogy a napfény öregedő, barázdált arcomon szökdécsel...
Már minek, amikor az éveim száma a fülembe énekel…
*
Időm, elmúlt már,
Vissza semmi nem hozza.
Virradat már nincs.
*
Kikelet oly’ szép,
Dúsacskán napsugaras.
Öreg csak nézi.
*
Tavasz is az ősz
Felé megy, lesz lombhullás.
Jó időt zár… tél.
*
Vidám madárdal
Öregnek? Új életnek?
Vég ajándéka…
Vecsés, 2015. június 3. – Kustra Ferenc József – versben és senrjúban. Csak úgy, egyszerűen leszögeztem a tényeket…
Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Bátran megyünk, látó szemektől tartani nem kell,
Kis fény is elég, megyünk együtt a csillagfénnyel.
Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Erdő, szundikáló magányában tapossuk a füvet,
Erdő csendjét nem zavarjuk, azt biz' szépen úgysem lehet…
Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Kuvik sötétben is lát, egyedül, csendben ő figyel minket,
Majd szem elől téveszt, mert a faárnyak ölelnek át minket.
Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Mi sem beszélgetünk, csak mutogatunk, mint harci kommandósok,
Kis tisztáson nézzük, de nem tudjuk milyenek a sok virágok.
Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
A jó levegő, tisztítja a tüdőnket,
A homály meg edzi a fáradt szemünket.
Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Nem volt olyan nagy ez erdő, már épp át is értünk rajta,
Nem volt olyan nagy ez erdő, sétánkkal túl vagyunk rajta.
Vecsés, 2021. május 9. – Kustra Ferenc József – a túránk leírása… anaforásban.
Túrázunk az erdőbe…
Bátran megyünk, látó szemektől tartani nem kell,
Kis fény is elég, megyünk együtt a csillagfénnyel.
Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Erdő, szundikáló magányában tapossuk a füvet,
Erdő csendjét nem zavarjuk, azt biz' szépen úgysem lehet…
Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Kuvik sötétben is lát, egyedül, csendben ő figyel minket,
Majd szem elől téveszt, mert a faárnyak ölelnek át minket.
Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Mi sem beszélgetünk, csak mutogatunk, mint harci kommandósok,
Kis tisztáson nézzük, de nem tudjuk milyenek a sok virágok.
Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
A jó levegő, tisztítja a tüdőnket,
A homály meg edzi a fáradt szemünket.
Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Nem volt olyan nagy ez erdő, már épp át is értünk rajta,
Nem volt olyan nagy ez erdő, sétánkkal túl vagyunk rajta.
Vecsés, 2021. május 9. – Kustra Ferenc József – a túránk leírása… anaforásban.
Pihenj csak. Itt leszek melletted,
s csöndesen őrzöm álmodat,
lágy takaróval betakarlak,
megsimítva az arcodat.
Ne félj. Ha rosszat álmodnál
elég egy sóhajtás nekem,
s messzire űzöm a rosszat,
amelytől riadt leszel.
Pihenj csak. Fáradt vagy. Látom.
Elárulja a két szemed.
Olyankor bágyadtan nézel,
szemed is elárul nekem.
Ne félj. Én itt leszek mindig,
s ha kell, virrasztok veled,
hűvös estéken, téli éjen
majd meleg takaród leszek.
Átölellek és magamhoz húzlak,
hogy érezzem milyen meleg
tested, amikor átölelve
békésen itt alszol velem.
Tudod, nekem csak az a fontos,
hogy mindig melletted legyek,
s megőrizzelek minden bajtól,
hiszen annyira féltelek.
s csöndesen őrzöm álmodat,
lágy takaróval betakarlak,
megsimítva az arcodat.
Ne félj. Ha rosszat álmodnál
elég egy sóhajtás nekem,
s messzire űzöm a rosszat,
amelytől riadt leszel.
Pihenj csak. Fáradt vagy. Látom.
Elárulja a két szemed.
Olyankor bágyadtan nézel,
szemed is elárul nekem.
Ne félj. Én itt leszek mindig,
s ha kell, virrasztok veled,
hűvös estéken, téli éjen
majd meleg takaród leszek.
Átölellek és magamhoz húzlak,
hogy érezzem milyen meleg
tested, amikor átölelve
békésen itt alszol velem.
Tudod, nekem csak az a fontos,
hogy mindig melletted legyek,
s megőrizzelek minden bajtól,
hiszen annyira féltelek.
Lángokban égtünk akkor éjjel,
nem is értem, már, hogy lehet
olyan hirtelen lángra kapni,
ahogyan akkor ott, veled.
Ma is érzem a forróságát,
amely átjárja mindenem,
hisz az a tűz, mi benned égett,
felgyújtotta a szívemet.
Nem hittem el, hogy tudok szeretni
olyan tűzzel, mely oly heves,
mint a pillanat töredéke,
mely átsuhan rajtad hirtelen.
Nem is értettem akkor éjjel
magam sem azt, hogy mért teszem,
nem akartam már úgy szeretni
senkit, hisz lelkem oly sebes.
Lángokban égtünk, s akkor úgy tűnt,
sosem alszik ki teljesen,
hisz az a szikra oly erős volt,
s egy röpke perc alatt lángra kelt.
Mégis kihunyt, de mégse bánom,
hisz melege most is úgy ölel,
hogy felmelegít, és elvarázsol
újjá élesztve mindenem.
Most itt vagyok. Izzó parázsként
várva, hogy újra lángra kelts,
tudom, hogy lángod perzsel, éget,
de mégis: te vagy a mindenem!
nem is értem, már, hogy lehet
olyan hirtelen lángra kapni,
ahogyan akkor ott, veled.
Ma is érzem a forróságát,
amely átjárja mindenem,
hisz az a tűz, mi benned égett,
felgyújtotta a szívemet.
Nem hittem el, hogy tudok szeretni
olyan tűzzel, mely oly heves,
mint a pillanat töredéke,
mely átsuhan rajtad hirtelen.
Nem is értettem akkor éjjel
magam sem azt, hogy mért teszem,
nem akartam már úgy szeretni
senkit, hisz lelkem oly sebes.
Lángokban égtünk, s akkor úgy tűnt,
sosem alszik ki teljesen,
hisz az a szikra oly erős volt,
s egy röpke perc alatt lángra kelt.
Mégis kihunyt, de mégse bánom,
hisz melege most is úgy ölel,
hogy felmelegít, és elvarázsol
újjá élesztve mindenem.
Most itt vagyok. Izzó parázsként
várva, hogy újra lángra kelts,
tudom, hogy lángod perzsel, éget,
de mégis: te vagy a mindenem!
