Szófelhő » Tett » 76. oldal
Idő    Értékelés
Anyámnak nem volt drága ruhája,
nem volt semmilyen ékszere,
mégis: azt mondta, olyan gazdag,
s több kincse van, mint bárkinek.


Emlékszem: milyen szép volt az arca!
Bármily fáradt volt, nem pihent,
s olyan szépet varrt szakadt ruhánkra,
néha szinte a dísze lett.

Amikor néha rosszak voltunk,
megdorgált. S mégis: úgy ölelt,
szinte éreztem, hogy sugárzik
belőle ránk a szeretet.

Mikor álmomból felriadtam,
nem szólt. Ölébe ültetett,
s úgy ringatott el édes dallal,
amíg rám szállt az éji csend.


Anyám hangja, mint csengő dallam,
ma is úgy hangzik fel nekem,
mint a legszebben szóló hang, mely
fülemben most is visszacseng.

Ma már nem dalol. De nekem mégis:
a hangja épp olyan kellemes,
bármily halkan szól, érzem benne,
hogy ma is ugyanúgy szeret.

Imádkozom. Kérem az Istent,
hogy még sokáig tartsa meg
köztünk, hisz tudom: nem lesz többé
senki más, aki így szeret.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 205
Az is harc, mikor azokkal harcolsz,
kik tönkretették az életed,
habár kívülről nem látszik semmi,
s nem ropognak a fegyverek.
Az is fáj, mikor összetörve,
félig ájultan ott heversz,
Tested éktelen seb borítja,
s véredbe, fagyba ott remegsz.
Az is fáj, mikor nem tehetsz semmit,
s mások bűnéért úgy fizetsz,
lelked pőrére vetkőztetve,
s forrong benned a gyűlölet.
Tested gyöngül, de ereidben
lüktet a vér, és oly tüzes,
hogy felszakít benned minden érzést,
s őrült erővel halmoz el.
Mint egy tomboló, féktelen szélvész,
mely felborít mindent, s úgy megy el,
mint egy őrült, ki összetör mindent,
s nem marad utána semmi sem.
Az is harc. Hisz a lelked vívja!
S azon múlik, hogy győzöl e,
milyen erősen küzdesz érte,
hogy legyőzd azt, aki tönkretesz.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 188
Hoz el nekem a csönd varázsát,
amit régóta keresek,
hosszú éjszakák átálmodását,
amely annyira kell nekem.

Hozd el nekem az est nyugalmát,
hogy álomra hajtsam ősz fejem,
S örökös aggódás helyett végre
Egy kis nyugalmat adj nekem.

Add nekem vissza a hitemet végre,
hogy higgyem: egyszer tán jobb lehet,
Hisz a tengernyi küzdelemből
rég kivettem a részemet.

Küzdelmes évek, emberöltők
súlya mely árnyékként követ,
mázsás teherként földre húzva,
megfeszítve a bőrömet.

Ne kínozz már! Nem tettem semmit!
Mért űzöl engem szüntelen?
Hiszen nem volt csak annyi bűnöm,
azt szerettem, kit nem lehet.

Ne üldözz már! Add vissza végre
mindazt, ami még jár nekem!
Ne vedd el tőlem minden álmom,
nézz rám! Segíts meg Istenem!
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 192
Egy elhagyatott teleken állok,
mely régen az otthonom volt.
Csak egy üres lyuk tátong
ahol valaha egy kút mormolt.

A régi házat lebontották,
már csak gaz nő helyében,
régi lakói már elhunytak,
de rájuk még jól emlékszem.

A homokozó, hol játszottam,
nem más mint kísérteties üreg,
nem nő benne más mint
csalán, bogáncs s vadfüvek.

De egy gyám itt még őrködik
mintha óvva nézne le reánk -
volt otthonunk drága kincse –
az a régi, szeretett diófánk.
Beküldő: Kovacs Ivan
Olvasták: 195
Csak mellettem legyél.
Lássam szemed mélyéből
A szeretet lángját, melegét,
Hogy tekintetedben
Béke legyen, harmónia,
És ne gondolj semmi másra
Csak az együtt töltött boldogságra.

Te vagy torkomban a szó,
A mondatnak értelmet adó,
És a köztes sejtelmes csend,
Hogy összeálljon a kimondott rend.

A fogalomba terelt gondolat
Tőled ered bennem, és Neked
Feléd árad szeretettel
A kibuggyant csermely,
És folyóvá duzzadtan ömlik
lelked óceánjába.
Beküldő: Ostrozánsky Gellért
Olvasták: 154