Idő 
Értékelés 
Értékelés …az élet tengerén…
Élem az életem az élet tengerén…
A kicsi és nagy hullámok habos hegyén…
Lehet, hogy a tenger leges-legmélyén létezem?
Itt halak rákok, mérges medúzák vannak velem…?
Születésemkor, jó nagy, tartós szél belekapott vitorlámba,
És maga előtt, behajtott szeszélyes óceán viharába…
Lélekvesztőm erősen dülöngél álom-éltem tengerén,
Sodródik a Dél és Észak sarkok láthatatlan tengelyén.
A lenyugvó aranymosolyú, bíbornapsugarak mosolyán,
Már csak vegetálok, a nagy és folyton csak hideg víz-nyoszolyán…
Nézem, merev formák a hullámok, majd’ mint dia képek.
Vizesek, habosak, nagy hegyek-völgyek! Tán’ ezek szépek?
Kicsike vízcsepp vagyok a lét tengerében.
Pici vízcsepp vagyok óceánom vízében!
Mily’ nagy vagy, mindent beborítasz, Te óceán,
Milyen nagy vagy, veled vagyok a lét határán…
Itt a ködpára a víz fölött, hömpölyög, mint áttetsző selyem,
És időnként látom, hogy a hullámzó tenger, nekem lételem…
Egy hajón élet, ráadásul a sajátomon, itt nincs virág,
És nincsen itten zöld rét, hol meglehetne az örök szabadság…
Itt villámlik, zeng, én a fedélzeten, a hajóm meg alatta,
És vihar istene, miért gerjedt folyvást, nem szűnő haragra!
Óceán! Vitorlámba szél kapaszkodik, hajóm megy előre!
Ha vizeddel segítenél, akkor haladnék, egyről, kettőre!
Én csak ücsörgők a fedélzetemen, látom, a világ ragyog!
Szabadnak érzem magamat, de érzékcsalódás, mert nem vagyok.
Ruhámat, langy és só nedves fuvallat, úgy lengeti,
Hajszálaimon a szél a tavasz dalát pengeti…
Nem vakít el semmi és bár meresztem a szemem, megtudhatnám?
Nem látom a csillagokat! Hogy láthatnám, ha felhő borul rám…
Vetettem én sok magot fedélközbe,
De nincs mese, engem sós víz vesz körbe…
Ha fent vagyok a hajóhídon a halak, lám, mit sem sejtenek,
De ha korlátnál állok, a hullámtarajok táncra perdülnek…
Messze, parttól, hideg, viharos, tenger-párás szélben nincs halk hang…
Csak támad, majd lesodor fedélzetről… élvezkedik a bitang!
A szeszélyes vihar csak dühöng, szele megállíthatatlan…
Nap meg rám süt, éget, perzsel, vakít, árnyéka láthatatlan.
Állandóan hallom, lékem van, csobog befelé a víz!
Szivattyúim folyvást dolgoznak, ez nem játék, mint a kvíz!
Csak marad a kérdés, hogyan legyen tovább… ezen agyalok…
Nevetek, hallik… ezen még a befolyó víz is fanyalog?!
A lelkem árva, mint egy kivert, Lenin-lelenc gyerek,
Oly', mint egy ablak, ami körül nincsenek keretek…
Élem én bugyuta, kicsi, semmit nem mondó életem,
És mert jól nevelt vagyok… azt hittem, ez kell, így jó nekem…
Te élet óceánom, miért vagy ilyen velem?
Miért nem lelem, a hullámaidon a helyem?
Te élet óceánom, szép a vized és nem én szennyezem,
Jó lenne, csak élni, a sima víztükrödön! Ezt kérhetem?
Senkinek nem lehet hinni, csak önmagamban kell bízni,
Szemből fúj felém a szél. Rajta kéne messze repülni…
Könnyeket nem záporoztathatom végtelenül és a kínig,
És ezért a képzeletem szárnyán szállok, a más világomig…
Egyszer bizony, el kell menni, de akkor itten, ne sírjon senki,
Magatokban emlékezzetek, volt itt egy öreg matróz… senki.
Ez majd, akkor segít nekem, óceán homályába merülni…
Kár, hogy nem fogom megtudni, fognak-e majd a tengerek sírni?
Vecsés, 2015. március 27. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Élem az életem az élet tengerén…
A kicsi és nagy hullámok habos hegyén…
Lehet, hogy a tenger leges-legmélyén létezem?
Itt halak rákok, mérges medúzák vannak velem…?
Születésemkor, jó nagy, tartós szél belekapott vitorlámba,
És maga előtt, behajtott szeszélyes óceán viharába…
Lélekvesztőm erősen dülöngél álom-éltem tengerén,
Sodródik a Dél és Észak sarkok láthatatlan tengelyén.
A lenyugvó aranymosolyú, bíbornapsugarak mosolyán,
Már csak vegetálok, a nagy és folyton csak hideg víz-nyoszolyán…
Nézem, merev formák a hullámok, majd’ mint dia képek.
Vizesek, habosak, nagy hegyek-völgyek! Tán’ ezek szépek?
Kicsike vízcsepp vagyok a lét tengerében.
Pici vízcsepp vagyok óceánom vízében!
Mily’ nagy vagy, mindent beborítasz, Te óceán,
Milyen nagy vagy, veled vagyok a lét határán…
Itt a ködpára a víz fölött, hömpölyög, mint áttetsző selyem,
És időnként látom, hogy a hullámzó tenger, nekem lételem…
Egy hajón élet, ráadásul a sajátomon, itt nincs virág,
És nincsen itten zöld rét, hol meglehetne az örök szabadság…
Itt villámlik, zeng, én a fedélzeten, a hajóm meg alatta,
És vihar istene, miért gerjedt folyvást, nem szűnő haragra!
Óceán! Vitorlámba szél kapaszkodik, hajóm megy előre!
Ha vizeddel segítenél, akkor haladnék, egyről, kettőre!
Én csak ücsörgők a fedélzetemen, látom, a világ ragyog!
Szabadnak érzem magamat, de érzékcsalódás, mert nem vagyok.
Ruhámat, langy és só nedves fuvallat, úgy lengeti,
Hajszálaimon a szél a tavasz dalát pengeti…
Nem vakít el semmi és bár meresztem a szemem, megtudhatnám?
Nem látom a csillagokat! Hogy láthatnám, ha felhő borul rám…
Vetettem én sok magot fedélközbe,
De nincs mese, engem sós víz vesz körbe…
Ha fent vagyok a hajóhídon a halak, lám, mit sem sejtenek,
De ha korlátnál állok, a hullámtarajok táncra perdülnek…
Messze, parttól, hideg, viharos, tenger-párás szélben nincs halk hang…
Csak támad, majd lesodor fedélzetről… élvezkedik a bitang!
A szeszélyes vihar csak dühöng, szele megállíthatatlan…
Nap meg rám süt, éget, perzsel, vakít, árnyéka láthatatlan.
Állandóan hallom, lékem van, csobog befelé a víz!
Szivattyúim folyvást dolgoznak, ez nem játék, mint a kvíz!
Csak marad a kérdés, hogyan legyen tovább… ezen agyalok…
Nevetek, hallik… ezen még a befolyó víz is fanyalog?!
A lelkem árva, mint egy kivert, Lenin-lelenc gyerek,
Oly', mint egy ablak, ami körül nincsenek keretek…
Élem én bugyuta, kicsi, semmit nem mondó életem,
És mert jól nevelt vagyok… azt hittem, ez kell, így jó nekem…
Te élet óceánom, miért vagy ilyen velem?
Miért nem lelem, a hullámaidon a helyem?
Te élet óceánom, szép a vized és nem én szennyezem,
Jó lenne, csak élni, a sima víztükrödön! Ezt kérhetem?
Senkinek nem lehet hinni, csak önmagamban kell bízni,
Szemből fúj felém a szél. Rajta kéne messze repülni…
Könnyeket nem záporoztathatom végtelenül és a kínig,
És ezért a képzeletem szárnyán szállok, a más világomig…
Egyszer bizony, el kell menni, de akkor itten, ne sírjon senki,
Magatokban emlékezzetek, volt itt egy öreg matróz… senki.
Ez majd, akkor segít nekem, óceán homályába merülni…
Kár, hogy nem fogom megtudni, fognak-e majd a tengerek sírni?
Vecsés, 2015. március 27. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
(Bokorrímesek)
A kék seszínű benzinszag felhő, hosszan, maradón húzódott életvonatom mögött,
A gőzősöm egész életemben úgy csühögőtt, mint ki végleg, vicc országba költözött.
Ugrálva araszolt a síneken, zakatolón kihagyott, defekt volt kerekek között
Hetven múltam, tudom hülye vonaton, csak hülye életet lehet élni.
Elakadtunk folyton, sorompó... jelző piros, és nekem kellett evezni…
Mindenkit szeretni marhaság, az regressziót volt szerencsém ismerni.
Pusztába rohantunk zakatolva, a porhullámok szembejőve…
Eltakarták a pár lézengő kórót, mik voltak a semmi őre.
Vonatommal, most is még rohanunk, ott van-e halál… csak előre!
*
(apeva)
Le
Kéne
Taglózni
A mozdonyom
Masinisztáját?!
*
Meg
Kéne
Nézni, hogy
Görcs rángatta?
Szóltam, kiszállok!
*
(10 szavas)
Kiszállni a saját életvonatomból?
Nem tehetem halál-tokosságból!
Maradtam, végtelen életvágyból!
*
De
Bizony.
Ki, aki
Dumál neki?
Mért van ellenem?
*
Én
Nagyon
Másképpen
Gondoltam tán’?
Rosszul alakult…
*
Az
Enyém
Vonat, ment.
Ki mondta, hogy
Mért éppen arra?
*
Jaj!
Oda
Kötöztek
Fűtéscsőhöz!
Élet… elsuhant!
*
(3 soros-zárttükrös)
Az enyém vonat… ma már mindegy bármit mondok,
Hogy mi, hogy volt… már csak szomorún meditálok…
Az enyém vonat… ma már mindegy bármit mondok.
Vecsés, 2018. május 22. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
A kék seszínű benzinszag felhő, hosszan, maradón húzódott életvonatom mögött,
A gőzősöm egész életemben úgy csühögőtt, mint ki végleg, vicc országba költözött.
Ugrálva araszolt a síneken, zakatolón kihagyott, defekt volt kerekek között
Hetven múltam, tudom hülye vonaton, csak hülye életet lehet élni.
Elakadtunk folyton, sorompó... jelző piros, és nekem kellett evezni…
Mindenkit szeretni marhaság, az regressziót volt szerencsém ismerni.
Pusztába rohantunk zakatolva, a porhullámok szembejőve…
Eltakarták a pár lézengő kórót, mik voltak a semmi őre.
Vonatommal, most is még rohanunk, ott van-e halál… csak előre!
*
(apeva)
Le
Kéne
Taglózni
A mozdonyom
Masinisztáját?!
*
Meg
Kéne
Nézni, hogy
Görcs rángatta?
Szóltam, kiszállok!
*
(10 szavas)
Kiszállni a saját életvonatomból?
Nem tehetem halál-tokosságból!
Maradtam, végtelen életvágyból!
*
De
Bizony.
Ki, aki
Dumál neki?
Mért van ellenem?
*
Én
Nagyon
Másképpen
Gondoltam tán’?
Rosszul alakult…
*
Az
Enyém
Vonat, ment.
Ki mondta, hogy
Mért éppen arra?
*
Jaj!
Oda
Kötöztek
Fűtéscsőhöz!
Élet… elsuhant!
*
(3 soros-zárttükrös)
Az enyém vonat… ma már mindegy bármit mondok,
Hogy mi, hogy volt… már csak szomorún meditálok…
Az enyém vonat… ma már mindegy bármit mondok.
Vecsés, 2018. május 22. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
Szerelmi bájolgás… a szeretetben…
(3 soros-zárttükrös csokor)
Főleg, ha te vagy a legcsodálatosabb, ő meg eszét veszt, mint legmámorosabb,
Érzi is, hogy majdcsak megkap már téged, szereti a lényed, lelked… vágyódosabb…
Főleg, ha te vagy a legcsodálatosabb, ő meg eszét veszt, mint legmámorosabb.
Ő a hevenyedében is érzi, hogy talán jól meg is halna érted,
Szívedet és a lelkedet is szereti, meg az eszed, mind teérted…
Ő a hevenyedében is érzi, hogy talán jól meg is halna érted.
Tudd, hogy lelkedet vágyja... szádat s annak bal sarkába csókot adna, ha lehetne,
Ha tovább is húzod az idegeit, majd jól-szerettel elkap… az eszemente…
Tudd, hogy lelkedet vágyja... szádat s annak bal sarkába csókot adna, ha lehetne.
Néz téged, kiles, amikor te nem is látod, hogy te vagy a legcsodálatosabb,
Ilykor’ mentesül józan eszétől s ezen kész állapotban a legmámorosabb!
Néz téged, kiles, amikor te nem is látod, hogy te vagy a legcsodálatosabb.
Régebben még nagyon is, határozott is volt, de neked most is vitéz-délceg!
Boldogságot veled kergeti, mint a kandúrotok kismadarat… nem félszeg...
Régebben még nagyon is, határozott is volt, de neked most is vitéz-délceg!
Ő most már biztos, hogy lett már a középkori(ú) lovagod,
Tedd meg, nagyon is szeresd vissza, ha lehet, ha nincs más dolgod…
Ő most már biztos, hogy lett már a középkori(ú) lovagod.
**
Nőd szeret
(senrjon csokorban)
Csodálom szíved lelked,
Benned minden tiszta és nemes.
Öröm vagy nekem.
Múltban, most és jövőben,
Ugyanúgy szeretlek szívemben.
Örökkön örök.
Okos vagy, tetszik nekem,
Féleszűt nő nem tűr szívében.
Másfél ész nyerő.
Humorod szívem éke,
Nélküled bú ülne a létre.
Mosolyod kincsem.
Szemüvegemben látom,
Csak te vagy benne a világom.
Mindenhol te vagy.
Mondod: meghalnál értem,
Én inkább élni kérlek értem.
Szeretlek nagyon!
Vecsés, 2025. július 17. – Siófok, 2025. augusztus 13. -Kustra Ferenc József- írtuk 2 szerzősnek. A második blokkot Gránicz Éva írta.
(3 soros-zárttükrös csokor)
Főleg, ha te vagy a legcsodálatosabb, ő meg eszét veszt, mint legmámorosabb,
Érzi is, hogy majdcsak megkap már téged, szereti a lényed, lelked… vágyódosabb…
Főleg, ha te vagy a legcsodálatosabb, ő meg eszét veszt, mint legmámorosabb.
Ő a hevenyedében is érzi, hogy talán jól meg is halna érted,
Szívedet és a lelkedet is szereti, meg az eszed, mind teérted…
Ő a hevenyedében is érzi, hogy talán jól meg is halna érted.
Tudd, hogy lelkedet vágyja... szádat s annak bal sarkába csókot adna, ha lehetne,
Ha tovább is húzod az idegeit, majd jól-szerettel elkap… az eszemente…
Tudd, hogy lelkedet vágyja... szádat s annak bal sarkába csókot adna, ha lehetne.
Néz téged, kiles, amikor te nem is látod, hogy te vagy a legcsodálatosabb,
Ilykor’ mentesül józan eszétől s ezen kész állapotban a legmámorosabb!
Néz téged, kiles, amikor te nem is látod, hogy te vagy a legcsodálatosabb.
Régebben még nagyon is, határozott is volt, de neked most is vitéz-délceg!
Boldogságot veled kergeti, mint a kandúrotok kismadarat… nem félszeg...
Régebben még nagyon is, határozott is volt, de neked most is vitéz-délceg!
Ő most már biztos, hogy lett már a középkori(ú) lovagod,
Tedd meg, nagyon is szeresd vissza, ha lehet, ha nincs más dolgod…
Ő most már biztos, hogy lett már a középkori(ú) lovagod.
**
Nőd szeret
(senrjon csokorban)
Csodálom szíved lelked,
Benned minden tiszta és nemes.
Öröm vagy nekem.
Múltban, most és jövőben,
Ugyanúgy szeretlek szívemben.
Örökkön örök.
Okos vagy, tetszik nekem,
Féleszűt nő nem tűr szívében.
Másfél ész nyerő.
Humorod szívem éke,
Nélküled bú ülne a létre.
Mosolyod kincsem.
Szemüvegemben látom,
Csak te vagy benne a világom.
Mindenhol te vagy.
Mondod: meghalnál értem,
Én inkább élni kérlek értem.
Szeretlek nagyon!
Vecsés, 2025. július 17. – Siófok, 2025. augusztus 13. -Kustra Ferenc József- írtuk 2 szerzősnek. A második blokkot Gránicz Éva írta.
Lételem
Életem folyvást.
Lét-elem.
Lételem
Létezésedet.
Lét-elem
Lételem
Együttélésünk
Akarod?
Lételem…
Csereprofil nincs.
Akarod?
Lételem
Majd szeretetünk.
Ketten egy…
Lételem
Együttéletünk.
Ketten egy…
Léted tükröz, nincs másik világ, szavaid közt mozdulok, ahol kérdés a vágy.
Lételem vagy, mint víz a repedésben, egymásra vágyunk szótlan, mégis egészen…
Nincs csere, nincs ha, csak mi és akarat, egy lét vagyunk, ha akarjuk ugyanazt.
*
Érzelem söpör leveleket, lecsap fája koronájára s éget egyebeket.
Szellő járja át lelkedet, de remélem nem hűti, mert én jobb vagyok, mint kisüsti…
*
Szél sodorja leveleket, láng csókolja a fellegeket.
Csendben suttog a lelkemhez… több vagy mint kisüsti pálesz...
*
Mikor lesz
Egybefonódás?
Létség-csúcs.
Fogadlak
Légy örök társam…
Megvédlek.
Álmodok
Remélem tetszik…
Alkossuk.
Létezzünk,
De ne tévedjünk…
Egymásért!
Szív szívet ért… mint hajnal estben ég, álma fon össze, sorsunk fénybe borul még.
Eggyé válni, múltat jelenbe venni, nincs ki el tudná ejteni.
Vecsés, 2025. július 23. – Siófok, 2025. július 25. Kustra Ferenc József- írtuk 2 szerzősnek: Budaházi Kinga „Cserebere” c. verse ötletkénti fölhasználásával, Gránicz Éva szerző-, és poéta társam közreműködésével.
Életem folyvást.
Lét-elem.
Lételem
Létezésedet.
Lét-elem
Lételem
Együttélésünk
Akarod?
Lételem…
Csereprofil nincs.
Akarod?
Lételem
Majd szeretetünk.
Ketten egy…
Lételem
Együttéletünk.
Ketten egy…
Léted tükröz, nincs másik világ, szavaid közt mozdulok, ahol kérdés a vágy.
Lételem vagy, mint víz a repedésben, egymásra vágyunk szótlan, mégis egészen…
Nincs csere, nincs ha, csak mi és akarat, egy lét vagyunk, ha akarjuk ugyanazt.
*
Érzelem söpör leveleket, lecsap fája koronájára s éget egyebeket.
Szellő járja át lelkedet, de remélem nem hűti, mert én jobb vagyok, mint kisüsti…
*
Szél sodorja leveleket, láng csókolja a fellegeket.
Csendben suttog a lelkemhez… több vagy mint kisüsti pálesz...
*
Mikor lesz
Egybefonódás?
Létség-csúcs.
Fogadlak
Légy örök társam…
Megvédlek.
Álmodok
Remélem tetszik…
Alkossuk.
Létezzünk,
De ne tévedjünk…
Egymásért!
Szív szívet ért… mint hajnal estben ég, álma fon össze, sorsunk fénybe borul még.
Eggyé válni, múltat jelenbe venni, nincs ki el tudná ejteni.
Vecsés, 2025. július 23. – Siófok, 2025. július 25. Kustra Ferenc József- írtuk 2 szerzősnek: Budaházi Kinga „Cserebere” c. verse ötletkénti fölhasználásával, Gránicz Éva szerző-, és poéta társam közreműködésével.
Síromon nem lesz majd felirat,
Nem tudja senki, mert nem mondtad.
Nem lessz ott senki, mert nem lehet,
A pap se tudhatja, ki eltemet.
Örökre titokban merülök
Aznap majd hangosan mennydörög.
Hantomat elmossa szélvihar,
A földet mely örökre betakar.
Virág se nyílik majd síromon.
Ha marad jel, esővel elmosom.
Egy titkot én örökre megörzök,
És végleg a föld alá rejtőzök.
Nem tudja senki, mert nem mondtad.
Nem lessz ott senki, mert nem lehet,
A pap se tudhatja, ki eltemet.
Örökre titokban merülök
Aznap majd hangosan mennydörög.
Hantomat elmossa szélvihar,
A földet mely örökre betakar.
Virág se nyílik majd síromon.
Ha marad jel, esővel elmosom.
Egy titkot én örökre megörzök,
És végleg a föld alá rejtőzök.
