Tegnap éjjel felébredtem
nem tudom miért,
hisz nem volt zaj,
és átkarolt a mélabús sötét.
Mégis elhagyott az álmok utáni vágy,
mintha nem lett volna otthonom az ágy.
Te ott aludtál csendesen,nem sejtve,hogy elcsenem
tested melegét.
Kintről beszűrődött a lámpa fénye,
s mintha lenne véleménye
árnyat hozott arcodra.
Miközben néztelek,útra kélt a képzelet
és pezsgő sóvárgásnak
adott lepkeszárnyat.
Megemeltem hát kezem
tétován,sejtelmesen...
és mellkasodra téve ébredést remélve
simítottam bőrödet.
Biztatásod volt egy sóhaj,
s hogy velem tartasz közlöd egy csókkal.
Már éberen egymást felfedezve
összefonódva,mindent elfeledve
átadjuk magunkat a varázsnak.
Szívünk vad dobogása törte át a gátat.
Megszüntetve azt,hogy te és én,
mert eggyé váltunk a bujaság
háborgó tengerén.
(2017.03.04.)

Öltsétek magatokra a gyász színeit
mert valahol mindig ölnek
égnek a házak és a bombák
szaggatta földek kínlódva takarják
fekélyeiket és még mindig nem elég
a földnek az áldozati vér, hogy
megváltsa lelkeinket
hát csak öltsétek magatokra a gyász színeit
s üljetek a szánalom nyikorgó
kocsijára
mert
csodáitokban dobol a végzet
hát mondjátok el a gyászbeszédet
s fordítsátok el a fejeteket a gyermekekről
az utódokról, a jövőről és taszítsátok el
a szerelmet
felejtsétek el anyátokat, apátokat
a háborúk halottait öregeket és fiatalokat
felejtsétek el azokat akik már értetek is elmentek
ha már megadatott néktek az akarat szabadsága
adjatok áldást a pusztulásra
s e hatalom részeg tébolyában
kiáltsátok IME AZ EMBER
IME AZ EMBER ! önön magával átkozottan
önön magával összeverten !
és sirassátok el magatokat mert bizony mondom
KÉSŐ LESZ HA MÁR NEM LESZ SENKI AKI
ELTEMESSE
A HALOTTAKAT
ha már a csontjaitokban recseg a stroncium métely
hát
NE TÉTOVÁZZATOK
üljetek a szánalom nyikorgó kocsijára
és mondjátok el a gyászbeszédet

„ NE PARÁZNÁLKODJÁL! ”
Írta: Poór Edit

Így szól Isten parancsolata,
Mellyel lelkek fluidszálát óvja,
A testnek, szellemnek, léleknek,
Egységesnek kell maradnia.

Ki szembeszegül e paranccsal,
Vétkezhet testtel vagy lélekkel,
Véthet akárcsak gondolattal,
Csábító érzékiségekkel.

Isten törvénye a házasság,
Házasságon túl paráznaság,
Testek kapcsolódásaikor,
Lélek fluidszálakat sodor.

Ami lezárt volt földi létben,
Sodrás által megnyitja éppen,
A nehéz terhek, betegségek,
Bűn miatt már el nem kerülnek.

Mit a bűnnel magához vonzott,
A lelki fluidszál megbomlott,
Romlott érzés mit tovább adott,
Igaz érzés bepiszkolódott.

Mindahány lélek fel van fűzve,
Istenhez vezetnek szálaik,
De bűnös utakat követve,
Az Úrtól így eltávolodik.

Bolyong csak e földi világban,
Oly keserűen elhagyatva,
Majd, ha Istenhez kezét nyújtja,
A boldogságot megkaphatja.

Aki sosem szeretett
az nem szeret most sem
az hibát keres rajtad
az
megaláz az elvet
akkor örül majd
ha már nem leszel
nem leszel
aki emlékezteti
arra ami őt terheli
aki már nem lesz

miért fáj hát mégis

miért szorong a szíved

más dimenziókban
lehet egy másik
élet
ó annyi szépség van még
ami vár rád
így tréfás öregen a mégis fiatalon
ahol még száz karral szeretnének

ne hagyd magad
nem igaz már régen
amit írtál
a végső menedékre
tövis koszorúk hullnak a fejedről
a megvilágosodástól
a fénytől

odakint ma este hull a hó
hideg van
te is szerethetted
aki már elment
bűnbánó csillagok nyílnak
a feledéstől
kitárt
a tenyeredben

A hold fénye vagyok
fényemben fürösztöm
arcodat
én vagyok az égbolt fölötted
én vagyok
tenyeredben lüktető
vágyat keltő csillagod
s amikor
leveted szoknyád
feszes csípődet
magamhoz
ölelem
nem hallgathatok
kérlellek vetkőzz tovább
s legyél az asszonyom
mert
a hold fénye vagyok
a szám testeden fényként
kóborol
imádja
öled forró háromszögét
melleid édes vonulatát
cirógat ,markol
eszi a szádat
s addig ölel
amíg a gyönyörűségtől
felkiáltasz

A hold fénye vagyok
hogy öleljelek
bocsáss be magadhoz
egy titkos
ablakon