Ez a fészek csuda kerek
Örömömben kelepelek
Mert befogadott Kelep Elek
Szétkürtölöm az embereknek.

Tudják meg hogy gólyalábon
Fészket rakott a garázson.
Tavasszal ott várt a padláson-
Szavakkal ezt ki sem mondhatom.

Ezért már csak kelepelek
Remek ember Kelep Elek.

Emberek a szilveszter egy nagy örömünnep, mulassunk!
Együnk, igyunk, táncoljunk, újévbe végleg kiránduljunk!
Így teszek, nincs apelláta, nem vagyok én ellenálló,
Magammal szemben, jövő évben sem leszek szembeálló.

Micsoda illatok szállingóznak a levegőbe?!
Virsli illat érzik, engem is kínálnak belőle,
Ami el is fogadok, mert szeretem mustárral,
Ez bizony az mi jó, amit nem eszek félvállal…

Majd ha éj idején felvillannak a petárda fények,
Én sajna, nem leszek része szilveszteri őrjöngésnek.
Fáradtságukból, eltelt évek most megálljt parancsolnak,
Gondolatok rezignáltság mosolyában lubickolnak.

Éjfélkor kortyolom a kis pohár pezsgőt és érzem, hogy élek.
Jövőre is lobogni fog élet lángja, ellenállni vétek.
Fogadkozunk vagy sem, élet nem áll, tovább folyik,
De szilveszterkor örüljünk, most vannak a murik!

Jövőre is találkozunk, folytatjuk életet… remélem.
Én tudd, hogy az élettradíciót folyvást, hűen követem,
Nyomás előre, jönnek szembe az újabb és újabb évek,
Néha pihenni is kellene, de vajon vannak-e révek?

Vecsés, 2013. december 13. – Kustra Ferenc József

Tél van, jár a vastag kabát, sál, kesztyű,
Lovas szánon meg dukál a csengettyű.
Nincsen mínusz, pedig Apa, Anya, lánya
Fagyott árok-vízben folyton korcsolyázna.

Faluszéli erdőben jön az este, hull a hó,
Életre kél családi, téli kis bújó-kunyhó.
Észrevették, hogy édes, kicsi angyal szállt suhogással.
Kezében óvatosan, védve, fényt tartott, ragyogással.

Öregek hangján hallani, sok-sok, aki nagyon magányos
Náluk egy gyertya ég, mikor leég, sötétség lesz mi kormos.

Pedig a szeretet, ami önmaga
Képes az oly' nagy Isteni csodákra,
Lélekmelengető varázslatokra.

Angyal jött, hogy eloszlassa a karácsonyi sötétet,
Mert ő tudja, hogy oly' sok ember bizony már hitét vesztett.
Talán tömjénfüstben jöhet a megváltás… ég küld szelet.

A fa alatt érezni a csöndet, mikor fogjuk egymás kezét,
Együtt, halkan elénekeljük a karácsony örök énekét.
Szeretet ünnepe kitölti az egymás kezét fogók szívét.

Szinte csillog a fenyőfánk, sokféle dísz van rajta,
Mi tettük rá, látszott, ahogy kérte, nagyon akarta…
Most meg ott áll gyönyörködve, az apraja és nagyja.

Szép ez világ, de bizony, nagyon oda kellene tán' figyelni,
Szeretettel járni-kelni, együtt igazi boldognak lenni…
A tél fekete, még csak jön, bársonyléptekkel, de már közeli.

Udvaron a fák ágai versenyt deresednek hajammal,
Távolban hófödte hegyek, nincs köd, látszik ez alkalommal…
Odakint már mindent beterített az alkony sötét fátyla,
Későre jár, álmot szétszórja, ránk teríti és a tájra.

A szobában ég és nagyon világít a négy Adventi gyertya,
Fa alatt vannak az ajándékok, szeretettel, nem hozomra...
Én érzem is ezt a szeretet, mert két kéz van a két markomba.

Vecsés, 2015. december 10. – Kustra Ferenc József

Ó, az a karácsony…
Van kinek rémálom.
Nincs mindenhol ajándék gyereknek,
Gyereket, nem mindenhol szeretnek.

Ó, az a karácsony…
Van hol tündérálom.
Van hol együtt díszítik a fát,
Élvezik egymás ajándékát.

Ó, az a régi karácsony…
Hajléktalannak, félálom,
Mert tudja, ez a szeretet ünnepe,
De neki, totál kint van az ülepe.

Ó, az a karácsony…
Én azt, már úgy várom.
Nálunk mindig van ajándék,
Szeretet megnyilvánulék.

Ó, a karácsonyt… ha várják,
Mindenhol kellene, hogy várják!
Szétosszák Isten ajándékát…
Szétszórják, a szeretet magját.

Vecsés, 2010. december 9. - Kustra Ferenc József

Aki az időben kicsit eltévedt
Nem tudja , hogy még
Ősz van ,vagy már tél lett.

A hőmérő zéróhoz közelít.
A nyirkosan zord pára
Rátelepszik a tájra,
Mindent kíméletlen beterít.

Távolban alig láthatók a fák.
Álmosak , nyújtózkodva
Mattosan szürkés-barnák.

Mára már minden megváltozott
Tavaszra a postás lenge nyárt hozott
Ősszel kivetkőznek a vénasszonyok
És nem tudom, hogy a tél mikor kopogott.